Loki!!! on ice - 19. fejezet

Angst angst angst angst angst angst angst angst angst angst angst angst angst angst angst angst angst angst.

A világvége Tony Stark néven jön, fekete-fehér betűkkel nyomtatva, a kép pedig mellette tintába csomagolt botrányként villog az újság címlapján. Az eszeveszett csengetésre Thor csak lassan reagál, Lokival túlságosan el van foglalva azzal, hogy a lakásában ebédhez készülődjenek. Thor először megfagy, ahogy az ajtó előtt állva a kezébe fogja a papírcsomót, amit Tony olyan vehemensen nyom az arcába, és csak akkor mozdul, amikor Loki gyors viperaként kikapja a kezéből.

- Gondoltam, jobb, ha ezt ti is látjátok - mondja Tony némi aggodalommal a hangjában, és Loki igazán ettől esik kétségbe, mert Tony nem az az aggodalmas fajta.

Az ujjai végéből kiszivárog minden vér, ahogy a címlapot az öklébe gyűri. Nagy, kiskapitálisokba foglalva a betűk összefolynak Loki szemei előtt, de tisztán kiveszi az értelmet. Loki azt kívánja, bárcsak ott helyben elvesztené a látását, vagy a mellkasában a szorító szíve komolyabb baj tünetei lennének, de tudja, hogy ez nem így van, csupán a legnagyobb félelme testesül meg előtte a kezébe ragadva.

Friss képek: Loki Laufeyson végre felvállalja a meleg kapcsolatát?

A fotón Thor éppen Loki derekába kapaszkodik, a szája pedig valahol a nyakára tapadva mosolyba fakad. Loki boldognak tűnik, igazán, mint aki élete legjobb pillanatába csöppen bele, de mellette a két férfi némasága érezteti vele, mekkora súlya van annak a pillanatnyi örömnek a képen.

Nem szól egy szót sem, mert érzi, hogy a dühe a torkában csomóba gyűlik, és attól fél, hogy egyből elsírná magát. Nem néz se Thorra, se Tonyra, ahogy a kabátjáért fordul, aztán kiviharzik az ajtón.

- Loki... - lép utána Thor, de Tony visszatartja a karjánál fogva.

- Hé, nagyfiú, szerintem jobb, ha adsz most neki egy kis időt - próbálja nyugtatni, de a szőke csak kétségbeesetten néz Loki után. - Visszajön hozzád, amikor lenyugszik. Biztos vagyok benne, hogy nem tud ellenállni a kiskutya szemeknek.

Thor keze remeg az indulattól és a félelemtől, de veszteg marad. Csak a tekintete árulja el, hogy legbelül hadakozik magával.

- Mi lesz, ha mégsem?

Tony megveregeti a másik vállát.

- Hát, én mindig itt leszek neked.

- Loki, kérlek, vedd fel a telefont. Kezdek aggódni. Nagyon sajnálom az egészet. Beszéljük meg.

Thor hangja tényleg őszintén aggodalmas, és Loki nem tud visszafogni egy nyúzott sóhajt, ahogy újra és újra lejátssza a neki hagyott üzeneteket. Nem kellene ezt csinálni, csak saját magát kínozza vele, mert nem tud másra gondolni, csak hogy azonnal Thor karjaiba akar szaladni, hogy teljesen elvesszen a világ elől. Helyette a jégpálya szélén ül a kispadon, és a térdeire támaszkodva hallgatja a hangpostát.

Nem tudja kire haragszik igazán, magára, Thorra, kettejükre, amiért nem voltak elég elővigyázatosak, vagy az őket fotózó paparazzóra. Tudja, hogy ez az egész nem Thor hibája, mégsem tudja rávenni magát, hogy a szemébe nézzen. A száján lévő inzultusok túlságosan megrémítik ahhoz, hogy megkockáztassa, hogy Thor is hallja, így viszont saját magát kínozza csak.

Idegesen beletúr a hajába és előre hajol. Az élet olyan igazságtalan vele az utóbbi időben, hogy igazán már meg sem lepődik.

- Még mindig nem beszélsz vele? Hány nap, három? - lép mellé Natasha, a kezeit a pulóvere zsebeibe rejtve.

- Nincs mit mondanom neki - fordul el tőle Loki.

Az élete most ment tönkre, nincs sok kedve egy baráti kioktatáshoz is.

Natasha mellé ül óvatosan, nehogy elriassza a másikat, aztán összefűzi az ujjaikat. Loki hálás, a meleg érintés valamennyire megnyugtatja a hűvös jég mellett pihenve, de Natasha szánakozó tekintete nem könnyíti meg a gondolatait.

- Clint azt mondta, romokban hever - mondja a nő, és Loki szíve összefacsarodik.

Nem ezt akarta elérni, de képtelen most a szemébe nézni.

- Nem az ő hibája volt - próbálkozik tovább Natasha, és erre Loki keserűen felnevet.

- Ha azt hiszed, hogy nem milliószor átrágtam már magam, kinek a hibája volt, akkor tévedsz - sziszegi. - Hogy lehettünk ekkora idióták?

- Ittatok, Loki - próbál értelmes érveket felhozni a nő, de a férfi félbeszakítja.

- És mégis mit számít? - csattan fel, most először tisztán, egyenesen néz a másikra. - Teljesen tönkrement a hírnevem. Mást se látok az utcára lépve, csak összeszűkülő szemeket, és el kell mondanom, az emberek nem túl diszkrétek, amikor összesúgnak a hátad mögött. Észrevetted már, hogy valahogy a suttogás mindig hangosabbnak tűnik, amikor rólad van szó?

Lokinak fel kell állnia, hogy megkapaszkodjon a pálya kordonjában. Az indulattól úgy szorítja a műanyag falat, hogy kifut az összes vér az ujjai alól, a szemében pedig erőteljes szikra lángol. Olyan fajta energia tombol benne, amit nem tud mibe levezetni, pedig hihetetlenül szüksége lenne rá.

Natasha nem szól semmit. Türelmesen vár, hogy a másik lenyugodjon. Kitapasztalta már eléggé Loki természetét ahhoz, hogy tudja, nála nem szabad addig ütni a vasat, amíg meleg. Csak akkor biztonságos, amikor fagypont alá esik. Talán.

Amikor aztán látja, hogy Loki visszanyeri a jelenlétét, akkor kezd beszélni.

- Ránéztél már a kommentekre? - húzza fel a szemöldökét. - Az internet tele van a cikkekkel, de ránéztél akár egy kommentre is?

Loki néma marad. Mintha csak egy kést szúrtak volna a gyomrába, azt pedig jól megforgatnák benne. Nem jutott eszébe, hogy még több gyűlölködő ember véleményét olvassa, köszöni szépen. Hányingere lesz a gondolatra, hogy vajon mennyien fejezték ki a nemtetszésüket a hozzászólásokban.

- Az emberek darabokra tépték a riportert, aki lehozta a cikket. Semmi joga nem volt így beárulni téged, amikor láthatóan te még nem álltál rá készen.

Loki nem érzi magát jobban. Ettől a katasztrófa még ugyanúgy végigsöpör az életén, és igazán bele sem mer gondolni, hogy ez milyen következményekkel járhat. Az emberek véleménye mellett bármikor felhívhatja néhány marketinges ügynök, egy-egy fejes néhány fontosabb cégtől, aki úgy dönt, hogy többé nem szponzorálja Loki pályafutását. Bármikor befuthat a hír, miszerint botránykeltés miatt Lokit kizárják a világbajnokságról. Bármilyen katasztrófa is következhet be, Loki mindenre egyenként, aprólékosan gondolt az elmúlt három napban, ez pedig nem könnyítette meg a dolgát abban, hogy feldolgozza a körülötte zajló eseményeket.

- Loki, a rajongóid szeretnek téged - lép mögé Natasha, és a vállára simítja a kezét. - És támogatnak. Azt akarják, ami neked a legjobb, mindegy, hogy ezt ki mellett éred el. 

Loki mélyen tudja, hogy igaza van a nőnek, de nem tudja rávenni magát, hogy elhiggye. Annyi évnyi elnyomás és lenézés után nehéz elhinni, hogy az emberek nem gyűlölik meg azonnal egy olyan triviális tulajdonság miatt, mint a szexuális hovatartozás. Az apja örökké csak megalázta miatta, a csoporttársai pedig, ha nem is mindig nyíltan, de passzív agresszívan mindig tudatták vele a gondolataikat.

Loki kezéből örökké kihullott az a lehetőség, hogy valaha bárki is azért fogadja el, aki. Aztán jött Thor, és ő képes volt Lokival elfeledtetni, hogy számít a világ véleménye is. És mégis, most Loki kénytelen szembenézni az elviselhetetlen döntéssel: egy egész világ lehetséges megvetése egyetlen ember szerelméért, vagy a jótékony hazugság izolált békéje.

- Még nem állok erre készen - suttogja elfojtott hangon, átitatva tehetetlen haraggal, és alig veszi észre, de néma könnyek potyognak a szeméből. - Nem tudom, mit tegyek.

- Tedd, amiben a legjobb vagy - mosolyog rá a nő. - Ha nem tudsz harcolni ellene, tedd a magadévá.

Lokinak már igazán nincs energiája ahhoz, hogy Starkkal foglalkozzon. Igazából már nagyon semmihez sincs, csak haza akar menni, hogy pár narancsgerezdet magába erőltetve, aztán tisztára mosakodva az ágyba essen, és soha többé ne halljon a mai napról. Az egyik legnehezebb és legfáradalmasabb napot élte át az életében, ez pedig igazán leszívta az energiáját ahhoz, hogy egyszerűen ignorálja az olyan energiavámpír alakokat, mint Stark.

Persze, neki más tervei vannak, így amikor Loki elhalad mellette, egyenesen a csarnok kijárata felé azonnal a nyomába szegődik. Loki erősen gondolkozik, hogy itt lenne az ideje változtatni az edzések helyszínén.

- Nem szeretnék most beszélgetni, Stark - morogja Loki, az meg csak megvonja a vállát.

- Nagyszerű, akkor helyetted is én beszélek - csapja össze a tenyerét. Loki megremeg. - Szeret téged.

Loki megforgatja a szemét.

- Micsoda meglepetés - sóhajt. 

Eleget hallotta már ezt a mai napon mások szájából. Nem tud többet mit kezdeni ezzel.

- Akkor azt is tudod, hogy nem az ő hibája volt?

Loki haraggal a szemében szembe fordul a másikkal, aki megtorpan az intenzív erőre, ami benne tombol. Talán nem volt jó ötlet idejönni, de Tonyban mindig is benne volt a hajlam a hülyeségek végigcsinálásához.

- Mit keresel itt, Stark? - vicsorít rá Loki. - Az atyáskodó beszédet hagyd meg annak, akit érdekel, meg akinek szüksége van rá. Nem tudom, miért gondolod azt, hogy mindenkinek a boldogsága a te vállaidon nyugszik, de hadd világosítsalak fel, hogy nem így van. Különösképpen az velem kapcsolatban.

Tony erre a mondatra megremeg, a szemei pedig összeszűkülnek. Érti, hogy Loki csak ideges, de nem várta tőle az effajta hozzáállást. 

- Nem vagyunk barátok, éppen csak kedveljük egymást, az is inkább a kölcsönös elismerésig jut el, mintsem valódi szimpátiáig. Szóval hagyd meg magadnak azt a kedves ideát miszerint érdekel a véleményed, és hogy közöd van az életemhez.

Tony elismerően elmosolyodik. Ilyen kioktatást régen kapott.

- Most igazán megérdemelnél egy elismerő fenekelést - mondja, a szeme pedig olyan üveges, hogy Lokinak muszáj hátrébb lépnie. - Tedd félre az egódat, mert nem minden rólad szól. Thor miatt vagyok itt, és ő igazán nem érdemli meg, hogy emiatt haragudj rá. Ott van millió másik lehetőség, mondjuk, hogy egy tuskó, vagy mert elmegy...

- Elmegy? - szakítja félbe Loki egy kétségbeesett kérdéssel, és mintha Tonyra most ejtettek volna egy több tonnás sziklát, mert az arca teljesen elfehéredik.

- Ó, basszus - mondja, és Loki kétségbeesik, mert nem lehet igaz, amit Tony mond.

A világ kifordul önmagából a hallottakra, és Lokiban csak most realizálódik annak a lehetősége, hogy ténylegesen is elveszítse őt.

De Thor nem hagyhatja itt őt egyetlen szó nélkül, nem igaz? Minden vallomás tőle, az egész játék közöttük akkor hiábavaló lett volna?

Loki szíve hevesen kezd verni, érzi egészen a gyomra mélyén, és meg kell kapaszkodnia valamiben, mert nem biztos benne, hogy talpon bír maradni a hallottakra. Egy mellette lévő pad felé veszi az irányt, ahova azonnal leül és a kezei közé veszi a fejét. Ez nem történhet meg. Hogy képes az univerzum egyszerre ennyi mindent rá zúdítani?

A nyelve alatt érzi felbugyogni a mérget, mert persze, hogy Thor hazudott. Loki eleve naiv volt, amiért már az első pillanatban megbízott benne: a szemei mindig túl fényesek voltak ahhoz, hogy minden igaz legyen, amit a száján kiejt. Képtelen rendszerezni magában mindent, és fél, hogy teljesen kétségbeesik a hallottakra. A pánik kezelése nem az erőssége.

- Londonba megy? - szűri a fogai között, és nem néz Tonyra, de hallja, ahogy követi őt.

- Figyelj, nem tudom a részleteket - próbálja enyhíteni a helyzetet, de semmi nem változik. - Én csak a segítséget nyújtottam.

Közöttük a levegő vibrál a feszültségtől. Loki rájön, hogy nem is akar többet tudni. Minden egyes szó, amivel közelebb kerül ahhoz, hogy rájöjjön mi is folyik itt, csak még mélyebbre fúrná a gyomrában a beleszúrt kést. Úgy érzi magát, mint akit felboncoltak, apránként kimetszve belőle minden értékes kis szervet, míg semmilyen nem maradt, csak hideg, erőtlen üresség.

Tony aggódva nézi végig az arcán az érzelmek átsuhanását, míg végül megállapodik egy érzéketlen arckifejezésben. A szeme egyszerre üveges és fénytelen, és Tony őszintén megijed, hogy valamit most nagyon eltört benne.

- Ezt most nagyon elbasztam, igaz? - lép közelebb, de ekkor Loki rápillant, és hátratántorodik.

- A mai napon elsőnek ejtesz ki valami értelmeset a szádon - sziszegi csöndesen Loki, majd feláll és a hátizsákját megigazítva elindul hazafelé.

Tony nem indul utána, ami talán jobb is így, hiszen Lokinak fogalma sincs, mire lenne jelen pillanatban képes. A harag, az elárultság érzése, a kihasználtság üres pangása a mellkasa mélyén mind megnémítják az elméjét. Nem gondolkodik, csak robotszerűen teszi egyik lábát a másik után. Nincs több napsugár, nincs több felhő sem, nincsenek madarak és zöld, frissen növekedő fű. Elmúlik körülötte a külvilág a nyomasztó szürkeségben, és Loki úgy érzi, ő is egyre jobban elveszik benne.

Loki ezután két napig nem önmaga. Vagy talán túlságosan is visszavedlik azzá az érzéketlen személlyé, ami azelőtt volt, hogy ez az egész dráma az életében elkezdődött. Próbálja kizárni a saját érzéseit, tudomást sem vesz arról, mennyire fáj a mellkasa, amikor az ég tengerkék színeit nézi, vagy egy meleg szellő megsimogatja az arcát. Próbál semmibe rejtőzni, gondolatok nélkül, érzéketlenségben megfürödve túlélni.

A fájdalom átmeneti. Ezzel nyugtatja magát, mert a fájdalom időleges. Alkalomszerű. Egyszer biztosan megszűnik.

Persze Loki megpróbálja elterelni a figyelmét. Keményebben edz, mint eddig bármikor, és Fury nyomasztó tekintete sem állítja meg egy pillanatra sem. Natasha aggódik miatta, mert Fury mindig megkövetelte a munkát, és ami őt is aggasztja, az már biztosan túl sok, mert túl soknak kell lennie. És Loki nem érzi hol a határ.

De Natasha nem szól, mert tudja, hogy a szava nem érne semmit. Loki túl makacs, ahhoz hogy felfogja, amit a saját érdeke diktál, és az önpusztítás az, ami nagyobb fájdalmat késztet kívülről, mint ami belülről éri.

Szóval Loki kikapcsolja a telefonját, és addig edz, ameddig az összeesés kerülgeti, aztán meg csak ül az öltözőben a hátát a falnak vetve, mert nem elég jó, nem lehet elég jó, hiába próbálkozik. Könnyek gyűlnek a szemébe: semmi sem úgy alakul, ahogy eltervezte.

Hiszen, hogy is gondolhatta, hogy egyszer a másba vetett bizalma kifizetődik? Mindig is fél, hogy Thor majd egy nap csomóba gyűri a szívét, mindent, amit Loki valaha adott neki, és egyetlen mozdulattal kidobja a semmibe, az utca elfeledett porába. Loki mindig csak magára számíthatott, és senki más nem állt mellette, amióta az édesanyja meghalt. Ha ő cserben hagyta, a saját anyja, miért gondolta, hogy egy idegen majd talán foglalkozni fog az érzéseivel?

Talán túl sokáig ülhet ott, próbálva összeszedni a lehulló darabkáit, mert amikor felnéz az ajtóra, Kurse állja el az utat. A férfi tekintete végigszalad Loki alakján, és a kisebbik azonnal felsóhajt. Annyira nincs ehhez most energiája.

- Micsoda meglepetés - morog Kurse, és mintha neki se lenne több kedve a várható sértésekhez, mint Lokinak, de nem fogja vissza magát. - Azt várod, hogy majd itt is lencsevégre kapnak, milyen szomorú a kis életed? Hogy aztán majd jól megsajnáljanak?

Loki sóhajt egyet, aztán elkezd összepakolni.

- Kopj le, Kurse - morogja, aztán összezárja a táskáját és az ajtó felé veszi az irányt, de az egyetlen mozdulattal elzárja tőle az utat, ahogy az ujjait az ajtófélfába mélyeszti.

Közelről hajol Loki felé, szinte érezni rajta a romlás szagát, ahogy kifújja a tüdejében tartott levegőt. Loki nem hátrál, mert nem ijedhet meg. Nem veszíthet el mindent, amit eddig kordában tartott.

- Miért nem hívtad a zsarukat, te korcs? - vicsorog Kurse, és Loki gyomrában megremeg a düh. - Tervelsz valamit ellenem, vagy egyszerűen csak ilyen hülye vagy?

Loki elmosolyodik a kérdésre: nyilvánvaló, hogy Kurse teljesen figyelmen kívül hagyja az egyértelmű tényeket. Laufey Kurse pártján áll, ellene pedig még Lokinak sincsen sok esélye. Nincsen pénze, nincsen hatalma, nincsen elég hírneve. Lokinak nincs semmije, csak a magabiztosság látszata.

- Mégis mit akartál velem tenni, amúgy is? - koncentrál Kurse vonásaira. - Hülyére versz, miközben tehetetlenül kapálózom az ágyamban? Megölsz? Megerőszakolsz, aztán ölsz meg? Mindezt csupán egy hamis aranyból öntött medáltért?

Kurse nem szól semmit, csak egy vonallá préseli össze a száját. Lokiban elégedettség suhan végig. Ha más nem is, a manipuláció képessége még megmaradt neki.

- Tényleg győzelemnek éreznéd? - kérdezi, és Kurse belever egyet az ajtó falapjába.

Loki megrezzen, és leolvad a mosoly az arcáról, de nem hátrál. Ezt a harcot nem hajlandó elveszíteni.

- Nem tudsz, te semmit - köpi, de Loki csak lenézően felhúzza a szemöldökét.

- Igazad van, nem tudok - rázza meg a fejét. - De lássuk csak. Mégis miért van ekkora szükséged a győzelemre? Nincs szükséged a hírnévre, amikor ott a botrány, és nincs szükséged büszkeségre, amikor a hírhedtséged kielégít. Pénzre sincs szükséged, anyu és apu elég dollárt tesz a feneked alá, hogy életed végéig egy középosztálybeli kis életet élhess, így hát fenn marad a kérdés, hogy miben szűkölködsz? Ami neked nincs, az méltóság és hatalom.

Loki végignéz a másikon. Van az arcán egyfajta ijedt riadalom, mint a fenyegetett kutyáknak, akik bármelyik hirtelen mozdulatra harapnak. Lokinak van esze, és ezt Kurse is tudja, így csak várja az elkerülhetetlent. Pont úgy tekint rá, mint ahogy az apjára, pedig Loki közel sincs Laufey terrorizálásához képest.

És akkor valami kattan az agyában. Az egész értelmet nyer hirtelen, aztán már mindent túl tiszta, és olyan fényes, hogy nem képes magában tartani.

- Zsarol téged, igaz? Doppinggal - mosolyodik el kegyetlenül, mert hihetetlen, hogy Laufey egyszerre hány élettel képes játszani. - Ó, kíváncsi leszek, milyen sokáig leszel képes elfedni ezt.

Kurse-ben eltörik valami, mert nem képes uralkodni az arcán. Nem fókuszál Lokira, mindenhova néz, csak a szemébe nem, és végre félre áll az útból is, de Loki nem lép ki az ajtón. Ezt most tudnia kell. Végre valamit úgy érez, hogy biztosan meg tud ragadni a kezében, és nem hullik ki az ujjai között, mint a homokszemek.

- Nem tudsz te rólam semmit, Laufeyson - mondja, és Lokit, mint akit pofán csaptak, úgy hátrál meg a név hallatára. -  Fogalmad sincs milyen, amikor valaki az életeddel zsarol.

Lokinak kristálytiszta fogalma van arról, milyen is az.

- Már nem csinálom többé - próbálkozik Kurse, de Loki csak megforgatja a szemét.

- Ó, kérlek, nem érdekelnek a részletek. Ahogy senki mást sem, amikor a vádaskodást hallják - mondja, és tudja, hogy igaza van.

Az emberek hajlamosak csak a negatívra koncentrálni, és elsiklanak az apró kis részek felett, amik teljesen más megvilágításba teszik a hallottakat.

Kurse arcán megkeményednek a kis ráncok, és Loki úgy érzi, itt az ideje mennie. Amíg még lehet, átlépi a küszöböt, de Kurse hangja utoléri.

- Már kétszer próbálkoztam, Laufeyson - szól, és a hangja olyan hideg, mint a jég. - Harmadjára nem fogom elhibázni. Addig add fel, ameddig van lehetőséged. Nekem már csak a verseny maradt.

Loki lassan, kiszámítottan fordul vissza.

- Akkor már ketten vagyunk - sziszegi, és elindul a folyosón, ki az épületből.

Aztán egy aggódó, kék tekintetbe botlik. És Loki szíve a gyomráig süllyed.

- Mégis mi volt ez az egész? - húzza félre Thor, ki egészen a jégpálya mellé, ahonnan Loki pár lépésnyire van csak a kijárattól, ami megkísérti abban, hogy azonnal elfusson.

Érzi magán a szőke erős kezét, az ujjai égetik a pulóverét ott, ahol a karjára fonódnak, és Loki egyszerre érez szörnyű megkönnyebbülést, és kezelhetetlen félelmet, mert Thor mérges, igazán dühös, és Loki sosem látta még ilyennek. Mint azok a szörnyek az anyja meséiben, a vörös, vérben forgó szemeivel készen áll ellopni a lelkét.

Loki a pálya kijárata felé tekint, ahol Natasha lép be. Először meglepődik a párosukon, majd szigorúan összefűzi maga előtt a kezeit. Nincs más út, Lokinak ki kell beszélnie magát ebből a helyzetből.

- Nem tudom, miről beszélsz - néz szembe végül Thorral, aki csak hitetlenül elmosolyodik.

- Pontosan tudod, hogy miről beszélek, ne játszd itt a hülyét - morog, és Lokiban is felkel a harag a hangnemre. - Miről beszélt Kurse odabent? Milyen próbálkozás?

Natasha ekkor lép közelebb, és Loki ekkor veszi észre, hogy két tűz közé szorult.

- Ha te nem mondod el neki, akkor majd én fogom - mondja, és Loki igazán, igazán szeretne egy tőrt most a kezébe, hogy valakit leszúrjon. - Muszáj valakinek végre tenni valamit.

Végül idegesen ledobja a táskáját a földre, és Thorra vicsorog. A hangja tele van gúnnyal, és elfojtott indulattal.

- Tudni akarod? - sziszegi. - Kurse az, aki hajlandó lett volna a győzelemért anno a sikátorban megkéselni, és pár héttel ezelőtt vette a fáradtságot ahhoz is, hogy betörjön az este közepén a lakásomba. Leütöttem egy lámpával.

Thor arcán teljes sokk megy végbe, a szeme alól kifut az összes vér, és csak némán figyeli Lokit. Ez nem olyasvalami, amire az ember könnyen reagál, még akkor sem, ha sejteni lehetett, hogy ilyenről van szó. Thor tudja, hogy Lokinak minden sarkon van egy-egy ellensége, és igazán, de igazán számított egy hasonló fordulatra. Mégis, a hideg verejték a tarkóján végigfolyik az inge alá, és nem esik neki jól. Nagyon nem.

- Miért nem mondtad el? - kérdezi higgadtan, és a szemében szomorúság van.

Talán csalódott lenne, hogy Loki nem osztotta meg ezt vele?

- Azért, mert egyből a rendőröket hívtad volna - vonja meg a vállát a férfi, és meglepően őszinte.

Talán hazudnia kellene, hiszen mit számít, úgyis a saját feje után fog menni. De a lényeg pont ezen van: mit számít? Akkor se változik kettejük között semmi, ha az igazat mondja, így hát nem fárasztja magát valótlanságok kitalálásával. Ez most nem az a pillanat.

- Nem Kurse volt az egyetlen ember, aki aznap este rosszat tett - magyarázza. - A média nem nézi jó szemmel, ha a versenytársadat brutálisan megtámadod. Gerincét törtem volna a lehetőségemnek, hogy jelentkezzek a bajnokságra. Azonnal kizártak volna, hogy a hírt nyomdafestékbe iktatják.

- Őt zárták volna ki - próbálja félbeszakítani Thor, de Loki vérmesen elhallgattatja.

- Engem zártak volna ki! - ordít, mert már nem bírja visszafogni magát, és túl ideges, és az egész túl valótlan, összefolyik a szemei előtt.

- Önvédelem miatt? - nevet fel hitetlenkedve Thort, mert ez a hozzáállás abszurd, és az ő világnézetében nincsen korrupció, csak igazságszolgáltatás.

És persze, hogy Loki emiatt a karjaiba akar hullani, mert az ő szemében Loki annyira ártatlan, és annyira természetes neki, hogy mindenki az ő pártját fogná.

- Az apám szava szerint mindez nem más lenne, csak egy ócska próbálkozás tőlem az ellenfelem kiiktatására - temeti az arcát Loki a kezeibe, mert már túl erős a fény a szemeinek és csak pihenni akar. - És neki vannak ügyvédei, van pénze, tekintélye, de nekem... Nekem mim van?

Thor szemében megbántottság csillan fel, és Loki nem tudja hova tenni. Hiszen Thor elmegy, nem igaz? Miért kellene számítania rá akár egy percig is?

- Én itt vagyok... Nem hiszem el, hogy ezt nem mondtad el nekem - lép előrébb, és próbál Loki tenyeréért nyúlni, hogy valamit érezzen belőle a tapintása alatt, de Loki elhúzódik.

A szeme tele van kemény elhivatottsággal, és Thor nem érti.

- Ne tégy úgy, mintha kettőnk közül, csak nekem lennének titkaim - mondja egyszerűen, és ó, a félelem Thor arcán olyan keserű elégedettséggel tölti el Lokit, ami egyszerre bátorítja, és csikar ki belőle hányingert. - Úgy tudom, London nagyon szép az évnek ezen a tájékán. Hideg, és jeges. Azt szereted, nem?

Thor nyel egyet. Loki fölényben van, és minden keserű cseppjét kénytelen kiélvezni.

- Ki mondta el? - kérdezi Thor egyszerűen.

Meg sem próbál tiltakozni. Hazudni legalább.

- Pontosan mit? - húzza tovább a témát Loki, mert egyszerűen túl fájdalmas az egész, hogy egybe nyelje le.

Muszáj apró darabokra tépnie ahhoz, hogy ez emészthető legyen.

- Azt, hogy elmész, vagy, hogy nem tervezel beavatni?

- El akartam mondani - mondja Thor elnyúzottan, és újból megpróbál közeledni, de Loki hideg elutasítása megállítja.

- És mégsem tetted - sziszegi a fekete hajú.

- Hadd magyarázzam meg.

- Nem. Nem kell tudnom. Nem akarom tudni - tiltakozik Loki, és elfordul, mert érzi, hogy könnyek gyűlnek a szemébe.

Thor mögé lép, gyengéden ráfonja a karját Loki mellkasára hátulról, és a tarkójára apró csókokat nyom. Loki nem akarja érezni ezt a fájdalmat a bordái között, de Thor érintése nem enyhíti, sem pedig a szavai, mindegy, hogy mit tesz, vagy mit mond.

- Loki, szeretlek téged - suttogja Thor megtörten, és Loki a szája elé kap, nehogy felzokogjon.

Percekig, talán órákig állnak ott. Thor úgy kapaszkodik Lokiba, mintha esély lenne rá, hogy ha elengedi, akkor a másik azonnal elpárolog a levegőbe, hogy aztán soha ne lássa újra. Loki az ujjait Thoréhoz simítja, mert szüksége van rá. Csak még egy alkalommal.

- Nem vagyok képes így ezt végigcsinálni - suttogja megtörten Loki. - Ennek semmi értelme.

Thor kétségbeesik. Nem akarja hallani a következő szavakat.

- Ha mellettem vagy, akkor...

Nem fejezi be a mondatot, mert Thor könnyei a vállát érik, és nem akarja ezt tenni, de tudja, hogy ez a legjobb. Addig kell levágni az elfertőződött területet, ameddig nem teszi tönkre az egész testet. És Loki nem akarja tönkretenni Thort.

- Ezt akarod? - nyögi ki Thort végül, és Loki képtelen válaszolni.

Egyikük sem képes kimondani, de mindketten értik. Fájdalmasabb ez, minthogy szavakba öntsék, és Loki fél, hogy amúgy is képtelen lenne rá. A férfi, aki úgy harcol a szavaival, mint egy lovag a kardjával, most kivágatta a saját nyelvét.

Thor aztán lassan elengedni, és az ujjai sebet vájnak Lokiba, mélyen a bordái közé, megbélyegezve a testet, ami most veszti el egy darabját. Nem képes felé fordulni, ezért Thort segít neki, hogy végre ránézzen. A kék szemekben mély bánat lapul, olyan, amitől Lokinak üresség támad a mellkasában, és hagyja, hogy hadd potyogjanak a könnyei. Mi értelme lenne takargatni?

- Rendben van - suttogja Thor, ahogy az ujjaival végigcirógatja Loki arcát. - Ha erre van szükséged, legyen.

Egy csókot nyom Loki szájára, puha, mint a frissen sült piskóta, és majdnem olyan édes is, és Loki megpróbálja örökké az emlékébe vésni. Ebbe kell kapaszkodni, ez marad csak neki. Milyen silány hasonmása az igazi értékeknek.

Loki becsukja a szemét.

Pár lépést hall, aztán az ajtó nyitódik, és utána vár pár pillanatot. Az agya még nem fogja fel, pontosan mi történik. Csak akkor rogy a földre, amikor a szemei elé éles fény villan a csarnok sárga lámpáiból, és a saját pulóverébe kell megkapaszkodnia, ahogy a földhöz nyomva a fejét mélyeket lélegzik.

Natasha ott van mellette azonnal.

A kezei megpróbálják megnyugtatni a férfit, de Loki már nem is érzi azt a bőrére tapadva. Csak a tompa sípolás marad a füle tövében, és a pangó üresség a torka mélyén. Reszkető hiány az erei mentén, a bőre alatt, a szeme gödrében. Megbánás. Kudarc. Szánalom.

Ez maradt hát neki. Ez hát a győzelem ára.