Lolito - VII. fejezet

(Pszt, vége a vizsgáimnak. Nem haltam meg. HURRÁ!)

Loki és Thor elmennek randizni. Ooopsie.

VII. fejezet

Az egész ház üres, amikor Loki úgy dönt, hogy Thor ölébe veti magát. A férfi lába felpolcolva pihen a kávézó asztalon, a kezében lévő könyvben kezdenek összefolyni a sorok egy nagy, fekete masszává, és Loki a mellkasára dőlve a fülébe dorombol. A nappali csendes, a világ meg elsuhan mellettük, miközben egy buborékba ragadva Thor közel húzza a fiút.

- Baj van? - kérdezi, mire az drámaian sóhajt egyet.

A pacák lecsöpögnek a lapokról, ráfolynak Loki sötét körmeire, és a fiú végig karmol az oldalon, mintha vissza akarná belé tömni a szavakat.

- Unatkozom - jelenti be, és Thor megforgatja a szemeit.

- És?

Loki egy lusta fordulattal Thorral szembe kerül, aztán az ujjaival a férfi ingének gombjaival kezd játszani. A szőke először hagyja, először talán észre sem veszi, hogy mennyire kirázza a hideg az érintéstől, de amikor az ujjak utat találnak a nadrág széléhez, Thor elkapja Loki csuklóit.

- Viselkedj - morogja, és Loki türelmetlen szűkölése sem rendíti meg. - Bárki bármikor hazajöhet.

Loki szemei aztán felpattannak a nadrág gombjáról Thor kék íriszeihez, és végignyal a szája szélén. A pillantása kutakodó, bizonytalan, ahogy lecsúszik a férfi lábairól, a térdével megtámaszkodik a padlóra simított szürke kárpiton. Thor nyel egyet, az ádámcsutkája pattan egyet, fel az állkapcsa alá, és majdnem előre nyúl Lokiért, de az lassan hátradől, távolságot feszítve közéjük.

Van valami a mozdulatában, amitől Thor rosszul érzi magát. Óvatos finomság, mintha futóhomokban taposna, mintha a levegő töményebbé és reszelőssé vált volna egy eltévesztett másodperc alatt, mint az álmokban, ahol nehéz mozogni, de aztán a fiú feláll, leporolja magát és kinyújtja a kezét Thor felé. A felé magasodó alaktól Thor rögtön feszengeni kezd, eltűnik a futóhomok és eltűnik a hirtelen fényben pompázó nap, csak a fehér ujjak maradnak előtte, ahogy Loki nyújtja azokat felé. Olyanok, mint a homokból passzírozott kristályok.

- Menjünk valahova - kéri Loki, és a hangja türelmes annak ellenére, hogy az arca sürgető. - Menjünk randizni.

Thor szemei élesen rászegeződnek.

- Mi nem randizunk.

- Rendben - forgatja meg Loki a szemét. - Akkor csak menjünk valahova.

Thor nem akar menni sehova. Thor nem akar Loki ujjaiba kapaszkodva hosszú perceken keresztül sorban állni a tűző nyári napon, miközben a levegőben olvadó vattacukor és állott popcorn szaga terjeng. A napszemüveg alatt a szeme fáradt, és a jobban szeretné, ha a felhők is olyan szürkék lennének, mint a pillái alatti táskák, de Loki vibrál, szinte pezseg a tömegben, ahogy előre haladnak csiga léptekben. Néha rámarkol Thor ujjaira, amit senki sem lát, és ha mégis, az izgalom jelének fogja fel talán. Thort nem igazán érdekli már. Csak az általában élettelen arc felázott aurája az, ami tovább hurcolja a tömegben.

Loki a jegypénztárnál a fiatal lány felé dob néhány eurót, az meg csak kihívóan ereszt felé egy lusta mosolyt. Loki szeme Thor felé villan, majd lassan a jegyek felé nyúl, és eléggé ellapítva az érintést, amit a lány ujjaira tapaszt. Thor nem szól semmit, a szemüveg alatt nem is látszik a tekintete, de Loki elégedett, ahogy elsétálnak a vidámpark bejárata felé.

Aztán valahogy a park közepén állnak. Thor körül imbolyog a tömeg, ferde hullámokban felcsap mellette egyszer-egyszer a magasba, aztán alul marad a bokája körül pocsolyába gyűlve. Thornak tisztáznia kellene a határokat. Nem csak Lokival, talán magával is.

A fülében cseng Hela kárörvendő nevetése, aztán a vádló tekintet, és minden, minden olyan hirtelen tisztának tűnik. Lokival átléptek valamit, amit nem lett volna szabad. Valami olyat, ami köré szögesdrótot húzva kellett volna elriasztani a másikat tőle, mint azokat a marhákat, akiket a farkasok elől villanypásztorral védenek. Thor egyszer egy dokumentumfilmben látta egy széttépett állat testét, ami kiborítva maga előtt a kerítést a határon túl merészkedett. A hegy menti farkasok egy este alatt porcikáira szakították.

És most Thor mégis ott áll Lokival a vidámpark tömegébe oldódva, napszemüveg az orrára csúszva, Loki keze az övén.

- Őszintén utállak.

Loki fel sem néz, ahogy megereszt egy mosolyt felé. Thor nem tudja, merre mennek, csak azt látja, hogy minden masina masszív, és a fémvázból áradó hő miatt újra kívánja a légkondi mesterséges légkörét. Loki meg csak lépked előre, hátul sikítás, előttük emberek, körbe-körbe pörög körülöttük a tenger.

- Nem vagyok meglepve, öregember - mondja Loki.

Thor kifújja a levegőt. Meg kell nyugodnia.

- Még sosem voltam Disneylandben - mondja, és Loki hirtelen felé fordul.

- Még soha?

- Nem.

A fiú összehúzza a szemöldökét, és Thor szíve hevesebben kezd verni, ahogy felé lép. A tömeg zavartalanul émelyeg tovább.

- Szent szar - mondja, aztán elmosolyodik. - Annyi dolgot ki kell próbálnod. Ez a hely egy aranybánya. Itt árulják a legjobb hamburgert.

Thor kételkedik az állításban, de hagyja, hogy Loki az izgatottságát leplezetlen húzza őt a standok felé. A saját gondolatai hangosabban vernek a fejében, ahogy a pasztellszínek a szeme előtt keveredni kezdenek. A tenyere izzadni kezd Loki ujjai alatt, kicsusszannak a szorításból, aztán vissza. A fiú nem ereszti el.

- Szóval, gyakran jössz ide?

Thor kezében békésen becsomagolva hever a hamburger, amit Loki szívélyesen vett neki, a fiú pedig a csuklójáról nyalja le éppen a rácsöpögött szószt. Thor szíve már nem ver a torkában, tekintve, hogy egy asztal választja el kettejüket, és egy külső szemlélőnek ez nem látszik másként, mint két ismerős kellemes csevejének. A hang, ami másképp akarja meggyőzni, azonnal lecsendesedett, amint Loki elengedte az ujjait.

A fiú csak egy felhúzott szemöldökkel néz rá, aztán újból nagyot harap a szendvicsből. Csak akkor válaszol, amikor már Thor kezdi azt hinni, hogy nem szólal meg.

- Ez a rohadt gyerekkorom itt előtted - mondja, és a szőke felé irányít egy olyan pillantást, amitől Thornak nosztalgia érzése támad. - Val sose szerette igazán, hogy a legközelebbi kuka felé kellett vennie az irányt, akárhányszor vége volt egy menetnek, ezért volt, hogy csak egyedül jöttem. Volt, hogy heti öt napot itt töltöttem.

- Hű, Laufey nem tagadta meg tőled a pénzt - mosolyodik el Thor.

A fiú csak megvonja a vállát, az arcán csibészes mosoly van, és Thor egy pillanatra újra fiatalnak érzi magát, hogy őt nézi. Körülöttük zajong a rengeteg, ők meg ketten egy buborékban bujkálnak a világ elől. Mintha csak bunkert építettek volna a kert tövében.

- Nem mondanám azt se, hogy a képembe hajította - motyogja Loki, aztán kimérten hozzáteszi. - Használnom kellett a kreativitásomat.

Thor egy pillanatra hallgat. A bunker tovább épül körülöttük, ahogy Loki beavatja egy olyan titokba, amit gyerekek szoktak megosztani egymással, amikor azon versenyeznek, hogy ki mert nagyobb csínytevést megcsinálni.

- Megloptad? - kérdezi Thor hitetlenül, és szeretne felháborodott lenni, de Loki játékos felszabadultsága, ahogy vigyorog rá, azonnal elmulasztja minden haragját.

- Csak kölcsön vettem - mondja. - Ideiglenesen. Majd egyszer viszontlátja, amikor bejön a világuralmi tervem.

Thor felnevet, aztán a kezét az arcához emelve végigdörzsöli a fáradt szemeit.

- Hihetetlen vagy.

Loki leteszi maga elé a hamburgert. A szemében felcsillan valami aljas, kíváncsi fénnyel, mintha csak meglátott volna Thorban egy darabkát, ami hasonlít rá.

- Te még sosem csináltál ilyet? Loptál apu pénztárcájából, hogy fagyira költhesd a pénzt?

Thor csak hátradőlve megrázza a fejét. Eszébe jut a régi, koszos bőrtárca, meg a kék-zöld foltok a nyaka mentén. Odinnak erős keze volt, és még erősebb tekintete, mint a fekete, frissen lefőtt kávé. Thornak mindig keserű ízt hagy a szájában, akárhányszor eszébe jut.

- Odin jobban tudta a pontos összeget a pénztárcájában, mint a gyerekei születésnapját. Azelőtt kellett megszereznem a pénzt, hogy eljutott hozzá.

- Helyes. Tudod, megtartom a titkodat, ha te is megtartod az enyémet.

Egy felvont szemöldök jelzi Lokinak, hogy újból képes meglepni a másikat.

- Nem tesz ez minket a másiktól függővé? - kérdezi Thor, Loki pedig feláll, a hamburger zacskóját a mellettük lévő kukába dobja, aztán újra a szőkéhez fordul.

- De, pontosan. Most pedig gyere, meg kell mutatnom néhány dolgot.

A harmadik kör után a hullámvasúton Loki majdnem a járat melletti első kukába rókázik, de a tömeg elsodorja őket tőle, és Thor Loki könyöke után kap, hogy el ne veszítsék egymást. Azután óriás csészében pörögnek, és Loki a szőke vállára hajtva a fejét hagyja, hogy a szél magával sodorja a kiengedett, fekete hajkoronát. A bőrük egymáshoz tapad a tűző, narancssárga nap alatt, szinte serceg a rajtuk lévő izzadtság és meleg. Thor Loki derekába kapaszkodik egy pillanatra, mert a csészében az emberek nem látják, merre vándorol a keze.

Aztán csak hagyja, hogy tovább húzza őt a következő járathoz, de aztán a fiú egy pillanatra megáll, lenéz az összefűzött ujjaikra, majd a körülöttük kavargó tömegre. Az emberek nevetve szaladnak mellettük, egybe folynak, mint a vízfesték a vásznon, amire egy pohár vizet öntenek. Színek és illatok keverednek, és Loki remegve felnéz Thorra.

A szőke szinte majdnem várja, ahogy Loki felkapaszkodik hozzá, és a száját az övére tapasztja. A csókja sós, Thor érzi rajta a hagyma és a mustár ízét, és nem olyan kiszámított, mint amit megszokott a másiktól. Minden porcikájában érzi aztán, ahogy megfeszülnek az idegei, ha csak egy pillanatra is, mielőtt Lokit gyengén eltolja magától.

A fiú nem látszik sértődöttnek. Nem látszik igazán semminek, mint aki fel sem fogja, hogy átlépett egy határt, de aztán összehúzza a szemöldökét, és újra túl közel van, ott tapos a villanypásztoron, Thor pedig nem tud hátra lépni, mert egy tömeg van a háta mögött.

- Nem figyel senki - mondja Loki, aztán újra felé hajol.

Thor tekintete a környezetére irányul. Az emberek fotókat készítenek, az emberek nevetnek, az emberek a saját világukban élnek, ahova nem tud betörni két fiatal önkényes viselkedése. Thor megérti egy pillanatra, hogy mindenki a maga világának a középpontja, és ez az a pillanat, amikor az ujjai Loki csípőjére markolnak.

Aztán elered az eső.

A kocsihoz szaladva Loki bőrig ázik, Thor hiába dobja felé a kockás ingét, amit az atlétájára vett elindulás előtt, hogy maga felé tartsa, a fiú csak nevetve bedobja magát a hátsó ülésre, Thor pedig követi őt. A sötétített ablakok takarásában senki nem látja a kiürülő parkolóban, ahogy Thor Loki felé mászva végighúzza a száját a fiú kulcscsontján.

Hazafelé Thor vezet, Loki meg a bőrcsizmájából kihúzva a lábát a műszerfalon pihenteti azokat. Thor egy fáradt mosollyal figyeli, ahogy Loki hátrasimítja a vizes hajcsomókat, aztán a napszemüvegét hajráfként használja. A fiúnak vizes föld szaga van, pont, mint a parkolónak a zápor után, és a természet zöldje elsuhanva mellettük valamilyen kellemes nyugodtsággal simítja körbe Thort.

Legutoljára akkor érezte ilyen könnyednek magát, amikor három hétig egy missouri-i táborban volt a barátaival tizenhét évesen, és egy felügyelő raktárkészletéből lopott üveg vodkától részegen megfürödtek a közeli tó vizében.

A nosztalgikus mosoly kiülhet az arcára, mert Loki a talpával meglöki a karját, éppen csak annyira, hogy Thor neki szenteljen egy darabkát a figyelméből.

- Be akarsz avatni?

- Csak elgondolkoztam - mondja, és Loki hümmög.

- Miről?

Thor nem akarja elmondani az igazságot, de nem akarja a beszélgetést figyelmen kívül sem hagyni. Loki túl felszabadult, és ő is túlságosan úgy érzi, mintha pezsgő folyna benne vér helyett, az izmai lazák, és a mosolya valamiért levakarhatatlan.

- Azt hittem, hogy majd valami olyan helyet választasz, ahol kettesben lehetünk.

Loki úgy néz rá, mintha Thor nem értene meg valami egyszerűt. Valamit, ami olyan átlátszó, mint egy pohár víz, és Thor valamiért mégis csak az üveget látja, amivel megvághatja magát.

- Úgy érzed, nem voltunk eléggé kettesben? - kérdezi a fekete hajú, ahogy Thor felé fordul. Ő csak az útra meredve vezet.

Loki aztán halkan beszél csak, mintha ő maga sem merné elhinni a saját szavait. Thor úgy érzi, hogy a hangja puha, és ez veszélyes, mert ismeretlen mindkettejük számára.

- Ez volt a legközvetlenebb, ahogy valaha velem bántál emberek között - fejezi be Loki, aztán nem történik semmi.

Mindketten csendben maradnak, amíg Thor gondolkozik, és végre összeáll a fejében az egész.

- Ezért... Ezt akartad mindvégig? - kérdezi aztán, ahogy rámarkol a kormányra.

Talán ez nem a legjobb alkalom a gyengeségekre, és az olyan témák megvitatására, ami mindkettőjüket kisodorhatja  a nyugalmukból, viszont Thor fél attól, hogy nem lesz rá más lehetősége.

- Nem, de be kell vallanod, hogy ez egy elég élvezetes mellékhatás - morogja a fiú, és az apró mosoly a szája szélén alátámasztja a mondatát.

Thor megforgatja a szemeit.

- Játszol velem.

- És te nem?

A csattanás a műszerfalon váratlan. Loki tenyere a műbőrt karcolja, a szemei élesen Thorba fúródnak, ahogy a felsőtestével a férfi felé fordul. A biztonsági öv belehasít a fehér húsba, vörös nyomokat karcol a bőrre, és Thor nyel egyet.

- Az apró érintések, azok a puha tekintetek a vacsoraasztalnál - sziszegi Loki. - Csodálkozom, hogy én vagyok az egyetlen, aki észreveszi. Miért nem ismered be egyszerűen, hogy ez az egész... 

Egy kéz Thor combjára tapad.

- Hogy te is helyesnek érzed?

A néma pillanatok úgy ballagnak el Thor szemei előtt, hogy elfelejti figyelni az utat, aztán amikor már majdnem a másik sávba hajt, akkor vezeti vissza az autót a fehér csíkok közé. Loki ajkán egy veszélyes mosoly ül, a keze fekete, az aurája veszélyes. A távolban valaki rákönyökölhetett a dudára.

- Loki - morog Thor, de csak annyit ér el vele, hogy Loki olyan közel hajol, amennyire a biztonsági öve engedi.

- Senki sem figyelt - mormogja csendesen, a hangja tele van a nyertesek elégedettségével. - Senkit sem érdekelt. Az egész nyár alatt először a világ legnagyobb tömegében voltunk teljesen egyedül. 

Thor lassít, ahogy a piroshoz ér, a lába mereven tapos a kuplungba, és Loki csak nyel egyet, ahogy a szőke kezei lehullanak a kormányról.

- Mégis mit akarsz bizonyítani? - kérdi, és Loki elneveti magát.

- Azt, amiben kételkedsz.

Thor nem válaszol.

Egészen addig nem mond semmit, amíg egy városka széléhez érve megáll a legközelebbi boltnál, aztán kiszállva a kocsiból Loki felé fordul.

- Kérsz valami erőset?

- Magaddal viszel?

Kezek mindenütt, túl sok, túl nagyok és túl kicsik egyszerre. Thor már meg se tudja különböztetni, hogy kihez tartoznak. A konyhába érve a terasz ázott borításának a vize szétoszlik a maszatos csempén, és Loki Thor vállába kapaszkodva mászik a hátára, hogy a fülébe suttogjon, mint egy játékos kisgyerek.

Thor átfordítja őt maga elé, aztán a nevetésükbe fulladva Lokit a nappaliba érve a kanapéra dobja, és felé mászik. A lehelete bourbon illatú, a szeme vizenyős mocsárzöld a lemenő nap fényében, és a házban még egyetlen hangfoszlány sem töri meg kettejük lélegzetvételét. Egyedül vannak. Csak ketten.

- Sokat kérsz - mormogja Thor, ahogy az orrával végigköveti Loki ütőerének a vonalát az álla alatt.

A fiúból eredő hőben érzi zihálni az életet, és a csomós, fülledt időben felgyülemlő apró kis vízcseppeket lefolyni az állán. Mindketten túl részegek, hogy megfelelően gondolkodjanak.

Loki a nadrágja övéhez nyúl.

- És sokat adok.

Thor felnevet, ahogy elhajol tőle, próbálva értelmes kifogásokon gondolkodni, annak ellenére, hogy bármit, amit mond, azt Lokinak el kellene fogadnia. Mindennek értelme kellene, hogy legyen, és mégis minden válasz valahogy túl kevésnek, vagy túl valótlannak tűnik. Valahogy szürreális, ahogy a délutáni lemenő napban fürödve Loki alatta fekszik, ő pedig a nyelvével nyomvonalat hagy a finom bőrön, mintha nem lenne hozzá joga, mintha nem érdemelné meg egyetlen mozzanatát sem. 

Van ebben a pillanatban valami megfoghatatlan, a késő délutáni bódulat, ami túl korán van ahhoz, hogy megfelelő indoka lehessen rá, de túl masszív ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyják. 

Loki csak tovább nevet, a foga éles, mint az ablakokon megcsillanó utolsó napsugarak, és Thor belé hajol mélyen, úgy issza magába a testét, mintha Loki lenne az eltévedt utazónak a sivatag végén felbukkanó forrás.

- Vigyél magaddal.

Thor megmered. Két szó elég hozzá.

Két szó, és a forrás jégheggyé változik, és átdöfi Thor mellkasát. Szinte várja, hogy vér csöpögjön le Loki kezeire. Vörös bársony a fehér márványon. Ezt várja, ahogy lenéz, de Loki csak megáll a mozdulatban és felé néz.

- Loki... 

Fuldokol, ahogy a mellkasa egy helyben ragad. A jégnek meg kellene olvadni a bőre körül, de nem történik semmi, csak az a feszítő érzés, ahogy Loki az arca felé nyúlva végighúzza az ujját rajta. Az érintésnek égetnie kellene, karcolnia, mert Thor arra számít, hogy minden csak a kegyetlen manipuláció kiszámított kis részlete, de ehelyett az egész furcsán lágy és selymes, és minden, amitől Thornak zsongani kezd a feje.

Két szó, tizennégy betű, megszámlálhatatlan kimondatlan dolog.

Loki a teste alatt belé kapaszkodik.

- Gyere vissza értem. Csak ketten. Tűnjünk el a család elől - mormogja a fülébe, a hangja visszhangot szűr Thor gondolatai közé. - Csak gyere vissza értem.

- Elhallgatsz valaha? - morogja a szőke, de Loki csak felnevet.

- Tudom, hogy te is akarod. Hogy eltűnjünk. Csak te és én.

Csak te és én.

Thor rásimítja a kezét Loki szájára, de az ujjai sem tudják kiszűrni a csilingelő nevetést.

Csak te én én. Ráharap a fiú kulcscsontjára és megkapaszkodik. Csak te és én.