cor meum. - decimus

Ez a fejezet itt dupla hosszú. És egyébként a befejező rész is. *ugly sobbing in the distance*

Rey kezei kígyók; fél, hogyha túl szorosan öleli magához a férfi testét, azok megmarják a feszülő húst a karmai alatt. Némán fekszenek egymás közelségébe fulladva; valahol hajnal körül jár az idő; kopog-kopog a magassarkúja a csendjükbe mászva és a lány nagyot nyel. Hamarosan elmúlik az éjszaka.

- Ben - suttog; a férfi felemeli a haját a lány mellkasáról, hogy a szemébe nézhessen.

Ben, Ben, Ben.

Visszhangot ver Rey gondolatai között a név; a Kylo már nem helyes, a Ben viszont szokatlanul intim, égeti a nyelvét; hozzá kell szoknia az ízéhez. Ben közel hajol hozzá és egy csókkal enyhíti a forró parazsat; frissítő menta illat száll Rey orrán keresztül a gondolatai közé és beletenyerel az izmos karokba, hogy megkapaszkodjon a valóság talaján.

- Rey - suttogja Ben, kezeivel feljebb csúszik a gyenge bordák ketrecétől; a lány szíve fölé emeli az ujjait; a nyakára fonja, mint egy bilincset.

- Honnan tudtad? - kérdezi Rey csendesen; nem kell megmagyaráznia, Ben tudja miről beszél.

- Olyan elveszettnek tűntél - suttogja az ajkaira. - Sosem tennél ilyet, gyógyszert venni illegálisan. Ez nem te vagy; te annyira... Ragaszkodsz az elveidhez.

Ben visszafojtja a szavait; valami megnémítja a gondolatát.

- Sosem kérnél meg engem ilyesmire, ha nem valami hátsó szándék vezérel.

Rey egy pillanatra belegondol a tettei súlyába; a szándék az jogos volt, a tettei okot birtokolnak, a kétkedései pedig feleslegesek. Mindez viszont nem tudja eltörölni a szomorúságának a súlyát.

- Nem tudom eldönteni, helyes volt-e hátba szúrni téged.

A férfi a másik tekintetében keresi a válaszokat; azokat az eldugott, mély hitvitákat; a zsigeri, ösztönből eredő ellenállást, ami meggyőzheti Reyt a tettei folytatásában.

- Önszántamból adtam neked.

Rey mélyeket lélegzik; az este gyorsan szalad körülöttük, talán viharfelhőket késztet, meg hurrikánt és tornádót; az egész élet egy kibaszott természeti katasztrófa és Rey nem érti, hogyan képesek így is egy összegyűrt ágyba borulva várni a napfelkeltét.

- El kell menned innen - mondja Rey, Ben pedig a nyakába temetkezve vesz egy mély levegőt.

- Már összepakoltam - suttogja a lány bőrére.

Újra csend áll be; Rey szíve ismeretlen ürességgel kopog a mellkasában és fél. Fél a napfénytől, hogy bármelyik pillanatban bekukucskálhat az ablak résein; nem aludt egy pillanatot sem, nehogy felkészületlenül várja őt a fénysugár. Ben nyugtalanul szuszogott pár órát a mellkasára hajolva; Rey a kezét a haja közé fúrva próbált addig nyugalmat találni az este rémségei között.

- Gyere velem - töri meg a csendet Ben rekedt szava; Rey egy pillanatra bólintani akar.

Egy apró szilánk az időben azt súgja neki, hogy azonnal mondjon rá igent. Az az apró, éles szilánk felsérti a bőrét és beférkőzik a húsába; de túl kicsi ahhoz, hogy komoly sérülést okozzon a gondolataiban.

- Nem tehetem - válaszol.

- Nagyon is megteheted - dörmög Ben; egy pillanatra olyan, mint egy gyerek, akinek a kezéből most vették ki a kedvenc játékát.

- Bűnöző vagy - erősködik Rey; Ben horkant egyet.

- Még nincsen ellenem semmi bizonyítékuk.

- Majd lesz - tolja el magától Rey a másikat, hogy a szemébe nézhessen. - Amint elfogják Huxot, gondolod nem az lesz az első dolga, hogy vallomást tesz ellened?

Ben keresi a kapaszkodót a lány arcára nézve; az Ádám-csutkája ugrik egyet. A hajába túr; megfeszül rajta minden izom és Rey érzi mélyen a gyomrában, hogy egyre idegesebb.

- Elég időm lesz lelépni innen - mondja végül Ben. - Gyere velem.

Reyt újra megkísértik a férfi szavai; egy pillanatra a szilánk újra belevág az idegei közé.

- Nem akarok egyedül lenni - suttog Ben; a hangja megremeg és Rey megérzi a szavaknak a súlyát; olyan nehezek, hogy nem bírja el őket teljesen.

- Ben, nekem van célom itt - sóhajt végül ragaszkodva a terveihez. - Be akarom fejezni az egyetemet, doktor szeretnék lenni, és aztán segíteni akarok az embereken.

Ben ekkor az ujjai köré szorítja Rey kezeit; apró csókot lehel az ujjbegyek tövére. A szája meleg és az érintése puha; Rey azért fohászkodik, hogy most kezdődjön el a világvége.

- Kezdhetnéd azzal, hogy nekem segítesz - dörmögi Ben.

Rey szemébe könnyen gyűlnek; az ablak résein végre megjelennek az első fénysugarak, amik keretbe rajzolva közre fogják Ben fekete haját. Eszébe jut mennyi időt vesztegettek; eszébe jut a táskája mélyén lapuló repülőjegy; eszébe jut Finn és Poe csalódott tekintete, Maz anyai ölelése és aztán Ben első csókja is eszébe jut; a mohó utálat és a kontrollálhatatlan szenvedély, meg minden, ami a szívére nehezedik. A nap fénye lustán lopakodik felé és végre megérti, hogy nincs több ideje.



Kylo a rendőrkapitányság mellett egy sarokkal parkol le. A kezei erősen szorítják a kormányt; az ujjait kinyújtja, majd újra befeszíti, mintha ezzel akarná kiűzni magából a feszültséget. A hátsó üléseken egy sporttáskában pihen minden cucca; egy egész életet rejtett bele, meg a töredékeket, amiből talán egy újat építhet.

Rey az anyósülésén a hátizsákjába kapaszkodik; ezt nevezi ki a kapaszkodójának, mert a zsebeiben téglák vannak, amik lehúzzák a földre és a feje kevésbé levegős és nem fújja el a lábát a talajról a szél.

- Még meggondolhatod magad - suttogja Kylo; Rey szemei szúrni kezdenek.

- Nem fogom - mondja csendesen és a kilincsért nyúl.

Nem mozdul, csak erősen mered maga elé; a rongyos ruhájára és a remegő kezeire. Nyel egyet. Nem képes elfogadni, hogy tényleg az egésznek itt a vége. Valami olyan tört ketté, ami soha nem is volt egész, és mégis gyászolja.

Hátrafordul, Kylo összehúzott tekintettel néz rá. Rey egy apró csókot nyom az arcára, a tejfehér bőr kipirul alatta.

- Talán egyszer még találkozunk - mondja, aztán egy szomorú mosollyal kiszáll a kocsiból.

Nem néz vissza, hogy lássa távolodni a Mustangot; csak egyenesen a rendőrkapitányság épületébe igyekszik.



A folyosó tele van emberekkel; és Rey egy pillanatra sem veszi észre a tömeg zaját, meg a kevés levegőt és a zsongó fájdalmat a gondolatai között, ahogy az öltönyök meg az egyenruhák rengetegén próbál átférkőzni. Tudja, hogy merre tart és teljes magabiztossággal tesz meg minden lépést. Kenobi nyomozó irodája felé veszi az irányt, a talpa alatt kifutnak a csempék színei, ahogy már majdnem a küszöb elé ér.

Aztán hirtelen megáll; egy férfi áll az útjába összefont karokkal.

- Segíthetek valamiben? - néz a lányra kérdőn; az orra alatt egy sebhely húzódik és a ruhája rongyos, de a jelvény ott virít a mellkasán.

- Kenobi felügyelővel szeretnék beszélni - mondja Rey magabiztosan; a táskája szárába kapaszkodva próbál egyben maradni.

- Jöjjön velem - szűri a fogai között a férfi; Rey pedig nem tud jobbat, ezért vele megy, miközben a szíve a torkából próbál kitörni a világba. A telefonjáért nyúl a zsebében; Poe-t hívja, de kisípol.

A férfi egy ajtó elé vezeti és kinyitja előtte; Rey félve lép be rajta. Minden sötét, dohos szagú a padló és az ablakok záraira rozsda maródott. Rey egy pillanatra megtorpan. Aztán valami hirtelen a falnak vágja; a szájára kendő szorul és ordítani próbál, de a kezek erősen tartják a nyakánál fogva és a világ egyre kevésbé tűnik egybevágónak. A padló elmosódik és egy paca kerekedik belőle; Rey szeme lassan fennakad, hogy csak a fehérje látszik a szörnyű félhomályban.

Aztán feketévé válik minden.



- Kár volt annyi jóindulat feléd - hallja a hangot a feje felett.

Nem érez még semmit maga körül, csak a föld száraz porát az orrában és vért a nyelve alatt. Elharaphatta; vagy megütötték, nem biztos egyikben sem. A kezei összekötve feszítik hátra a karját; a kifacsarodott póz rendellenes és fájdalomba hajlik a légzése. A földön fekve próbál koncentrálni a környezetére, de ahogy kinyitja a szemét, nem lát mást, csak egy vörös foltot meg a fekete kabátot a nyurga alakon.

- Gyorsabbnak kellett volna lennem - sóhajt; a hangja nyűgös és ideges. - Tudtam, hogy problémát fogsz okozni, de csak a saját butaságomat okolhatom érte, hogy eddig jutottál.

Hux belemarkol a hajába, ahogy maga felé húzza és a bőrkesztyű émelyítő szagától Reynek egy pillanatra hányingere támad.

- Tudtam, hogy pont annyi bajt fogsz okozni, mint az a kibaszott Solo kölyök - vicsorog. - De a hangom még nem volt elég erőteljes, hogy meggyőzzem róla a megfelelő embert.

Rey valamennyire visszaszerzi a tudatát és szembe néz Huxszal. Az arcára akar köpni, mert a vér íze összekeveredik a kiszáradás keserű zamatával és rá akarja zúdítani; de úgy dönt, hogy nem lesz ilyen kicsinyes. Csak a tekintete lesz keményebb; reméli, hogy hatással van a másikra.

Közben észreveszi, hogy egy raktárépület egyik kis helyiségében lehetnek; mindenhol dohos szekrények meg bedeszkázott ablakok veszik körül. A falakról hámlik a vakolat; a villany pedig időnként meg-megremeg.

- És most itt vagyunk - sziszegi; Hux elmosolyodik.

- Itt bizony - mondja valamilyen sötét tréfát találva a helyzetben; elengedi Rey haját és kiegyenesedik. - Itt fogsz veszteni, Rey. Kár érted, elég sokáig jutottál, de azt hiszem, mindenki életében eljön az a pont, amikor valami visszafordíthatatlan hibát vét - magyarázza, miközben egy késért nyúl a mellettük lévő rozoga asztalon.

Rey ereiben meghűl a vér a látványra; a fogát összeszorítva várja, hogy mi fog történni. Hux a zsebébe nyúl; ott van benne a diktafon minden információval, amit Rey remélhetett, hogy eljuttathat a rendőrségre. Aztán Hux a késsel kivágja belőle az összes apró alkatrészt, tönkretéve az utolsó kis darabkáját is.

- Azt reméltem, több eszed van, mint ambíciód - olvad le a mosoly Hux arcáról, ahogy visszafordul a lányhoz.

Rey gondolatai közé furakodik minden lehetséges kiút; a helyiségben csak Hux van jelen, de a lány biztos benne, hogy az épület tele van az embereivel. A futás nem lehetséges opció; a telefonját pedig a zsebében összefont kezekkel nem érné el. A rendőrség jut eszébe; aztán rájön, hogy bennük sem bízhat.

- A rendőrs... - csuklik el a hangja; Hux meg felnevet.

- Tényleg azt hitted, hogy nincsenek kapcsolataink a rendőrséggel? - húzza fel a szemöldökét. - Megsértesz.

Újra a lány hajáért nyúl és az álla alá illeszti a kést; Rey érez egy szúrást a húsába marva; a vér beszennyezi a fehér pólójának a nyakát. A szeméből könny csordul; ordítani akar, de a tartása nem engedi.

Aztán kicsapódik az ajtó, Hux pedig a földre dobja.

- Elég lesz, Hux - sétál be rajta egy férfi, mögötte két öltönybe bújtatott férfi megáll a küszöb mellett.

Az öregember aszott, mint egy napon felejtett mazsola; Rey nem látja át az arcát a ráncok és a sebhelyek között. Az arckifejezését egy undorodó mosoly uralja; de a szemében fájdalom van. A görnyedt tartása, meg ahogy az öltöny görbül a testén azt mutatja, hogy szenved.

- Igenis, főnök - lép hátra Hux és engedi, hogy Snoke közelebb lépjen a lányhoz.

- Szóval ez itt az a kis féreg, aki azt a sok problémát okozta - hajol Rey felé; erjedő szagot áraszt magából, ahogy kilélegzi a bent felejtett levegőt.

Rey állja a tekintetét; pedig legbelül a szíve éppen kétszeresére duzzadva ki akar szakadni a mellkasából.

- Minden test lebomlása egyetlen féreggel kezdődik - mondja hűvösen Hux; az arca teljesen érzéketlen.

- Mondd meg nekem, Hux, mit teszünk az ilyen férgekkel? - mosolyodik el gonoszan Snoke.

- El kell őket taposni - köpi a vörös hajú férfi és Rey kapaszkodót keres; legszívesebben puszta kézzel kaparná ki mindkét férfi szemét a gödrükből; de a kötél a csuklóin meg a fegyveres őrök megakadályozzák a mozgásban.

Snoke felegyenesedik és visszasétál a Hux mellé; undorító mosolyával a férfi kezében lévő éles tőrre néz.

- Attól félek, hogy nincs elég nagy csizmánk - nevet fel a vezér; Hux meg némán elmosolyodik.

Valamiért ez az egész helyzet csak nekik vicces és Rey gyomra kavarog a gondolatra, hogy semmit sem tehet ellene. Csendben hallgatja, ahogy ítéletet hoznak felette és csak az erei meg a gondolatai sikoltanak; mindenki más nyugodt marad.

- Egy golyó a fejbe valószínűleg elegendő lenne - vonja meg a vállát Hux.

- Ó, nem - sziszegi Snoke. - Ő bizony kijátszotta a lapjait; itt az ideje, hogy mi is kijátsszunk a miénket.

Snoke füttyére a két őr az ajtóban arrébb lép; percekbe kerül, amíg a vergődő Bent a porba dobják egyenesen Rey elé. A férfi meghurcolt; néhány seb van a szeme alatt és a haja csomókba van tapadva a portól és az izzadtságtól. A térdein landol; Rey szemébe könnyek gyűlnek a látványra.

- Ben...

A hangja elhal, ahogy találkozik a fekete szempárral a tekintete; Ben a szája remeg, ahogy a szavait formálja.

- Ne mondj egy szót se - mondja és a hangja kemény; de valahol mélyen sajnálat érződik az üres falak kongásában.

- Nagyot csalódtam benned, Kylo - szólal meg Snoke, erre pedig az említett egyből összerezzen. - Bíztam benned, te pedig kihasználtad ezt és a bizalmamat a kedved szerint csavargatni kezdted.

Ben egész testében megragad a feszültség; az állkapcsa majdnem kirobban a helyéről, ahogy a fogait egymásra préseli.

- Én nem vagyok a nagybátyád, aki lelök a lépcsőről, megzúzva ezzel a koponyádat, csak mert elloptál pár pirulát a gyógyszeres fiókból. És már nem vagyok a dílered sem. Azok a napok régen elmúltak, te pedig felnőttél; úgy hittem, hogy bölcsebbé is váltál.

Rey meglepődve nézi Bent; ő csak szégyenteljesen nézi maga előtt a port; az felszáll az orrába, megmérgezi a tudatát, vörös méreggé változtatja az oxigént az ereiben. A lány egy pillanatra elbizonytalanodik; minden, amit hallott értelmét nyerte; és mégis minden céltalanná vált a szemei előtt. Már érti, hogy Ben hogyan került ezekbe a körökbe; csak azt nem érti, miért ásott benne mélyebbre. Talán hatalom volt, talán figyelem, ami elcsábította. Talán már nem is számít.

- Annyival több lehetnél - sziszegi Snoke; Ben hallgat. - Ez most az első komoly hibád. És mivel kegyelmes vagyok, megengedem, hogy bizonyítsd nekem a hűségedet.

Snoke az egyik őrhöz lép és elveszi tőle a fegyverét; Ben kezébe csúsztatja azt és sikamlósan meglapogatja a vállát. A férfi üveges szemmel néz a fegyverre, majd az ijedt lányra. Elhatározás van a tekintetben és Rey felsír a gondolatra, hogy Ben tényleg meghúzza a ravaszt.

Hux a háttérben elégedetten elvigyorodik; Snoke pedig türelmesen vár, ahogy hátrébb lép. Minden mozdulatánál fájdalmasan megvonaglik a szája széle, ahogy a megfelelő pozícióba helyezkedik a műsorhoz.

- Erősen tartsd - szuszogja az öregember; Ben nyel egyet, ahogy Rey felé szegezi a pisztolyt.

A lány lehunyja a szemét; eszébe jut minden pillanat, ami idáig vezetett. Eszébe jut a gyűlölet, amit Kylo iránt érzett és a szenvedély, ami Ben felé vonzotta. Az orrába kúszik a férfi illata; a menta és az a hűvös érzés a gerince mentén. Próbál nem az összetört szívére gondolni; próbál fogást találni a talajban, ami kizárhatja a gondolatai közül a fájdalmat. Ben úgy néz rá, mint egy sebesült vadállat, aki képes támadni az életéért; Rey nem látja át, hogy mit érezhet.

- Ben - suttog Rey elhalóan. - Kérlek...

Ben nagyokat lélegzik; a szemében felgyülemlik egy ösztönös kényszer; aztán egy mozdulatból hátat fordít a lánynak és Snoke eldeformált arca felé tartja a fegyvert. A férfi nem moccan, ahogy mellette az őrök szintén célozni kezdenek; még Hux is előránt egy puskát a fekete kabátja mély zsebéből.

Snoke egy intéssel megállítja őket, mielőtt egy lövés is elhangzana.

- Látom már, hogy a szavaim semmit sem érnek - dörmögi, ahogy közelebb lép Benhez. - Tényleg azt hiszed, hogy élve kijutsz az épületből, ha megteszed, amit tervezel? Az embereim a küszöbön sem engednek majd átmenni.

- Megyek majd utánad a pokolba akkor - sziszegi Ben. - Ez a birodalom semmi egy vezető nélkül.

Snoke önelégülten elmosolyodik.

- Tévedsz. Amit építettem, az már előttem is létezett és utánam is létezni fog.

- Szeretném azt látni - köpi Ben, aztán a ravaszra teszi az ujját, de mielőtt meghúzhatná azt, a távolban szirénák hangzanak fel.

Hirtelen mindenki összenéz; Reyen pedig a megkönnyebbülés hullámra söpör végig. Előrebukik a porba és hagyja, hogy a könnyei egyenként hulljanak alább. Ben csak elégedetten elmosolyodik, ahogy figyeli, hogy a két ajtónál álló őr azonnal futásnak ered.

Hux megveszve próbál értelmet találni a hirtelen beállt káoszban; kintről léptek és puskazörej hangja szűrődik be.

- Mi a szar?! - kiabál. - Ez a kis féreg hogyan hívhatta a zsarukat? - próbál előre lépni, de Ben azonnal fegyvert szegez rá.

Hux megtorpan; az arcára dühös, undorodó grimasz ül ki.

- Nem ő hívta - sziszegi Ben, ahogy a másik kezével a telefonjáért nyúl.

Önelégülten dobja Hux elé a készüléket, az meg idegesen eltapossa.

- Sok sikert a meneküléshez - mondja végül Ben, és Hux lábára célozva meghúzza a ravaszt.

A vörös azonnal felsikolt fájdalmában; Rey összerezzen a hangra. Aztán minden túl gyorsan történik; kirúgja Hux kezéből a pisztolyt, a férfi valószínűleg közben sokkot kapott; aztán Ben a falnak taszítja Snoke-ot, aki csak vicsorog rá.

- Egy nap meglátod majd, hogy milyen lehetőséget vesztettél.

Ben nem mond semmit; tudja, hogy a férfi nem jut már ki az épületből. Rey feláll a földről és megfogja Ben karját; az meg mintha csak transzból ébredne ránéz; félelem van a fekete íriszek között és bizonytalanság.

- Mennünk kell, Ben - suttogja Rey a káoszba; a férfi meg mintha meghallaná, mert elkezdi őt a kezénél fogva húzni ki a folyosóra; ott pedig kanyarogva valahova egy eldugott helyen lyukadnak ki.

Közben körülöttük emberek ordítása és néhány újabb puskadörgés hangzik fel. Ben az előttük lévő ajtót kirúgja; az nehezen puffanva esik a talajra; a Nap vakító fénye bekebelezi Reyt.

- Gyere velem - fordul belé Ben, de Rey megtorpan. Nem akar tovább menni. Végre pihenni akar. Nem akar többé menekülni.

- Menj egyedül - rázza meg a fejét. - Menned kell.

Ben meglepődik; csalódottság suhan végig az arcán, ahogy a remegő kezeivel Rey ujjai felé nyúlik. A lány hagyja, hogy körbeölelje azokat; próbálja visszafogni a hisztérikus zokogását.

- Rey... Kérlek - suttogja Ben.

Rey belekapaszkodik a nyakába, ahogy magához húzza. A csók sós, poros és kétségbeesett. Túl gyors. Túl kapkodó.

De csak ennyi jut nekik.

- Menj, Ben - tolja el magától Rey, a férfi pedig végre elfordul tőle és eltűnik az előttük lévő erdő rengetegében.




Minden zaj kezd elülni; Rey kap egy takarót, ahogy a mentő kocsijánál üldögél; a sebeit ellátták már és a keze remegése kezd alábbhagyni, ahogy a rendőrök felderítik a terepet.  A távolból Poe szalad felé; Rey nem tud még rá fókuszálni. Érthetetlen zaj az egész, amit felé intéz a férfi; Rey csak értetlenül pislog.

Poe elé guggol, a térdén tartva a kezét próbálja megnyugtatni.

- Poe - szipog Rey, ahogy összefűzi az ujjaikat. - Mit keresel itt?

A férfi zavartan megvakarja a tarkóját.

- Kaptam egy üzenetet ennek a raktárépületnek a címével - mondja. - Amikor nem jöttél haza reggel, elkezdtem aggódni. Fogtam egy másolatot a felvételből és a rendőrségre siettem.

Reynek eszébe jut a pillanat, amikor megkérte Poet a kazetták másolására; és az, hogy milyen hálás, amiért ez eszébe jutott.

- Mi történt odabent, Rey? - néz rá zavartan a férfi; Rey újra könnyezik.

- Vége van.



Rey napokon keresztül figyeli, ahogy embereket vezetnek el az egyetem folyosóiról; a rendőri szirénák hangosan zavarják fel a campus csendjét. Mintha lassított felvétel lenne az egész; Rey úgy nézi az elhurcolt gyanúsítottakat, mintha csak egyenként ő rakta volna rájuk a bilincset. A vérben forgó, veszett szemek és a hideg, elszánt pillantások megfagyasztják benne a mozdulatot. Viszketni kezdenek a sebei a gézlapok alatt; Poe védelmezően öleli át a vállánál, ahogy a terembe kíséri.



Aztán valahogy három hónap repül el csendesen; Rey tanúvallomása videoszalagra véve pihen Kenobi felügyelő íróasztalán; Snoke és Hux ítéletre várva rácsok mögött pihen; Rey pedig végre eljut a repülőtér tágas előterébe. A hátán és a kezében van minden tulajdona; néhány rongyos ruha, pár sokat érő tankönyv; ajándékok a születésnapjára és egy meghurcolt kardigán.

Poe úgy áll előtte, mintha a temetésére kísérné a lányt; mintha sosem látnák újra egymást. És Rey nem is biztos benne, hogy ez nem így fog alakulni, de egyikükben sincs meg a lélek arra, hogy kimondják a gondolataikat. Finn előre lép, ahogy Rey feléjük fordulva a földre dobja a táskáit.

- Vigyázz magadra - öleli át a lányt; Rey hálásan belé kapaszkodik. - Írj nekünk.

- Fogok, nyugi. Kanadában sincs betiltva az internet - nevet fel Rey csendesen és Finn elengedi.

- Hiányozni fogsz - mondja Finn, aztán elmosolyodik keserűen.

Poe átveszi a helyét, ő is egy szoros ölelésbe vonja a lány gyenge testét. A sok megpróbáltatás után legalább öt kilót fogyott; a bordáit könnyen összeroppanthatta volna az ujjai alatt és a szeme beesett a gödrökben; de legalább nyugodt volt végre.

- Minden rendben lesz veled? - kérdezi Poe csendesen, ahogy hátrébb lép.

- Remélem - sóhajt Rey. - Furcsa szerencsém van.

Poe elmosolyodik, aztán kisimít a lány szeméből egy tincset.

- Biztos fel akarod adni az orvosit végül? - kérdezi; a hangjában aggódás van.

- Biztosan - bólint Rey; egy pillanatra sem látszik rajta bizonytalanság. - Azt hittem, hogy muszáj segítenem az embereken, de nem hordozhatom a saját vállamon egy egész világ terhét. Nem tudom már tovább ezt csinálni. Ez az utóbbi három hónap tönkre tett.

Poe bólint; megérti a lányt, de a szíve mélyén sajnálja a döntését. Rey remek orvos lett volna.

- Mit fogsz csinálni? Valami garázsról beszéltél - dadogja, Rey meg elmosolyodik.

- Találtam egy műhelyet Vancouverben. Nem túl nagy, de a kevés tapasztalatommal valószínűleg elég leszek oda.

Poe bólogat, mint egy helyeselő kiskutya; reméli, hogy Rey tudja, hogy mit csinál. Muszáj bíznia benne, muszáj elhinnie, hogy nem csak a csalódása vezérli a döntéseit.

- És akkor rendben leszel? - húzza fel a szemöldökét; majd atyaiasan zsebre dugja a kezeit. - Mármint rendben rendben?

Rey meglepődik.

- Poe, ez nem a világ vége. Nem kell úgy tenned, mintha most törték volna össze először a szívemet - magyarázkodik Rey és hirtelen minden kényelmetlenül intim.

- Ne tegyél úgy, mintha nem jelentett volna neked semmit - néz rá komolyan Poe; Rey nyel egyet.

- Poe, ennek már vége van - szakítja félbe a lány; a szemei fájdalomról árulkodnak és meghűl köztük a levegő.

Rey az órájára néz; ideje lesz elindulnia, ha nem akarja lekésni a gépét.

- Jobb lesz, ha megyek - mosolyodik el szomorúan; Poe újra megöleli.

- Vigyázz magadra - suttogja; Rey bólogat.

- Ti is.

- És írj nekünk.

- Fogok.




Rey unottan dobja le a bejárati ajtó előtt a komódra a kulcsokat; Vancouverben éppen havazik, pedig enyhe őszt ígértek az időjárás jelentések. A lány leporolja a sapkájáról a hódarát és a kabátjával együtt a fogasra akasztja.

A lakás alig nagyobb, mint egy egérlyuk; Rey azt hitte, ezúttal otthon fogja magát érezni, valamit a magáénak tudva, önerőből fenntartva, majd megnyugtatja a honvágyát; de csak még elveszettebb, mint valaha. Poe és Finn rendszeresen hagy neki üzenetet valamilyen formában; ezúttal az üzenetrögzítőt bekapcsolva hallja meg Finn a hangját recsegni a vonalon keresztül.

A monológ közepette Rey a leveleit nézegeti egyenként; lapozgatja őket, mint a kártyalapokat.

- Szóval, szeretnénk ha eljönnél. Lesz cukor, só, minden mi jó. Szép mosolyok. Móka és kacagás - nevet Finn; hallatszik rajta, hogy egy pillanatra zavarba jön a saját viccétől. - Majd jelezz vissza, hogy jössz-e Poe diplomaosztójára akkor. És vigyázz magadra.

A vonal megszakad, Rey pedig a csizmáját lerúgva a kanapéra ül. A keze olajos, ahogy a fehér borítékokat nézi végig; az egyikben címezetlen; üres, és tiszta, mint a hó.

Rey kíváncsian bontja fel, aztán előkapar belőle egy polaroid képet. Elmosolyodik; a hátuljára semmi más nincs írva, csak a mai dátum. A kép a várost ábrázolja hóesésben és Rey egy pillanatra elcsodálkozik; a kép valószínűleg ma készülhetett. Rey feláll és a képet elrakja a többi mellé; tizenhárom országból és harminc városról van képe; Ben pár hetente jelzi ezzel talán, hogy még életben van. Hogy még gondol rá.

Aztán a borítékot áttúrva talál egy gyűrött papírgalacsint is; a tinta rajta összefolyt egy kicsit, de olvasható. Ben sosem írt ezelőtt, ezért Rey szíve a torkáig ugrik a szavak olvasására.

Kedves Rey,
Nagyon szép az idő Vancouverben. Még sosem jártam Kanadában, ideje volt. Remélem, neked is olyan szép napod volt, mint nekem. Szerintem elmegyek kacsát etetni a Burnaby-tóhoz. Azt hiszem, maradok ott egy darabig. Egész sokáig fogok maradni.

Rey keze remeg, ahogy leteszi a kis papírt a kávézó asztalra. A szemeit könnyek szúrják; a fejében pedig zsongani kezd valami ösztönös.



Este hét óra van; a hó már legalább húsz centi a Ben talpa alatt. A pad hidege már nem fagyasztja le a gondolatait; meredten nézi a távolban a tó befagyott vizén csúszkáló gyerekeket. Lassan ők is eloszlanak; egyesével lemásznak a pályáról és haza indulnak. A nap régen lenyugodott; csak az utcalámpák sárga fénye festi koszosra az esti havat és a szél úgy markol bele a hajába, mintha egyenként akarna kiszakítani minden szálat.

Ben nagyot sóhajt; talán ideje lenne indulnia. Összehúzza magán a nagy, fekete kabátját és feláll. A padról felkaparja a táskáját, aztán a kapucnijába bújva újra visszafordul a tóhoz.

Csak még pár percet vár.

Pár percet remél. Hátha ropogni kezd a hó valaki talpa alatt.

Hátha, amikor újra kinyitja a szemét, a pilláiról lehull a fagyos hópihe; és akkor valami mást lát, mint a kietlen tájat.

Csak pár percet.


Néhány pillanatot.



- Ben...