PROMETHEUS

Hosszú kihagyás után itt az újabb fejezet. 

Ben és Rey között nem megy úgy a munka, mint ahogy kellene, amin nem segít a megoldatlan szexuális feszültség sem.

3. fejezet

Rey nem érzi a parkettát a talpa alatt. Olyan, mintha futóhomokban lépkedne, egyre lejjebb és lejjebb süllyed, körülötte pedig nincs egy darab fa, egy eltévedt palánk, amibe kapaszkodhatna. A zoknija karcolja a lábujjait, a körme pedig talán már fel is szakadt, mert a homok apró szemcséi felkarmolták a réseken keresztül. A szemébe is futóhomok szalad, meg az ujjai ráncaiba, az orrába és a fülébe. Nem bír nyelni.

Minden túl fényes a teremben, és Ben meg még arra sem vesződik, hogy legalább őt figyelje. Rey sejti, hogy a hangokból tájékozódik, a lépései apró suhanásával ritmust hasít a levegőbe, de a lány kételkedik ebben, hogy ez valakinek is bármikor elég lehet, hiszen mit ér csupán a hang a látvány nélkül. Az emberek nem a zene és a sok puffanás miatt járnak balett előadásokra, Ben pedig megtisztelhetné annyival, hogy legalább úgy tesz, mint akit érdekel a próbálkozása.

De a férfi makacsul a zongorának borulva lehajtja a fejét a hangszerre. A lapockáján megfeszülnek az izmok, ahogy maga alá gyűri a kezeit, és a homlokára fekszik. Rey észrevette még reggel a szeme alatt a karikákat, mert olyanok voltak, akár az újabb pár szemek, amik undokabbak, mint az első kettő, és többet hajlandóak megosztani a férfiról, mint ő maga. Rey nem biztos, hogy Ben mivel foglalkozik a gyakorló termen kívül, és még azt sem tudja, hogy egyáltalán a városban él-e. Annyit tud csupán, hogy szörnyen, lehetetlenül fáradtan jár a színház falai között, falfehérségében egy eltévedt, kósza szellemre emlékeztetve a társulat tagjait.

Még a hangszíne is sokszor csupán lehelete annak, amire képes lehetne. Rey biztos benne, mert az első napon, amikor egy alaplépés elrontása után Ben felemelte a hangját, újra érezte benne azt a vibráló életet, amit a válogatás alatt felfedezett, csak hogy aztán a próbák múló ideje alatt egyre inkább elveszítse valahol a kimerültség eleven káoszában.

Ben pedig most is hallgat, és pulzál a feszültség, mint a haldokló nap utolsó fényfoszlányaiban. Rey megáll, mert a lába hasogat, és már másfél órája nem haladnak sehova, mert Ben képtelen ránézni, csak a fekete lakkozott lapját szorongatja a klasszikus zongorának.

- Miért álltál meg? - kérdezi, Rey meg csak toporog, hiszen ő az egyetlen, aki nem látja az értelmét az egésznek?

- Én...

Rey nem tudja, mit mondhatna. Nevetséges ez az egész játék közöttük, ami napok óta folyik. Rey mást se csinál, csak az alapokat veszi újra folyamatosan, míg a többi táncos már javában a többi koreográfiát gyakorolja. 

- Már legalább százszor végigcsináltam a lépéseket - mondja végül. 

- És mi akadályoz meg benne, hogy még egyszer megcsináld? - fordul felé végre Ben, az arca teljesen érzéketlen.

Reynek csomó nő a torkába, és hiába nyel, nem tűnik el onnan. Az ujjai a semmibe kapaszkodnak, és emelkedik körülötte a homok. Már majdnem betemeti az arcát.

- Ennek semmi értelme. Még csak rám sem nézel - mondja Rey, aztán, mint aki megtalálta a hangját, felemeli azt. - Már három napja mást se csinálok, csak azt, amire az óvodások is képesek.

- Nos, akkor legalább példát vehetnél róluk - morog a férfi, ahogy a táskája felé indul.

Rey zavarodottan fordul utána. A sértettség epéje felkavarodik a nyelve hegyén, és nem érzi, ebben a pillanatban hol a helye. Ben egy üveg vizet vesz elő, aminek a felét egy húzásra felemészti, Rey pedig addig a saját cucca felé indul. Szörnyen fáj a lába, és a feje is egyre zsongani kezd.

Lassan a vállára veszi a hátizsákját, amit már a férfi is észrevesz. Remeg a keze, ahogy az ajtó kilincse után nyúl.

- Mégis hova mész? - szól Ben, és Rey készen áll a hangjára, amikor felé fordul.

Határozottan néz felé, mint aki nem akar engedni a saját félelmeinek, de szörnyen leplezi a felemésztő kétségeit.

- Nem segítesz nekem - mondja végül, mire Ben csak elmosolyodik, és a lány őszinte késztetést érez arra, hogy a körmeivel vakarja le róla. - Magamtól is megtudom tanulni. Ez csak időpocsékolás.

Ben előre lép, hogy fenyegető legyen, meg hatásos, legalábbis Rey ezt érzékeli, ahogy összefűzi maga előtt a karjait. Az izmai dagadnak a fekete póló alatt, és a lány szíve a torkáig ugrik a gondolatra, hogy mekkora erő lehet a nagy bicepszekben.

Ben lenéz rá. Valahogy mindig csak lenéz rá, és nem a magasságából adódóan, csak a sötét íriszekben van egy fajta kegyetlen fényesség, amitől Rey mindig alsóbbrendűnek érzi magát. Ben érzi a lány kényelmetlenségét. Mint a vadak a szabadban, kiszagolja a levegő sűrűségéből. Ben viszont nem támad soha, igazán nem fitogtatja az erejét, amitől ellentmondásossá válik az egész. Rey talán ezért fél tőle. Nem érti, hogy mi járhat a fejében.

- Kizárt - mondja Ben határozottan, egy apró mosoly játszik a szája szélén.

- Kételkedsz a képességeimben? - húzza fel a szemöldökét Rey.

- Igen, pontosan így van.

Ben arca nem árul el semmit, ahogy még egy lépést tesz előre, és a lány fulladozni kezd a közelségétől, meg attól a hihetetlen pofátlanságtól, ami a másikból árad. Már majdnem ütésre emeli a kezét. Régen, amikor felnőtt, az árvaházban a verekedés valahogy mindig hatásos megoldásnak tűnt, és ez a szokás nehezen tűnik el az ember életéből. Ott mindig kiharcolta az igazát, bármilyen módon is kellett, hogy megtegye.

- Mindent, amit tudok, egyedül sajátítottam el - vág vissza a lány, fenntartva a szemkontaktust, ami már a beszélgetésük kezdetén is teljesen elvakította a józan gondolkodástól.

- Engedd meg, hogy elmondjam, mi mindent csináltál rosszul - lép még egyet Ben, és ezúttal Rey tényleg fuldoklik, amikor ujjakat érez meg a derekára fonódni.

Ben egy mozdulattal végigköveti a gerince vonalát, libabőrt hagyva maga után a lány bőrén, aztán a nyakánál állapodik meg, ahogy Rey állkapcsát felfelé kényszeríti. Ben ádámcsutkája ugrik egyet, ahogy a másik kezével a lány vállait feszíti hátra, mintha csak egy játékszer lenne, egy baba, aminek minden porcikáját akarata szerint mozgathatja. Rey nem társul a kis megnyilvánulásba, ugyanakkor nem is löki el a másikat. Túl kíváncsi, mire megy ki az egész, ahogy Ben mellkasa szinte az övének szorul, amikor végez.

- A tartásod botrányos - mondja végül, ahogy elengedi. - Az ugrásaid laposak, a forgások pedig remegnek. Mindent képes vagy megcsinálni, de egyik sem tökéletes. A mennyiség a minőség rovására megy, pedig nem engedhetsz meg magadnak semmi olyat, ami a tökéletesnél kevesebb.

Reynek fájnak a szavak, pedig tudja, hogy igaz. Soha nem volt senki, aki tökéletesen megtanítsa neki a lépéseket, míg valószínűleg Bennek azóta tanították a mozdulatokat, mióta csak lábra tud állni. Rey valamilyen szinten féltékeny a férfira, ugyanakkor taszítja is a gondolat, hogy valószínűleg semmiért soha nem kellett igazán megdolgoznia az életben.

Elmosolyodik, ahogy végigtekint a férfi alakján, aztán megállapodik a tekinteténél.

- Könnyű lehet úgy mondani mindezt, hogy valószínűleg soha nem kellett megküzdened semmiért.

Ben először nem mond semmit. Először meg sem mozdul, és Rey talán arra gondol, hogy a férfi meg sem hallotta, amit mondott, aztán csak hátra lép. A szemében keveredik valami sötét, még sötétebb, mint a pupillája, és Rey megijed egy pillanatra, ahogy arra gondol, hogy talán most elrontott mindent. Sosem volt jellemző rá, hogy visszafogja magát, de talán ezúttal okosabb döntés lett volna.

- Nem tudsz rólam semmit - köpi Ben, aztán a táskájához megy, és a vállára veszi. A szeme szinte tüzet szór maga elé, ahogy visszatekint Reyre. - Ha továbbra is akarod a szerepet, akkor holnap hétre úgy jössz be, hogy hajlandó vagy csendben végigcsinálni az utasításokat.

Rey már csak arra eszmél fel, hogy mellette az ajtó becsapódik. Döbbenten néz maga elé, ahogy a terem repedt padlója vádlón tekint vissza rá. A futóhomok már a szemöldökét éri, és Rey tényleg alig várja, hogy végre bele is fulladhasson. Percekig tartana, a kínzó, lassú halál.

Olyan gyorsan lép ki a teremből, mintha szörnyek üldöznék.

Rey meglepődve ér haza. A bejárati ajtó előtt két pár elnyűtt, különböző díszítésű szegecses csizma várja, ahogy beljebb halad pedig egyre több szétszórt, porban meggyalázott, rikító színű ingek. Felforr benne az indulat. Poe-val nem egyszer átrágták már, hogy miért szörnyen idegesítő egy szemétdombra hazaérni.

A férfi szobája felé veszi az irányt, az ajtót fél kézzel löki be. Poe a tükör előtt áll, pózolva próbálja megtalálni a legjobb állasát ahhoz, hogy a megfelelő insta képet lője. 

- Rajtad meg mi van? - néz végig Rey a kopott, szűkített farmergatyán, felette Poe felsőtestét csak egy mélyen oldalt kivágott tank top takarja, a derekára meg egy rikító, vörös kockás inget kanyarított. 

Poe szembe fordul vele, a szemhéján az aranyszínű glitter csak úgy ordibálja a nemi hovatartozását.

- Jobb kérdés, hogy rajtad miért nincs még semmi?

- Lemaradtam valamiről? - nyekken egyet a lány, Poe meg karon ragadja, és az ágyáról összehalászik néhány kétséges darabot.

- Gyorsan szedd össze magad, el fogunk késni.

Rey már majdnem kilép az ajtón, de aztán visszafordul, kezében a kupac ruha kétségbeesetten lengedezik az identitászavar küszöbén.

- Felvilágosítanál? 

- Ó, Rey, azt hittem, ezen már túl vagy.

Poe kap egy sípcsonton rúgást a megjegyzésre.

- Basszus, szülinapom van, te szadista - fogja a lábát a férfi, Reynek meg végre eszébe jut, hogy tényleg, az ma van, aztán gyorsan öltözködni kezd.

Amikor magára kapja a vörös haspólót, meg a fekete farmert, elégedetten végigméri magát a tükörben. A haja kicsit rendszerezetlen, de már túl sok energiát fektetne bele olyan dologba, aminek az este végén úgyis súlyos halál lesz a sorsa.

A konyhába menet megakad a szeme az asztalon. Egy kártya fekszik ott, rajta egy majom asztronauta ruhában. Rey elgondolkodva nyitja ki, benne egy versike van.

Hülye fejű fiú, 

Kinek hülye haj kell!

Ronda szülinapot,

Most már bújj el.

Alatta egy glitteres rajzon egy kéz bemutat az olvasónak.

Poe kényelmetlenül lép Rey mellé.

- Huxtól van? 

- Aha.

Rey felköhög.

- Szóval, miért nem dobtad ki?

Poe sóhajt egyet.

- Úgy néz ki, sok munkát fektetett az inzultusba.

Rey nem kételkedik. Minőségi darabnak tűnik.

- Ma este ő is ott lesz?

Poe egy percig hallgat, aztán lemondóan bólint egyet.

Poe Rey nyakába kapaszkodik, ahogy a járda szélén dülöngél. Több rövidet ivott, mint amire Reyt valaha meghívták az ilyen helyeken, és kevesebbet, mint amennyit előre eltervezett. A másik oldalon Hux próbálja megtartani, de egy bugyuta vigyorral a száján hagyja, hogy a beton hűs kövére dőljenek. Mellettük az emberek furcsa szemmel méregetik őket, ahogy nevetnek a sáros kőre feküdve. Rey feladja, ahogy feléjük tornyosulva figyeli a párost.

- Szóval, akkor ott kapartam le a plafonról a ráömlött lekvárt, miközben a kutya nem akarta elereszteni a lábamat, úgyhogy muszáj volt lemennem a pincébe - nevet magán Poe, Rey meg teljesen elfelejti, hogy kezdődött a sztori, de nem is érdekli.

Hideg van, a gyomrában az alkohol összemosódott már a benne lévő ürességgel, és másnap próbája van.

- Ez volt az egyik legrosszabb történet, amit valaha hallottam - nevet Hux, ahogy feltápászkodik, Poe meg lassan követi, miközben a mosolya szétrepeszti a csinos arcát. – És az a legrosszabb, hogy annyira csökkent elméjű még te se vagy, hogy ezt kitaláld.

Rey elképedve nézi őket.

- Sosem láttalak még mosolyogni - mondja Huxnak, az meg csak megrántja a vállát, aztán a mellettük lévő épületre bámul.

Poe követi a példáját.

- Nézzétek, egy cicibár - mondja Poe, aztán karon ragadja a vöröst. - Mindig akartam jönni cicibárba.

- Nem, nem fog megtörténni - tiltakozik Rey, mert már este van, és Ben másnap biztos meg fogja ölni.

- Már bent is vagyunk - kiált Poe, és mire Rey visszaszólhatna, már bent is vannak.

Rey elveszett kiskutyaként toporog a bejárati ajtó kellős közepénél, és riadtan figyeli, ahogy Poe és Hux eltűnik az előtte lévő tömegben. Az épület belső tere valahogy mindenütt vörös szaténba van öltöztetve, a fények is vörösen zuhannak a szétszórtan elhelyezett, fekete bőrkanapékra. A zene hangos, de lágyan belemosódik a háttérbe, ahogy a rudak mellett a nők és férfiak egyaránt próbálják lenyűgözni a közönségüket.

Szinte fullasztó a benti meleg, és Reynek muszáj valamibe kapaszkodnia, úgyhogy a pulthoz támolyog. A másik oldalon egy rövid, szőke hajú nő mosolyog rá, ahogy felé lép.

- Szia, szépségem. Segíthetek valamiben?

Rey zavarba jön a hirtelen közvetlenségtől.

- Én igazából... Csak a barátaimat várom - préseli ki magából, ahogy a tömegben elkezdi keresni a két férfit.

Haszontalan próbálkozás.

- A vörös botsáskára, meg a latin szeretőjére gondolsz a mosódba menet? - húzza fel a nő a szemöldökét, Rey meg hallgat. - Azt hiszem, akkor sok időt fogunk együtt tölteni.

Rey elkezd körbenézelődni, kiutat keresni onnan, ahol jelenleg áll, de egyedül nem akar hazaindulni, mert késő van, taxira meg már régen nincs pénze, viszont valahogy a hely kellemetlen atmoszférája sincs túlságosan az ínyére.

- Bocsi, én csak... - próbál magyarázkodni, ahogy visszafordul a társaságához, de az csak leinti.

- Kényelmetlenül érzed magad, mert még sosem voltál sztriptíz klubban - fejezi be a nő a mondatot, és Rey megkönnyebbül, mert nem neki kell kimondania, mennyire feszélyezi a helyzet.

- Igen - bólint. - Meg nem vagyok túl érdekelt a lányok terén sem.

A nő elmosolyodik, ahogy egy poharat kezd törölgetni. Az erős, vörös rúzs felvillan a bordó világításban.

- Akkor szerencse napod van. Ma Kylo fog fellépni.

Rey maga alá húz egy széket, és a pultra könyököl. Ha meg kell várnia a két férfit, akkor elfoglalja magát.

- Ki az a Kylo?

- Kylo Ren. A legjobb táncosunk - vonja meg a vállát a nő. - Senki nem tudja az igazi nevét, de azt a feneket bárhol kiszúrnám az utcán járva.

Rey elpirul a gondolatra, hogy a rúdon egy férfi is táncolhat, de igazság szerint nem lepi meg a dolog. A tánciparban dolgozva sokkal furcsább dolgokkal is találkozott már.

- Azt hiszem, én nem keresek ilyesfajta örömöket - mosolyodik el zavarában a lány, mire a pultos elé csúsztat egy poharat, tele színtelen, átlátszó nedűvel.

- A ház ajándéka. Talán megjön tőle a kedved - mondja, aztán koccintásra tartja a saját kis poharát, Rey pedig nem érzi elég pimasznak magát ahhoz, hogy visszautasítsa.

A két üveg összekoccan, Rey pedig gondolkodás nélkül dönti magába a felest. Égeti a torkát, ahogy lenyeli, aztán egy mentolos, keserű ízt hagy maga után. Erős, de nem világot rengető.

- Egyébként Phasma vagyok - mutatkozik be a pultos.

- Rey.

Phasma bólint, aztán levadássza az üres poharakat, és arrébb csúszik, hogy gyorsan két másik vendéget is kiszolgáljon. Mire visszajön, Rey már kezdi érezni az összesűrűsödő alkoholt az ujjai alatt, de még nem biztos benne, mert a szeme alatt a pontok nem csúsznak az írisze elé, és a padló vonala nem görbül bele a plafonba.

- Szóval, Rey. Mit csinálsz szabadidődben? - szól hozzá Phasma.

- Táncolok - válaszol. - Modern balettet.

- Hű. Az király lehet - ámul el a nő, aztán törölgetni kezdi a pult ragacsos felszínét. - Én esténként pultos vagyok, de amikor lejár a műszakom, latexruciban bűnt üldözök a városban.

- Érdekes lehet - nevet fel Rey, Phasma meg támogatóan bólogat.

- Az is. Na, még egy kört?

Rey már majdnem belekezd a tiltakozásban, amikor a lámpák lekapcsolnak, és a teremre ráfekszik a sötétség. Emberek sikolyai zúgnak fel, de nem a rémülettől. Valamit várnak, valamiért izgatottak, és Rey is hátrafordul a színpad felé. Az egyetlen égő lámpa a közepére mutat.

- Mi történik? - kérdezi Phasmát, aki csak a pultra könyököl.

- Kylo.

A zene felerősödik, az erős dübögés Rey fülébe mar, de hagyja, hogy átjárja az egész élmény. A kíváncsisága átveszi a gondolatai irányítását, ahogy előre hajol, hogy jobban lásson. A tömeg egyre nyugtalankodik, aztán kántálni kezdik a nevet, míg végül egy magas, szikár férfi sétál a rúd mellé. Feszes ujjaival a fémbe kapaszkodik, ahogy a másikat végigfuttatja a kidolgozott hasfalán. A fekete haja fel van tűzve egy lomha kontyba, koromszín, szűk nadrágot visel, a vállára pedig egy nagy, sötét palást van terítve. A vásznat a férfi lassan leoldja magáról, a tömeg pedig egyre csak őrjöngeni kezd.

Rey gyomra csomóba szűkül, ahogy az alak kimért lépteit figyeli. A lámpa sugara teljesen magába olvasztja, vörössé varázsolva a bőre csillogó fényét, de Reynek még mindig csak háttal áll, ami miatt a lány egyre kényelmetlenebbül érzi magát. Az első lépés után minden hang a fejében vészriadót fúj, de az arc még mindig nem figyel felé, ami alátámaszthatja a baljós sejtést. Nem, Kylo lassan továbblép, a rúd másik oldalán jár, a nők pedig körülötte eszüket vesztve sikoltoznak, ahogy felkapaszkodik a fémváz tetejére, lábaival közrefogja azt. A kibomló haja néhány szála az arcába lóg, ahogy forog-forog a rúd körül. Minden izma, mintha egyenként tapadna hozzá a vashoz, úgy mozdul a lámpafényben, mint a sivatagi homokos dombok a szél alatt, és Rey nem akar betelni vele.

Az izgalom a torkában teljesen megbénítja, ahogy figyeli az előadást. Hallja, hogy Phasma mond neki valamit, de a füle eldugul a zene erős lüktetésétől, és Kylo, mint aki elveszik a saját kis világában, tovább táncol. Úgy forog a rúd körül, mint aki a gravitációt megtagadva szárnyakat növesztett, és a mozdulatok higanyszerűen lassúak és kecsesek.

Ahogy végez, Rey is teljesen felocsúdik. Kylo megvárja, amíg a közönség tagjai bankjegyeket dugnak a nadrágja tövébe, aztán a földön lévő palástért nyúlt. A magabiztos arcjáték leolvad, amint lelép a színpadról, és Rey kénytelen lépni egyet előre, hogy magára vonja a figyelmét.

De végül a férfi nem veszi észre, és Rey teljes sokkban figyeli, ahogy Ben Solo az öltözők felé veszi az irányt.