Lolito - V. fejezet

Ez a fejezet rövidebbre sikerült, mint az előzőek, de itt tudtam elvágni, és cserébe tele van egy csomó fluffal. Tényleg. Kicsit. A végén. Ott nagyon.

V. fejezet

Mire Thor felér a hálószobába, Loki a lepedőbe kapaszkodva a párnájába szuszog. A fiú haja a szájába lóg, és Thor remegve nyúl felé, hogy kihalássza onnan. Egy pillanatra aztán megáll, mélyre hajol és egy csókot nyom a felkínált tarkóra. Loki nem mozdul meg, csak mély levegőt vesz, aztán a csípőjét közelebb nyomja a lepedőhöz.

Ennek ellenére Thor merev marad, engedi a testet messzebb kúszni tőle, aztán a másik ágyhoz mászik, és elmerül benne. A gondolatai között ott tekereg Hela kérdő tekintete, az apró érintés a vállán figyelmeztetésként. Az el nem mondott, kétkedő kérdések. Hela és az a kibaszott arca, meg azok az apró gesztusok, amiktől Thornak már az említésre is hányingere lesz. 

A kezeit a hasfalához szorítva beszívja a párna illatát, és Lokira emlékezteti, és olyan, mint egy ölelés, és minden fehér, minden, minden, minden. Csak a körmök feketék, amik a tarkójába vájnak, mélyen az agyába szorítják a szarut, és Thor mélyen lélegzik, szinte köhög, ahogy nyeli a levegőt. A merevedése fájdalmasan a csípőjéhez szorul, a homlokán pedig végigfolyik egy apró cseppnyi izzadtság.

Thor úgy érzi a reggeli napot, hogy az lassan lefolyik a torkán, mint a méz, és éget, mert túl sokat nyel belőle. A lába mechanikusan viszi előre, bele a forráspontba, a kék vizű medence mellé, ahol Hela fehér bőre világít a part melletti napozóágy fogságában. A fekete bikini ráfeszül a szikár testre, és Thor ott látja az ordító hasonlóságot, és a kétségbeejtő különbséget is. 

- Hol voltál? - kérdezi a nőtől, miközben a másik ágyat elfoglalva a kezeit a hasára szorítja.

Még mindig hányinger fojtogatja.

Hela ráemeli a lusta pillantását, és az arca elítélő, mint mindig, és a szemei vadak, mint a felkavart óceán. Thor hirtelen meglátja benne az éveket, meg azokat az apró, kicsi szarkalábakat a szempillák mentén. Titokban azt gondolja, Hela azért nem mosolyog soha, hogy ne húzza tovább az árkokat a bőrébe. Persze, tudja, hogy az igazság csak az, hogy a nő sosem boldog igazán minden önzetlenség nélkül, de jó néha felszínes dolgokat elképzelni róla.

- Megzavart a késői érkezésem? - kérdi, Thor pedig elhallgatja a választ. - Jó estéd volt?

A férfi lassan, kimérten beszívja a levegőt.

- Nem mondanám.

A csend köztük hosszúra feszül, és a végén Hela lustán elmosolyodik, és olyan számító, amit az öccse vár tőle. A kezével megigazítja a kalapját, hogy a nap lejjebb essen a fehér bőrön. Enyhén oldalra döntve aztán a fejét Thorba akasztja a karmait.

- Loki nem engedte, hogy leszedd a frissen nyílt virágját? 

Egy sóhaj hallatszik. Thor nem biztos benne, hogy, kihez tartozik, csak annyi biztos, hogy fáj, ahogy bennreked félig a tüdőben.

- Hallod egyáltalán magad? - mondja, Hela meg kivillantja a szemfogát.

- Úgy táncoltok egymás körül, mint két tüzelő tini.

Thor érzi, ahogy az arca égni kezd. Nyilvánvaló, hogy igazat beszél a nő, csak éppen Lokinak erre az a legjobb kifogása, hogy ő az is. Egy éhező tinédzser, akinek nincsen jobb dolga, minthogy Thor türelmének utolsó szálait fejtegesse. Thor viszont - neki egyetlen ürügye sincs arra, hogy miért viselkedik úgy, mint a fiú. Kettejük közül legalább neki kellene tartania magát, legalább ő megpróbálhatna felelősségteljesen viselkedni. Hogy várja el ezt Lokitól, ha még ő sem képes kordában tartani az akaratát. 

- Te pedig szükségesnek érzed mindenbe beleütni az orrodat - mormog, mert nem jut eszébe jobb védekezés, mint a támadás.

Hela horkant egyet, ahogy a helyzet körül elkezd körözni, mint a halálra váró keselyűk egy szenvedő tetem felett.

- Csak abba ütöm bele, amit elé nyomnak.

Thor elgondolkozik, mit mondhatna. Hazudhatna, ami valószínűleg úgyis azzal ér véget, hogy a nő teljesen átlát rajta. Elmondhatná az igazat, de nem akarja hallani a saját szájából, és nem akarja látni az önelégült tekintetet, ahogy a hangot a fejébe ülteti: Én megmondtam. Kikerülhetné az egészet, mondhatna féligazságot. Elszaladhatna. Ki a világból, ki az univerzum jeges rabságába, de fél, hogy Hela oda is követné. Rábilincselné a lábára Odin papírjait, meg azt a rohadt céget a hátára kötné, és Thor újra a föld felé sodródna, le a magasból, egészen Loki ölébe, ahol ő kijózanodottan, undorodva tolja el magától.

Ilyen az élet, meg az a sok kimenetel, amit Thor maga elé képzel, és az ujjait a karfába vájva próbálja elhitetni magával, hogy nem az a valóság, amit a szemei előtt lát.

- Nem történt semmi - mondja.

A torka száraz, a szeme nedves.

- Semmi?

- Semmi.

Semmi, semmi semmi.

Ha az ember eleget mondogat egy dolgot, akkor idővel elhiszi. Thor talán idővel elhiszi, igazán készen áll rá, hogy végre elhiggye, hogy Loki semmi, ő is semmi, a világon minden tettük jelentőségtelen, következmények nélküli, és igazán semmi.

De Hela nem semmi. Hela egy gomolygó fekete felhő az öccse felé hajolva, nagy, bozótos szemöldökökkel, meg méteres árkokkal a homlokában, ami zúzódva vetül Thorra.

- Semmi - mondja.

A hangja lapos, nesztelen. Thor tudja, hogy többet akar.

- Csak... Csak részeg volt - mondja, és majdnem olyan meggyőző, hogy egy pillanatra ártatlan a hazugsága. - Ennyi. Pocsolya részeg.

- És?

És? Thor nem tudja, mi és. Nem érti, miért nem elég a lényeg. Helának értenie kéne, mellé állnia, úgy viselkednie, ahogy egy megbotránkozó felnőttnek kellene. Helyette csak egyet pukkaszt a szájában lévő rágójával, és amúgy is, mikor kezdett el egyáltalán rágózni?

- Még csak tizenhét éves - emeli ki Thor azt az egy apróságot, ami hirtelen nagyobbnak tűnik, mint a fejük felett lévő égbolt, meg a sok hangya a feltúrt gyep bokra alatt.

Hela csak hátradől, becsukja a szemét, és csendben szuszog. Thor nem érti, miért szorít ennyire a szíve. Mi akarja kitúrni a helyéről? Talán haldoklik? Talán csak a meleg.

- Amikor te tizenhét éves voltál egy egész kocsmát magad alá ittál. Mégis mi az olyan különleges ebben?

Thor a száját kezdi rágni.

- Nem... Csak nem kellene ezt tennie - nyögi, Hela pedig felsóhajt.

- Hippokrata. 

Thor előre hajolva a kezébe temeti az arcát. Ha a világ összeomlik körülötte, legalább az ujjai eltakarják. 

Hela akkor felsóhajt újra. A hangja egész emberinek tűnik, és Thor a jéghideg ujjak simítására a tarkóját ugrik egyet, pedig az egész mozdulat nyugtató akar lenni. Együtt érző. Thor teljesen kétségbeesik, ahogy a nővére felé fordul.

- Valami más bánt téged, nem igaz? - kérdezi, a hangja meg olyan puha, mint a pillecukor, és Thornak a hányingere erősödik.

Ez teljesen új, a nő mozdulataiban a puhaság, meg az a furcsa anyai ösztön, ahogy a másik bőrét simítva próbálja meg lecsitítani a száguldozó gondolatokat. Thor hitetlenül fordul hátra, az ujjai leperegnek az arcáról, és Hela felhúzott szemöldöke őszinteséget sugall. A reszkető erek az ujjai mentén arra sarkalják, hogy a maga köré emelve azt a bicepszébe marjon. Minden egybe folyik, mint egy vízfestékkel teli vásznon, ő meg csorog le rajta, le a föld poros mocskába.

- Miért érdekel egyáltalán? - kérdezi, de nem húzódik el, mert életében először a hozzá intézett törődés a testvérétől felkavar benne valami meleget, és édeset.

Hela lenéz a kezére, ahogy a barnult bőrön végigszalad vele. A szeme üveges marad, és Thor igazán először látja benne az éveket. 

- Nem nyerek akkora örömöt a szenvedésedből, mint ahogy te azt gondolod - mondja, aztán rászorít a másik vállára. - És tudom, hogy ez, ami most veletek történik, elég komoly dolog. Csak nem akarom, hogy káosz legyen belőle.

Minden, amit Hela mond, az valahogy érthetően hangzik. Thor majdnem elhiszi, hogy a másik őszinte vele, de valami rosszul van hangsúlyozva, vagy a mozdulatok túlságosan kiszámítottak, mert egy pillanatig tart csak, hogy elhiggye a szavakat. Mint amikor a kirakós két darabkája túlságosan hasonló, így a gondolt helyükre pattanva első ránézésre a kép tökéletes. De csak messziről, és csak egy apró ideig.

Thor viszont úgy érzi, hogy nincs energiája ilyenekkel foglalkozni, a nő véleménye pedig eddig sem számított az életében. Éppen csak nincs kihez fordulnia. Éppen csak az van, hogy az egyetlen vélemény, amit meghallgathat, az a nőé. 

- Nem tudom, mit tegyek - mondja végül. - Nem akarom összetörni, de nem maradok itt örökké. És amúgy is, az egész olyan undorító. Loki csak egy összezavarodott, tizenhét éves fiú.

- Melyik része taszít? - mosolyodik el Hela. - Az, hogy tizenhét, vagy, hogy fiú?

- Hela.

A nő elveszi a kezét, és az ölébe ejti. A mosoly hirtelen egy évtizedet fiatalít rajta, és Thor egy pillanatra megmered. Lehettek volna mindig ilyenek. Lehettek volna igaziak. Ha Hela szeme csukva van, és mosoly tapad az arcára, Thor pedig nem a szívével a torkában kapkod a levegőért, szinte élettel telinek látszanak. Egészségesnek.

- Loki tudja, hogy mit akar, Thor - mondja végül a nő, és a hangja még mindig túl lágy. Túl keserű. - Csak tisztáznotok kell a határokat.

Thor összehúzza a szemöldökét.

- Mire célzol?

Hela végre újra felveszi az érzéketlen álarcát, és hátradől újra a napágyon.

- Túlgondolod a dolgot - mondja. - Akarjátok egymást. Ez ilyen egyszerű. 

- És?

- Dugjatok egyet. Vagy amíg tudtok - vonja meg a vállát a nő. - Aztán felejtsétek el. Az érzelmek csak bonyolítják a dolgokat.



Helának persze igaza van. Az érzelmek mindent csak bonyolítanak. Talán éppen ezért is olyan nehéz Thornak egyszerűen látni a dolgokat. Ezért ilyen nehéz Lokira felnőtt emberként tekintenie, úgy tennie, mintha az egész nem jelentene semmit, hogy aztán egy nap végre túltéve magukat az abszurd helyzeten legfeljebb kellemes nosztalgiával gondoljanak vissza a történtekre. 

Olyan bolond fiatal voltam. 

De Loki akarja őt, és Thor átlépte már azt a pontot, amikor tagadni tudja, hogy ő is akarja Lokit. És ez tényleg ilyen egyszerű. Az emberi ösztön, meg a nyers vágyakozás, meg az a képtelen akarat, ami felőrli a szabad gondolatait. Ez valami olyasmi, ami egyszerű. Amiről Hela beszél, és amiről Thor hallgat.  

Az is egyszerű, ahogy a fiút Thor a mosókonyhában a falnak szorítva hallgatásra kényszeríti. Az ujjai a Loki felkarjaiba markolva foltokat hagynak majd a fehér bőrön, és a fiú a természetének teljesen ellentmondva nem próbál meg azonnal kitörni a fogságból. Ez a helyzet váratlan, és túl kíváncsi ahhoz, hogy megtörje a pillanatot. A fehér csempének szorulva Loki a nagy zöld szemeivel csak lassúakat pislogva várja Thor reakcióját.

- Alkut ajánlok - mondja Thor, miközben lenyeli a fullasztó csomót a torkában, de nem segít.

A levegő még mindig nehéz, és Loki mosolya ragacsos, mint a nyúlós akácméz, ahogy a kezeiről lerángatja Thor bilincselő ujjait. Kihúzza magát, mint aki büszke arra, amit elért, és egy pillanatra Thor szeretné szétmorzsolni az ujjai alatt azt az önelégült magabiztosságot. Ez nem játék volt, amit Loki megnyert. Ez egy háború, amiben Thor le fogja őt igázni.

- Milyen alkut?

Thor ráharap a nyelvére. Nem kellene ezt tennie, eszébe sem kellene jutnia az ötletnek. De ezt a pontot már túllépte azzal, hogy lenyomta a nyelvét Loki torkán. Másodjára is.

- Azt csinálunk, amit csak szeretnél - mondja, és mint egy rókának, Loki smaragd szemei megvillannak.

- Bármit?

- Igen. Bármit - bólint Thor. - De meg kell értened, hogy hamarosan elutazom.

Loki összehúzza a szemöldökét.

- És?

Thor beletúr a hajába, ahogy hátrébb lépve utat enged Lokinak arra, hogy bármelyik pillanatban elhagyva a szobát félbeszakítsa a beszélgetést. Thor tudja, hogy ez nem valószínű, hogy megtörténik, de reméli. Bizakodik, hogy egyiküknek van még egy cseppnyi józan esze.

- Semmi érzelmi kötődés - mondja végül. - Semmi személyeskedés. Semmi elvárás érzelmi téren. Ez az egész... Csak testi dolog.

Loki bólint, mint aki felfogja, milyen is ez. Mint aki már átélte azt a sivár ürességet, ami azzal jár, hogy a partnered túlságosan elfoglalt a testeddel, ahhoz hogy a szemedbe nézzen. Mintha értené, csak egy pillanatra is, milyen pusztító az, ha mindent megkapsz, amire vágysz, de semmit, amire szükséged van.

- Szóval bármit tehetünk? - leheli, és az ujjaival lassan végigköveti Thor állkapcsának vonalát.

A csempék bevéreznek Thor szemei előtt, és Loki bőre is vörös, vörös, vörös.

- Ha úgy gondolod, készen állsz rá - suttogja.

A bíbor falak rájuk borulnak, ahogy Loki közelebb lép hozzá, és egy apró csókot lehel Thor ajkaira. A szőke érzi a gerincén végigfutni a kétségbeesést.

- Meglátjuk - sziszegi Loki, aztán az ajtóhoz lépve magára hagyja Thort.



Thor azt hiszi, Lokinak majd napok kellenek ahhoz, hogy eldöntse, mit is akar. Neki biztos nem pár óra, meg a lemenő nap lenne az, ami döntésre készteti, de az ágyban fekve a fehér falak föléjük tornyosulva kinevetik őt, és Thor tudja, hogy valamit nagyon elhibázott. Pontosan még nem tudja mit, de a bőre viszket a gondolattól, hogy ezt nem így kellett volna tennie. 

Loki a másik ágyban fekve lerúgja magáról a takarót, és a hajnal meg a sötét csillagok beszöknek a nyitott teraszajtón, hogy átöleljék a hófehér bőrt, meg a tinta hajzuhatagot. Thornak már a látványtól is félig merevedése van, szóval próbál inkább a hullámzó tengerre gondolni, amitől mindig olyan hányingere támad, hogy az teljesen elveszi az életkedvét.

- Thor? - szólal meg Loki álomtól érdes hangja.

- Hmm?

- Melegem van.

Thor végigszántja az ujjait a homlokán, az izzadtság apró cseppjei ott ragadnak az körmein, és a légkondi valahogy nem akar úgy működni, ahogy kellene. Valami sosem működik úgy.

- És? - kérdez vissza.

- Tegyél valamit.

Thor csak nyög egyet.

- Mégis mit kellene tennem, nyúzzam le bőröd...?

Loki pár apró lépéssel, meg egy ruganyos ugrással Thor ágyában van, a fenekét a másik farkának nyomva lehajol egy hozzá egy nedves csókra. Thor a nyelvével végigszántja Loki ajkait, és a hajába túrva közelebb húzza magához. Loki a mellkasára támaszkodva beleliheg a csókba, aztán elszakadva tőle a kulcscsontjára egy apró foltot szív.

- Ez mégis hogyan segít? - nyögi Thor, miközben a másik a torkát kezdi harapni, és egy éles fájdalom feszíti szét a lebarnult bőrt, Loki ajkán pedig kivirágzik Thor vére. - Jézusom.

- Eltereled a figyelmem a melegről - suttogja a fiú, és az ujjai bekúsznak Thor atlétája alá.

Thor persze nincs hozzászokva, hogy ilyen könnyen feladja az irányítást, ezért egy erős mozdulattal Lokit átfordítja, és maga alá teperi. A fiú egy kelletlen nyögéssel előre harap, de Thor lefogja az állkapcsánál, nekinyomva a fehér párnáknak.

- Viselkedj - morogja, aztán csak lehajol, és végignyal a Loki füle alatti érzékeny ponton, és a fiú egy pillanatra akkorát nyög, hogy Thor attól fél, eltört valamit.

- Bazd meg - sziszegi Loki, ahogy Thor derekába karmol, és hirtelen megérzi a másik merevedését a combjánál.

Elég gyanús, ahogy Loki elnémul, ezért Thor a könyökeire támaszkodva felnéz a szemeibe. Azok tágra nyíltak, és Loki félig nyílt szája azt a képet rakja össze Thor fejében, hogy itt lenne az ideje minél hamarabb abbahagyni ezt az őrültséget. 

- Te még szűz vagy? - kérdezi Thor, és nincsen benne igazi meglepettség, mert mindig az a kutya ugat a leginkább, aki nem harap.

De Loki láthatóan elég kényes a kérdéssel kapcsolatban, mert teljesen lefagy, ahogy Thor kisöpör a szeméből egy hajszálat.

- Nem kell ezt csinálnunk, ha nem állsz készen - mondja Thor, a hangja pedig szokatlanul kedves annak ellenére, hogy a nadrágja fájdalmasan feszülni kezd.

És ez még csak a jéghegy csúcsa, ahogy elkezdi megérezni magában azt a kétségbeesett pánikot, ami azzal a ténnyel jár, hogy ő lehet neki az első. Mint amikor kártyavárat épít az ember, és túl későn veszi észre, hogy az első lap túl gyűrött ahhoz, hogy biztosan megtartsa az utolsót.

Hogy lehetnének érzelmileg teljesen közönyösek egymással, amikor Loki visszagondolva az első szexuális élményére, őt fogja látni maga előtt? Mintha magára tetováltatná Thor nevét fehér tintával. Tudja, hogy ott van, tudja, hogy megtörtént, még ha más észre sem veszi. Az egész egy retkes bélyeg, amit egész életében magával hord, és Thor igazán nem akarja, hogy idáig fajuljon ez a dolog.

- De. De kell - szakítja félbe a gondolataiban Loki, ahogy Thor tarkójáért nyúl és újra megcsókolja.

Ez most valahogy más. Egy pillanatra csíp, és zsibbad tőle Thor szája, mintha méreggel lenne átitatva Loki bőre, de nem hajol el, hanem mélyebben belé hajol.  Thor fél füllel hallja, hogy kint kopogni kezd az eső a teraszon, nyári zápor, ami hamar felszárad majd a reggeli napfény alatt.

Thor gondolatai lenyugszanak egy kicsit, ahogy Loki magabiztosan irányítja a mozdulatait. Be a pólója alá, aztán át a feje fölött, ahogy lehúzza magáról az anyagot. Végül Thor ujjai Loki selymes hajában állapodnak meg, és a túl hangosan lélegzenek ahhoz, hogy a világ ennyire csendben maradjon körülöttük.

- Nem fogsz összetörni, gyerünk már - lihegi Loki, ahogy kettejük közé feszülve a nadrágjáért nyúl, és legyűri magáról.

Thor érzi a másik farkát a hasának szorulva, és a szája teljesen kiszárad a gondolatra, hogy ez az, amire annyira görcsösen vágyott, hogy még a világ is meggörbült belé. Talán egy pillanatra le is fagy, mert megérzi Loki térdét az oldalába fúródni, meg a szúrós szemeket a homlokának, és elneveti magát, mert bassza meg, ha nem ez a legnevetségesebb helyzet, amibe valaha is került.

- Szent szar - nevet, és Loki nem érti, ahogy Thor ráhajtja a homlokát a mellkasára. - Ja, szóval... Nálam nincs semmi.

- Semmi? - húzza össze a szemöldökét, és Thor meg csak köhög egyet.

- Ja. Semmi. Tudod, kiegészítő. Hozzávaló - morogja, és Loki ledobja magáról, ahogy kimegy a szobából.

Thor nem érti, de pár pillanat múlva a fiú a kezében egy tubus síkosítóval jön vissza, aztán azt csak ledobja az ágy szélére, és várakozással teli arccal Thor felé fordul.

- Még valami? - néz rá Loki, és Thor hátrabukik a párnákra, a kezével eltakarva az arcát.

- Csak gyere ide - nevet, és Loki lassan rámászik újra, ráül ugyanarra a pontra, amitől Thor pár perccel ezelőtt csillagokat látott.

- Mi olyan vicces? - néz rá Loki, és jellemző, hogy azt hiszi, ő rontott el valamit.

Thor el akarja mondani, hogy semmi baj nincsen, csak a stressz, meg az a sok, összecsomósodott önutálat teljesen megbolondítja, de ehelyett csak rátapasztja a tenyereit Loki combjaira, és felnéz rá.

- Hogy akarod? - kérdezi, Loki meg a füle tövéig elvörösödik.

Igen, ez az a pont, ahol Thornak azt kellene mondani, hogy talán jobb lenne, ha valaki másra pazarolná Loki az idejét. Olyannal történne ez meg, aki sokkal többet számít neki, mint egy gyors, nyári végi kaland, ami majd évek múltán egy polaroid képpé fakul, amiben az emberek sárgára színeződtek, mint a hűtő alján lévő ott felejtett zöldségek.

Thornak ezt kellene tennie, ledobni magáról a másik, csak mert ennek nem így kellene történnie. De ugyanakkor, mennyi az esélye, hogy más pont olyan gyengédséggel vezetné Lokit, mint ő?

- Mármint milyen... Milyen pózban? – dadogja a fiú, mert nem érti igazán, hogy mi történik.

A filmekben, meg a sok történetben nincs szó arról, hogy valaki megáll kérdezősködni. Az ösztönök meg az elsöprő vágyak hullámában ragadva egymásba gabalyodnak a szerelmesek, aztán nincs tovább semmi, csak nyögés, meg élvezet, és ennek így kellene működnie, nem? Automatikusnak, mintha csak belénk lenne kódolva minden mozdulat.

Nem úgy, hogy Thor végigkérdezgeti az egész procedúrát, miközben Loki a földig süllyed zavartságában.

- Igen, milyen pózban - bólint Thor, és az a nyamvadt mosoly nem akar leolvadni az arcáról. - Csak azt akarom, hogy kényelmes legyen neked.

Loki bólint, megpróbálja megérteni a szavakat, és túltenni magát a kezdeti szégyenlősségen.  

- Mit ajánlasz? 

- Mehetek felülre. Azt hiszem, tapasztaltabb vagyok - mondja Thor, és Loki a szemeit forgatva lemászik róla, és hagyja, hogy Thor újra felette legyen.

A férfi aztán csak beleakasztja az ujját a fiú alsójába, és egy bizonytalan mosollyal ránéz.

- Biztos?

Loki ki akarja gúnyolni, egy pillanatra el is gondolkozik a csípős megjegyzésén, és Thor, mint egy türelmes tanító, várja, hogy megeméssze a szavait. Az eső kint erősebbre fordul, néhány csepp beszivárog a teraszajtón, és Loki megérzi a bőrén a hideg fuvallatot.

- Biztos.




- Édes Istenem - liheg Loki, ahogy Thor leborulva róla visszaesik a párnák közé.

A fiú a homlokára dobja az egyik kezét, és nagyon reméli, hogy a levegő nem tépi ketté a tüdejét, mert egyszerre nyel belőle túl sokat és túl keveset. Thor arca furcsán nyugodt, és csendes, és csak fél szemmel figyeli, ahogy a fiú a hasára fordul, maga alá gyűrve a mocskos, fehér lepedőt. A körmeiről rápereg a fekete lakk.

- Ez nagyon...

- Jó volt?

- Fájni fog.

Thor nevetve meglöki a fiút, az meg csak a párnájába kacag, mert túl képtelen a gondolat, hogy amiért annyit harcolt, végre megtörtént, és sokkal jobb volt, mint amire számított. Lusta és édes a pillanat, amit egymás csendjébe burkolva töltenek. Aztán Thor felé fordul teljesen, és cirógatni kezdi a tarkóját.

- Helyes. Itt volt az ideje, hogy végre valaki megfegyelmezzen - mormogja, Loki meg felhúzza magához a lábait, mintha csak hirtelen kényes lenne a külsejére.

- Ha ez egy büntetés akart lenni, akkor nem valami hasznos módszer - kötekedik a fiú, és Thor egy párnát dob az arcába.

- Pofa be és aludj - nyögi, Loki meg szót fogadva felé mászik, és a mellkasára hajolva kényelembe helyezi magát.

A mozdulat megbénítja Thort, mert nem így képzelte el az egészet. Összebújva fetrengeni az együttlét utáni édes mámorban valahogy tilosnak tűnik, de nincs ereje ahhoz, hogy eltolja a másikat. Loki talán a határon tapos, de Thor az, aki képtelen számon kérni miatta. Helyette csak körbefonja a fiú vállán a kezét, és közelebb szorítja magához. 

Talán egyetlen egyszer belefér. Ha ez az első és utolsó alkalom.