Lolito - III. fejezet

Loki egy manipulatív gyerek. Deal with it.

III. fejezet

Reggel a másnap és a kiábrándultság keserű szájízt hagy maga után. Az ágyból felkelve Thor magán érzi a tegnapi izzadtság ragadós tapintását, úgyhogy feltornázza magát a könyökére, a dereka alatt pocsolyába fonódik a fehér lepedő. Valami reszelős pereg a nyelvére a szájpadlásáról, az epés üresség, a megbánás és a harag. A kezeivel legyűri magáról a lepedőt, és a klíma hűsítő hullámaiba kapaszkodik. A világa megrogyik egy kicsit.

A szemeit Lokira veti. A fiú fehér válla néz csak felé, a haja tintapacaként kenődik el a fehér huzat óvó ölelésében, és túl lágynak tűnik, szinte szégyellősnek, ahogy a párnáját átölelve az arcát eltakarja a reggeli napfény elöl. Thor érte akar nyúlni, beletúrni a cseppfolyós hajszálakba, a tejfehér bőrbe, belemarkolni a görbülő vonalakba, egy pillanatra érezni az ujjai alatt valami szilárdat és elevent. Eszébe jut a zöld szemek villanása, a pocsolya haj és a vér, a kamion csikorgó féke a sávok között, ahogy elhajt. 

Feláll az ágyról, és a fürdőszobába veszi az irányt. A víz alatt, a képzeletében, egy másik világban Loki magával húzza őt a párnák közé.

- Úgy nézel ki, mint egy adag fehérítőzött lószar - szűri Hela a fogai között.

A napszemüveg eltakarja az arca felét, de Thornak nincs szüksége rá, hogy lássa a közönyt. A nő kezei a napágyon pihenve egy cigarettában nyúlnak, az égető hamu kilyukasztja alattuk a követ. 

- Most különösen - folytatja, aztán a cigit a szájához tartja, az orrán keresztül pedig lassan fújja ki a durva, sűrű füstöt.

Hela ujjai végén sárga nikotinfoltok vannak, peregnek le a földre a fekete körömlakkal együtt. Valahogy a nő körmeiről mindig csak pereg és pereg a lakk, de sosem fogy el. Örökké tart, ahogy újra darabjaira törve a földre hullik. Amikor feláll, utána nyoma sincs az egésznek, a hangyák elhordják a nő apró kis részleteit, mintha nem is létezett volna, mintha az egész lénye csak egy rossz álom lenne.

Thor torka száraz.

- Már majdnem úgy hangzott, mintha aggódnál - ül le mellé a férfi, a kezeivel végigszánt a nyúzott vonalain.

A medence vize feléjük sodor egy adag szellőt, és libabőr fut végig a lábszárán, egészen a nyakáig. Egy pillanatra azt képzeli, hogy Loki ujjai azok.

Francba.

- Félre ne érts, szarok rád magasról. Csak nem akarom, hogy tönkretedd magad, mielőtt tényleg kellenél a tárgyalóirodába.

- Kösz. 

Hela szemei megvillannak, ahogy ránéz. A fekete szemhéjtus elkenődik a szemöldöke felé, és a mosolyának az apró vonalai rágyűrődnek az arccsontja éles domborulataira. Thor rájön, hogy fél tőle. Hela mosolya éles, számító, és kicsit sem meleg. Olyan, mint egy téli éjszaka a norvég erdőkben, mint a sarki fény kékes árnyalatai. Olyan, mint egy kibiztosított fegyver.

Thor megpróbálja figyelmen kívül hagyni.

- Elmeséled, tegnap mi volt az a nagy hangzavar? - kérdezi Hela, a hangja nem árul el semmit.

Thor el akarja hinni, hogy őszintén csak kíváncsi. De ilyesmi még soha nem fordult elő a nővérével. Az egyetlen dolog, ami Helával kapcsolatban mindig is olyan könnyen olvasható volt, mint a lábnyomok a hóban, az az, hogy sosem volt olyan pillanat, amikor nem hátsó szándék vezérelte. A hangja viszont sosem árulja el eléggé. Nem, ahhoz nincs benne elég él, meg ridegség.

Az egyetlen kirívó tulajdonsága, hogy Hela sosem néz mások szemébe. Olyan, mint az állatok. Olyan, mint a pszichopaták. 

Thor ujjai begörbülnek a műanyag karfán.

- Lokival kicsit elszaladt a ló - morogja.

A nő arcán megrándul egy ér, ahogy visszafojtja a mosolyát. 

- És hogy alakul a teljesen nem-romantikus, tök hetero kapcsolatod az unokaöcsémmel? 

Thor egy pillanatra a nyelvére harap, mielőtt bármit mondana. Hela a részleteit figyeli, ahogy a körmei alatt felhorzsolódik a műanyag, meg a szája végét, a lefelé görbülő, alaktalan vonalakat. A kétségbeesett vívódást a mozdulataiban. Mintha látna benne valamit, ami elárulja a gondolatait. Semmilyen egyértelmű jel nincsen rajta, Hela  mégis úgy olvassa, mintha egy egyszerű, nyitott könyv lenne. Önmaga naplója, tele képekkel.

Képekkel egy nyurga testről fekete hajjal, zöld szemekkel, és veszélyes, veszélyes szándékokkal.

Thor gondolataiban Loki a torkát szorongatja, a fekete körmök, fehér bőr veszi körül, és a hangok érthetetlenek. Talán napszúrást kapott, azért van hányingere. Talán csak a vonások túlságosan olyanok, mint Heláé. Talán önmagától undorodik. Talán mindenkitől, csak egy kicsit, de pont eléggé, hogy képtelen legyen elég levegőt venni.

A keze remeg. 

- Abbahagynád? - kéri, a nő pedig nem mond semmit, csak oldalra nyúl, hogy a mellette lévő kis asztalról egy üveg vizet dobjon az öccsének.

Thor nagyot húz belőle, azt reméli, hogy egy kicsit belefullad, de a meleg és a kétségbeesés előbb megfojthatja. Józanul újra visszatér az ereibe minden szó, amit Farbauti szűrt a fogai között, és fél, mert képtelen magát kordában tartani.

Loki túlságosan sokat követel, a figyelmét, a gondolatait, talán magát az egész lényét, és Thor nem képes örökké nemet mondani. Egy nap talán majd nem látja benne többé a gyereket. Amikor elég részeg lesz ahhoz, hogy vak legyen a külsőségekre, és a süket a lelkiismeretére, akkor beleesik abba a hibába, hogy túl sokáig felejt el nemet mondani.

Az ajtó nyílása kirángatja Thort a gondolataiból, félig felül, hogy hátranézhessen. A talpa a meleg macskakövet éri, hogy megtámasztja magát, és süti a bőrét, de legalább egy kicsit elevennek érzi magát. Valami a földhöz láncolja. Megtapasztja.

- Mi van reggelire? - áll meg a küszöbön Loki, és Thor a látványra meginog.

Loki testén lengén lóg a hófehér selyem ing, a haja pedig hullámokban omlik a vállaira. Két gomb le van szakadva, az anyag pedig majdnem a térdéig ér. Legalább három számmal nagyobb rá, mint amire szüksége lenne, a kezei szinte elvesznek a félig feltűrt ujjakban. A szemei álmosak, majdnem túl tompák ahhoz, hogy a sajátjai legyenek. A bőre a sárga napfénybe öltözve világít. Thornak muszáj beleharapnia a szájába.

- Amit találsz. Nem vagyok az anyád - köpi Hela, aztán elnyomja a macskakövön a csikket. 

Loki nem mond semmit, csak Thorra villantja a tekintetét. A smaragdok kérdően figyelik, és Thor oda akar menni hozzá egy pillanatra, csak hogy a tenyereivel eltakarja azokat. Csakhogy megóvja magát a támadástól, amit a zsigereiben érez közeledni. A gyomra bukfencezik is egyet, ahogy arra gondol, hogy az éles nyelvek biztosan készen állnak felhasítani rajta minden sebet. Készen áll, az izmai ráfeszülnek, és vár.

De Loki csak csendesen figyeli Thort, miközben az ujjaival az inge alját szorongatja. A mozdulat nem kiszámított, nem olyasmi, ami elvárható a fiútól, Thor igazából még sose látta ezt tőle. Ösztönös cselekedet, váratlan és ideges.

Loki ideges. 

Thor alig akarja elhinni a felismerést. Loki bizonytalanul tapos a küszöb peremén, a kezei az anyagba gabalyodnak, csak hogy lefoglalja őket, és vár. Az arca rezzenéstelen, laposakat pislog a szőkére, ahogy tőle várja a pillanat megtörését. De Thor nem mozdul, mert olyan ez a viselkedés, amit még sosem látott a másiktól, annyira őszinte, bizonytalan, és félelmetes. Mintha készülne darabjaira törni, ha Thor valamit rosszul csinál. Ha rosszul veszi a levegőt, ha az arca más reakciót mutat, mint amit a fiú vár.

Thor nem tudja, mit tegyen. Csak nézik egymást csendesen, megfürödnek a néma félelmeikben, és Thor egy pillanatra megért valamit.

Loki gyerek. Még csak egy gyerek.

És ez nem jelenti azt, hogy nem lehet összetörni a szívét.

Thor aztán nem gondolkodik, ahogy feláll a napozóágyról, mert muszáj nem gondolkodnia, ahogy a másik felé indul. A fiú megijed talán, mert hátrál egy lépést, de Thor magabiztosan lép elé, és Loki megtorpan. Thor megáll előtte, lenéz az ijedt szemekbe, a kezét pedig a zavart arc felé nyújtja. Loki alig fogja fel a gyengéd érintést, Thor pedig próbálja nem hagyni, hogy eluralkodjon rajta a pánik.

A bőre puha, olyan lehet, mint a selyeming rajta, és hideg egy kicsit, mint a szellő a tavaszi avaron. Mohás, esővel bevont illata van, és ártatlan remegés rázza vissza a valóságba.

A szemeivel Thor válla mögé les, valószínűleg Helát figyeli, talán megijed egy kicsit a hirtelen jött érintéstől, és biztosra akar menni, hogy ez csak az övé marad. Thor tudja, hogy Hela úgyis mindent tud, amit tudni akar, és ha eddig nem tiltakozott, nem érdemes miatta aggódnia. Nem veszi el a kezét, hagyja, hogy Loki belehajoljon, az ajkával a bőre felett lélegezzen. Hogy beleolvadjon a köztük lévő nyugtalanságba. Loki lehunyja a szemeit, és vár.

Thor viszont nem mer lépni. Ez a legtöbb, amit adhat. 

Aztán a pillanat szétmorzsolódik, mint egy homokvár a viharos szélben. A lépcső felől lépések zaja hallatszik, és Thor látja a közeledő nyári ruha lengését. Ellép Loki mellett, aki meglepetten figyeli, ahogy a konyha felé veszi az irányt. Farbauti szeme aztán a fiára esik, ahogy az utolsó lépcsőfokot megteszi, Thor addigra már a mosogatóba kapaszkodva néz ki az ablakon.

Loki tekintete a felnőttek között cikázik, aztán elengedi a kezéből az ing fehér anyagát, és lelép a küszöb emeléséből.

- Öltözz fel, csillagom - sétál elé a nő, és Loki arca felé nyúl. - Ne járkálj így a vendégek előtt.

Farbauti Loki füle mögé tűr egy elszabadult tincset, a fiú közben Thor szemét keresi a nő válla fölött. Loki hagyja, nem hajol el, meg sem mozdul igazán, ahogy a kék íriszeket figyeli. Látja, ahogy Thor öklei elfehérednek, ahogy rászorít a pultra, és a szájába harap.

Farbaui megigazítja az ing gallérját, Loki pedig hagyja. Egy pillanatra meginog, aztán amikor a nő befejezi, ellép mellette, és az emelet felé veszi az irányt. 

Végre érti. Végre megért mindent.

Thor mindig is úgy gondolta, hogy könnyebb a dolgokat elengedni, mint kapaszkodni beléjük. Görcsös, meggörbült ujjakkal, felsértett, vérző sebbel belemártani az kezünket a lehetetlenekbe. 

Sosem kötődött igazán a szüleihez. Abban pillanatban elengedte a lehetőségét annak, hogy az egész egy felszínes kirakatcsaládból valami mélyebbé fejlődjön, amikor Odin első elégedetlen tekintetével szemben találta magát. Frigga szerette, de az is csak az anyai ösztönökből áradt, és nem az igazi kapcsolat bensőségéből. Thor nem ragaszkodott, és senki nem kérte rá. Egyszerűen nem volt meg a vérében.

Hela persze kezdetben eljátszott a gondolattal, hogy igazi testvérekként viselkedjenek. Néha támogatta, mögé állt, és néha megfogta a kezét, amikor idegen utakon kellett átsétálnia. Aztán Thor elkezdte észrevenni a jeleket. Az ellopott ebédpénzt, a barátok leselkedő pillantásait, a néha feltörő kacajt a háta mögül. Elkezdte Hela mosolyában az élt látni, és nem a barátságot. A szemében a közönyt, és nem az érdeklődést, nem a kedvességet. Az ürességet. A kárörömöt.

Voltak barátai, a legtöbb felszínes, és az első konfliktus után lemorzsolódó. Talán egyszer szerelmes is volt. Gyors életű volt, tavaszias, mint a madárcsicsergés egy reggeli esős napon. Thor nem tartotta vissza, amikor menni akart. 

A munkájában nem lelte örömét. Nem volt hobbija. Nem volt igazán semmije. Az egyetlen tárgy, amihez valaha kötődött, az egy hetvennégyes szürke Chevy volt még tizenhét éves korából. Hela az első kölcsönkérésnél oszlopnak hajtott vele.

Thor tehát megtanulta, hogy nem érdemes ragaszkodnia azokhoz a dolgokhoz, amik időszerűek az életében. Aztán megtanulta azt is, hogy semmi nem tart örökké. Talán ezért is nem érti igazán, Lokit miért nem tudja elengedni.

Másfél nap telik el a reggel óta, amikor Loki egy darab fehér ingben az ajtóból némán arra kérte, hogy kapaszkodjon belé. Thor szerette volna akkor ott összeroppantani a csigolyáit az ujjai alatt, mindegyiket egyesével, kimérten és precízen. Hogy lássa a meglepettséget Loki tekintetében még mielőtt beszívja az utolsó lélegzetét. Hogy érezze az ujjai alatt azt az erőt, azt a kontrollt, amit képtelen megtartani. Az ember, amit nem tud kordában tartani, azt elpusztítja.

Ehelyett az ujjai cseppfolyóssá váltak, végigszántva a fehér arcon, le a kulcscsont felé, Loki meg úgy hajolt bele, mint egy kiéhezett macska. Minden mozdulatában ott volt az a kétségbeesett hiány, ami Thort a gyomránál ragadja meg leginkább. Süllyedő, hirtelen zuhanó érzés.

Thor azután csak feladja a harcot. Nem keresi Lokit, és nem is szalad előle. Csak léteznek egy közös pontban, néha keringenek egymás körül, mint két eltévedt bolygó a halott csillagjukat keresve, de nincsen semmi más csak hideg, hideg űr. 

Aztán Loki eltűnik pár órára, Thor pedig a nappali kanapéján feküdve próbál elveszni egy könyvben. Régi darab, néha novellák, néha versek bukkannak fel benne, és málló vakolat szaga van. Az ujjai alatt ropogva sóhajtanak fel az oldalak, és Thor egy kicsi megijed, hogy talán a csendet felhasító zaj a könyv sírása. 

Rá kell viszont jönnie, hogy a hang a bejárati ajtótól jön, és túl mély, túl nehéz. Lassan lerakja a mellkasára a könyvet, és a fejét felemelve egyenesen rálát az alakra. Loki fehér ingét vörös foltok lyukasztják színessé, az orra elé tartott krémszínű rongyról finom cseppekben hull a vér, befogja a csempét is. A fiú szemei egy pontra merednek maga előtt, és repedezve lélegzik az orra elé tartott ruhába. A vászon vad vörös.

Mondani akarhat valamit, Thor pedig azonnal felül, hogy lássa, kihez beszél. A látóterébe Laufey szigorú alakja betör, és felkarcolja a képet. A tekintete sötét, de nyugodt.

Valamit mond franciául. Thor nem érti, mi lehet, de Loki arca megrándul, aztán csak elmosolyodik, miközben válaszol. A pofon, ami csattan, tovább fröcsköli Loki orrából a vért a padlóra. A fiú köhög egyet, Thornak pedig meg kell ragadnia a háttámlát, hogy ne ugorjon fel azonnal.

Laufey a kezére néz, ahogy a nagy, öreg tenyéren végigfolyik a vér, aztán megfogja Loki ingét, és beletörli. Loki nem néz a szemébe, csak hallgatja, ahogy a lakkcipő kopog a csempén, amikor az apja ott hagyja őt.

Thor megrendülve figyeli, ahogy Loki a földre rogy. A térde elkeni a vért a márványcsempén, csíkokban rajzolja végig az útját, ahogy egyre lejjebb és lejjebb süllyed. Nem sír. Nem látszik rajta egyetlen érzelem sem, ahogy a vásznat újra az orra elé tartja, ami dagadt, és durva lila.

Nem érzi talán azt sem, ahogy Thor a hónalja alá nyúlva felállítja, aztán a legközelebbi mosdó felé húzza. Egy szikrányi tiltakozás felgyülemlik benne, de Thor erősebb, és határozottabb, ahogy a fürdőszoba felé hurcolja. A fiút aztán a kád szélére ülteti, és a tarkója felé nyúl.

- Döntsd előre a fejed - mondja.

Loki szemei üvegesek, és Thor kételkedik benne, hogy hallotta egyáltalán a szavait, de aztán engedelmesen csak előre billenti az orrát, a vér pedig csöpög le a csuklóját, teljesen átáztatva az vásznat.

Thor becsukja maguk mögött az ajtót, kulcsra zárva azt, aztán egy törölközőért nyúl, és a csap alá tartva bevizezi azt. Lokit figyeli közben, akinek az arca egy kicsit összeesik, megfárad és meggörbül a medrében, de legalább egy pillanatra úgy látszik, hogy életben van. Hogy nem történt valami teljesen visszafordíthatatlan. Hogy a rezignáltság csak múló állapot. A beletörődés, a sokk, és a fájdalom keveredik rajta, és Thor, érezvén a hasfalában azt a nyomó, reszelős érzést, megpróbál mélyeket lélegezve talpon maradni.

- Tessék, ezt tartsd oda - adja Lokinak a törölközőt, aki remegő kezekkel elveszi tőle.

A csuklóján kezd alvadni a vékony csíkokban csorgó vérfolyam.

- Nem kell itt lenned - suttogja az anyagba, Thor meg egy határozott mozdulattal a kezére fonva az ujjait, közelebb nyomja hozzá azt.

Loki felszisszen a mozdulatra.

- Nem azért vagyok itt, mert kell - mondja, és leguggol a fiú elé.

Loki szemei felvillannak egy pillanatra, Thor pedig megnyugszik. Kezdi visszanyerni önmagát. A vér apadni látszik.

- Akarsz róla beszélni? - kérdi.

Loki úgy néz ki, mint akit sípcsonton rúgtak. A törölköző alatt is látszik, ahogy elfintorodik, Thor pedig úgy dönt, hogy a guggolás nem a legmegfelelőbb helyzet ehhez a beszélgetéshez, úgyhogy kinyújtja maga alatt a lábát. Türelmesen várja, hogy Loki megszólaljon.

Az csak felvonja a szemöldökét.

- Olyan embernek nézek ki, mint aki beszél az ilyenekről? 

Thor megrántja a vállát.

- Hogy őszinte legyek, most igazán embernek se nézel ki.

Loki rátapos Thor talpára, az meg csak nevetve elhúzza azt. A csempén végigsúrolja a pár csepp száradó vért.

Thort egy pillanatra elárasztja a nyugalom, ahogy a lemenő nap utolsó sugarai narancssárgára öltöztetik a krémszínű lapokat. Loki maga elé görnyedve nézi, ahogy az orrából előszökő utolsó cseppek csak kis foltokban színezik meg a törölköző felszínét. A térdére támaszkodik, Thor meg előre hajol, hogy a kezébe vegye Loki állkapcsát. A fiú meglepődik, de hagyja magát, és Thor a sebre néz. Dagadt, és már lilában úszik egy-egy felület, de nincs eldeformálódva, és nincs felszakadva a bőr sem. 

- Egy pár napig még látszani fog - mondja Thor. - De semmi komoly.

Loki elszakítja magát tőle, majd elkezdi törölgetni az arcára száradt vért.

- Nem unod még, hogy állandóan itthon vagy? - szűri Loki a fogai között, és kihívóan néz Thor szemeibe.

A fiúban egy csepp szégyenérzet sincsen.

- Nincs jobb dolgom - vonja meg a vállát.

Loki nem tűnik túl lenyűgözöttnek, és Thornak el kell ismernie, hogy érthető a reakciója. 

- Nem kellene valami üzleti cuccon lenned? 

Thor elméje összeroppan az üzlet szó hallatán, de csak egy pillanatra, és Loki észre sem veszi, mert már megtanulta jól leplezni a gondolattól való undorát. Thor minden egyes lehetőséget megragad arra, hogy kihúzza magát a komoly megbeszélések alól, még akkor is, ha ehhez a nővérét kell elviselnie heteken keresztül. 

- Hela általában intézi a vállalati üléseket - magyarázza. - Én csak az aláírást biztosítom.

A tekintet, amivel Loki megajándékozza, majdnem kibillenti az egyensúlyából, és hátrabukik tőle, pedig már nem mozdult el a helyéről percek óta. A meglepetés, meg az a nyers nyíltság, ami Lokiból árad mindig a legváratlanabb pillanatokban döbbenti meg Thort, és rá kell jönnie, hogy szörnyen élvezi.

- Kibaszott unalmasan hangzik.

Mindketten elmosolyodnak.

- Nyilván, nem olyan szórakoztató, mint tönkretenni az orrcsontodat.

Azt várja, hogy Loki megsértődik, de ehelyett csak előre ejti a fejét, és elneveti magát.

- Látnod kellene, hogy néz ki a srác - mondja. - Többé nem kell aggódnia, fogszabályzó miatt.

- Igazán büszke lehetsz magadra - löki meg Thor a másik térdét a talpával.

Loki elégedettnek látszik, talán egy kicsit pökhendinek is, ahogy eltoltja fél kézzel Thor lábát. A zöld íriszek a kékekbe merednek, és Thor egy pillanatra zavarba jön, ahogy a fiú az arcát kezdi bámulni. Lokinak mindig is volt egy furcsa ereje abban, hogy az emberek lelkébe meredjen, a hazugságot pedig úgy szagolja ki, mint rendőrkutya a drogot a konyhaszekrény mögé rejtve.

Thor kényelmetlen a gondolatra, hogy Loki valószínűleg úgy olvassa minden mozdulatát, mintha csak egy samponos dobozra írt cédula lenne. Unalmas, és fárasztóan egyszerű.

- Miért érdekellek? - szólal meg végül a fiú, és Thor szíve felzakatol a kérdésre.

Két éle van, és Thor bármit is válaszol, képtelen nem megvágni magát. Úgy dönt, egyenes úton indul el.

- Amikor én hasonló cipőben jöttem haza, senkit nem érdekelt igazán - mondja, és próbálja elkerülni Loki tekintetét.

A fiú csak fújtat egyet.

- Persze. A nagy Thort valaha elverték. Valószínű.

A hangja csöpög a gúnytól, és Thor képtelenül bután érzi magát, ahogy a véres törölközőre néz. Eszébe jut, amikor fekete szemmel ment haza, Frigga pedig a kezébe nyomott egy alapozót, mielőtt Odin megláthatta volna. Hela gúnyos kacagása, amikor az iskola hátsó udvarára a mentőautó behajtott, mert Thor nem tudott volt lábra állni. Odin haragja, ahogy a sürgősségin a karját gipszelték. A törött bordák, a zöld foltok, a véres pólók, amiket Frigga szótlanul mosott, és mosott. És nem voltak soha szavak, vagy komfortot nyújtó ölelések. Csak a hallgatás, meg az elkapott, véletlen pillantások.

A fiúk már csak ilyenek.

- Megtörtént egy párszor - mondja végül Thor, a hangja kicsit rekedt.

Loki bólint. Mintha megérezné, hogy Thor sem akar többet mondani, mint amit a másik hallani szeretne. A száját a fogai közé veszi, mint aki nem tudja lenyelni egy gondolatát, és kerüli Thor tekintetét. Egy kissé ideges talán, meg egy kissé fáradt. 

- Szóval, ez az egyetlen oka? - kérdezi Loki a fürdőkád fehér porcelánjába kapaszkodva. - Megölne a tudat, hogy hagytál úgy szenvedni, mint ahogy te szenvedtél.

Thor tudja, hogy a másik mit akar hallani. Mindketten tisztában vannak vele, de Thornak ott vannak a gátlásai, meg az a sok bizonytalanság. A tudat, hogy fogalma sincs, mit akar igazán, csak billeg egyik döntésről a másikra, mint egy libikóka, és ameddig ezt magával lejátssza, nem tehet semmi olyat, ami tovább sodorja őket egy olyan helyzetbe, amiből nincs kiút sérülés nélkül.

- Apád egy seggfej - mondja, és Loki elmosolyodik.

- Szégyen, de igaz.

A nap lebukik az ablak alá, a sárga fény pedig egy pillanat alatt elpárolog, és nem marad utána csak a sűrű, füstös alkonyulat, ami ránehezedik az ember vállaira, hogy lejjebb és lejjebb nyomja azt. Loki arca is vele sötétedik, és a csalódottságot eltakaró álcája lemállik az arcáról, apró darabokban hullik a lábuk elé. Valami rámarkol Thor szívére.

- Tudom, hogy miért csinálod ezt - töri meg a pillanatnyi csendet, Loki pedig kérdőn ránéz. - Nem vagyok vak. Itt senki sem az. Nyilvánvaló, miért jössz haza részegen, meg összeverve. Törötten. Csupán egy cseppnyi figyelemért.

Loki elfintorodik.

- Valami bölcs öreg lettél, vagy mi?

- Ezt teszi az emberrel az idős kor - bólint Thor, és reméli, Loki érti a viccet a hangjában.

Próbál nem gondolni arra, hogy Loki valójában milyen fiatal. Csak tizenhét éves.

Loki sértettnek látszik egy pillanatra, aztán elfordul, hogy az elejtett véres rongyot nézze a padlóra dobva.

- Valószínűleg azt hiszed, hogy csak ezért érdekelsz, mert figyelmet akarok. És te vagy az egyetlen, aki hajlandó megadni.

Thor nyel egyet. A hangnem nyers, kihívó, és legfőképpen olyan érzést kelt Thorban, mintha legalább egy tömeggyilkosság gyanúja elől kellene menekülnie. Előrehajol, egészen Loki térdei elé, alulról nézve rá figyeli, ahogy a föld felé esik a fekete, hullámos haj. Loki bőrén az anyajegyek úgy szóródnak szét, mintha csak szétfröcskölt vércseppek lennének.

Thor nem biztos magában, csak azt érti meg, hogy mindegy mit csinál, teljesen úgysem távolodhat el a fiútól.

- Nem. Azért érdekellek, mert én vagyok az egyetlen, aki őszintén adja.

Pár centire van az arcuk, Thor érzi magán a másik lélegzetét, és megroggyan a gondolat alatt, hogy előre hajoljon. De Loki tekintete megkeményedik, ahogy végignéz rajta.

- Nem kell a sajnálatod - köpi, és Thor látja, ahogy remegnek az ujjai, ezért maga köré fonja a kezeit, ahogy előre hajol.

De Thor észreveszi, és megérti Loki félelmeit, a fiatal lélek kétségbeesett védekezését annak a lehetősége elől, hogy bármilyen fájdalom érje. A fiú talán képtelen őszintén megnyílni, felvállalni annak a kockázatát, hogy vesztesként jön ki egy olyan érzelmi játékból, ahol Thor osztja a lapokat. És ő felismeri ezt az érzést, jól megtapossa a talpa alatt, mert Loki képtelen felfogni, hogyan kontrollálja. Amit az ember nem ért, azt elpusztítja.

Thor lassan előre bukik, a kezeit Loki felé nyújtja, és egy darab rászáradt vért kapar le a fiú arcáról. Az nem mozdul meg, remegve figyeli az apró gesztust. A szemei ködösek.

- Nem a sajnálatomat ajánlom fel - mondja. - Csak a társaságomat.

Loki állkapcsa megfeszül, a lélegzete pedig darabos lesz, ahogy a gyengéd kezekre mered.

- És ezzel elégedettnek kellene lennem? - kérdezi, a hangja alig több egy suttogásnál.

- Ez minden, amit adhatok.

Loki frusztrált sóhaja eltereli Thor figyelmét, és csak azt veszi észre, hogy a fiú az ölébe mászva a nyaka köré tekeri a karjait, az arcát pedig a vállába rejti. A lábai Thor combjai mellé gyűrődnek, és a kezeivel a hátán a pólójába csimpaszkodva próbálja közel húzni magához az erős testet.

A meleg érzés Thor mellkasában váratlan, és egy pillanatra rosszul lesz attól, mennyire jól esik neki a képtelen gondolat, hogy így maradjanak egy kicsit örökké. Elképzeli, ahogy a gyenge testüket kiszívja a nap, a lábaikról porba foszlik a ruha, a bőr és a csont, a hajuk ősz, a szemük fáradt, és Loki kitartóan markolja az ereket Thor hátán. Moha szaga van a jelenetnek, és annyira valószínűtlen, hogy Thor nem érez bűntudatot az utána való sóvárgás miatt.

Ad magának még néhány pillanatot, szemével az elmaszatolt vércseppeket figyeli, ahogy Loki tejfehér bőrén szétkenődve elmázolják a porcelán felszínt. A napfényből szinte semmi nem marad a szobában, csak a szürke alkony rontja rájuk falakat. Egyszerre lélegzenek. Egyszerre dobog a fülükben a vér. Thor hallja a távolban, ahogy valaki becsapja az ajtót, kint pedig egy autó fordul a kapubejáróba. A bejárati ajtó nyílik és zárul. Szürreális az, ahogy minden kívül történik, egy másik világban ragad, lepereg a fal hideg vályogján, Loki meg csak kapaszkodik belé, mint egy ijedt gyerek, és Thor szíve a torkában dobog.

Aztán valaki felnevet, a konyha felől jön az éles kacaj, és Loki egy kicsit elhúzódik. A fejét lehajtva a csuklójával még mindig Thorra támaszkodik. Körülöttük a levegő szirupos, mint az olvasztott csokoládé.

- Azt hittem, sosem bocsátom meg, hogy nem kerestél - suttogja a fiú.

Thor a hajába túr, a kezén az végigfolyik, mint a tömény tinta. Egy este jut eszébe a tél takarója alatt, ahogy Lokit egy házfalnak tapasztva egymás szájába lélegeznek. A kezén pont ugyanúgy simul végig a hajzuhatag.

- Persze, idővel az ember rájön az okokra - folytatja, nem nézve a másik szemébe. - Ahogy értem azt is, miért vagy itt.

Thor torkában ragad a levegő, ahogy a fogai között szűri a szavakat.

- A munka miatt vagyok itt.

- Lószart.

Loki válasza éles, és túl gyors ahhoz, hogy Thor ne lássa, a fiú pont ezt a választ várta. Thor viszont kapaszkodni akar a téveszmékbe, még egy kicsit, talán még egy pár napig bírhatja.

- Ez az igazság - mondja, mert ezzel az apró hazugsággal járó bűntudatot sokkal könnyebb hordoznia.

Loki végre felnéz rá. A szemei vörösek, a pillákról még hullik egy-egy apró könnycsepp, de az arca határozott. Az ujjaival körbefonja Thor tarkóját, ahogy közelebb hajol hozzá. Thor úgy nyeli a levegőt, mintha vatta lenne a torkában, gyűlik, gyűlik a csomó.

- Az a gyengéd érintés az arcomon is biztosan a munkád része.

Thor becsukja a szemeit, és hallgatja, hogy Loki felszisszen, ahogy rámarkol a hajára. Olyan keményen kapaszkodik belé, hogy Thor attól fél, minden egyes ere egyenként elpattan. Mint a gitárhúrok, felcsapnak körülötte, és a világ olyan vörösbe zuhan, mint amilyennek maga előtt látja.

- Ne nehezítsd meg, Loki - mormogja, mert úgy érzi, muszáj tennie valamit. - Nem akarlak bántani.

A fiú egyetlen éles, győztes mosollyal teljesen kirángatja a valóságba.

- Akkor ne tedd.

Thor szemei felpattannak a szavak hangsúlyától, attól a kihívó éltől, amiben dagonyáznak, és a kezeit úgy kapja el Lokitól, mintha parázsba nyúlt volna. A fiú meglepődik, az arca egy torz meglepettséggel birkózik, miközben Thor letolja a lábairól, aztán feláll. Loki némán figyeli, ahogy Thor a csap alá nyomja a remegő kezeit, aztán az arcára tapasztja azokat. A víz átáztatja a pólója nyakát, néhány apró foltban még látszik rajta Loki vére.

A mosdókagylóra támaszkodva a férfi egy pillanatra megzuhan, és Loki fél bármit is lépni. Egy utolsó pillantással aztán Thor hátat fordít neki, és kisétál az ajtón. Nem zárja be maga után, csak átlép a küszöb felett, magára hagyva ezzel a fiút.

Loki üveges szemmel mered arra a pontra, ahol Thor talpa egy véres foltot hagy maga után.

Vár valamire. Nem igazán fogja fel, hogy mire pontosan, de úgy dönt, hogy ott marad még egy darabig. A szemei előtt a lábnyomot felitatja az igazi csont és bőr. A szemei előtt Thor visszafordul, és elé rogy újra.

A szemei előtt fenntartja az ártatlanság álcáját. Csak egy pillanatnyival tovább. Ameddig teljesen győzedelmeskedik a szőke felett.

Loki végül addig ül a parkettán, ameddig egy árnyalatnyi fény sem marad a fürdőszobában, aztán összeszedi a mellé dobott rongyokat, a mosdókagylóba gyűri, és kilép az ajtón.