PROMETHEUS

Fogadjátok szeretettel.

2. fejezet

Rey nem mozdul a hallottakra. Körülötte a levegő egybecsomósodik, megtartva maga körül mindent egy pillanatban, mint egy adag zselatin. Az jelenlévők közül a legtöbben zavarodottan néznek körbe, még Hux is összeráncolja a homlokát, mert valami nincsen rendben, mint amikor rossz irányba fúj a szél, vagy az utca túl élesen kanyarodik, mégsem sodródik ki senki.

- Ben, jól meggondoltad? - lép elé a férfi elé Leia, belemarkolva annak a kezébe.

A fekete szemek még egyszer végigfutnak Rey alakján. Az arcon nem látszik semmilyen érzelem, csak a csípős határozottság, ahogy előre lép és felé nyújtja a kezét. A lány hezitál, mert nem biztos benne, hogy szabad ezt neki, meg fogalma sincs, hogy mi történik. De látja azt, hogy a férfi nyugtalanná válik, ahogy ő habozva felé nyújtja a kezét. Az érintése hideg, merev és szikár, mintha Rey csak egy darab fát szorongatna, de nem húzza el a kezét, mert az ujjai akaratosan tartják.

- Ben Solo - mutatkozik be. - Gratulálok. Én leszek a felkészítő tanárod. Holnap hétre pontban jelenj meg. Nem várok - hadarja, aztán még egy pillantást vet a lányra, majd elfordul és kiviharzik a teremből.

Luke unott arccal követi őt, majd Leia is, miután egy biztató, de keserédes mosolyt küld a lánynak. Rey továbbra sem tudja, mit kellene tennie, vagy mondania, ezért hagyja kisétálni Bent a teremből, aztán a kezét maga mellé ejtve figyeli az ajtót. Nem dolgozta még fel egészen, hogy mi történt.

Csak akkor ocsúdik fel a bámulásból, amikor az emberek elkezdenek mellette kisétálni a teremből. Mély levegőt vesz, ahogy körbenéz maga körül, és a szeme megakad a megilletődött Poe-n, aki a szemkontaktusból kiolvasva Rey zavarodottságát, mellé sétál és megöleli.

- Gratulálok - motyogja, a lány pedig tompán viszonozza az ölelést.

- Fogalmam sincs, mi történt - mondja, és szétnézve észreveszi, hogy már csak ketten állnak a helyiségben.

A magára hagyatott tér ráborul a fejükre, és Rey először érzi ezt fenyegetőnek. Nem érti, mi változott meg benne az elmúlt pár pillanatban, nem is igazán ez volt a célja. A főszerep képe messzi látomásként játszott a szeme előtt mindig is, és fogalma sincs, hogy mi hajtotta arra, hogy tényleg megpróbálkozzon vele. Csak magával sodorta a pillanat heve. A kezei remegnek, ahogy próbálja magát megnyugtatni, semmi gond nem lesz belőle, de az agya előtt olyan lehetőségek ugrálnak, amik egy részről teljesen nevetségesek, más részről túl valósághűek. Száz meg száz olyan eshetőség fordul meg a gondolatai között, amiknek negatív következményei lehetnek.

Végül úgy dönt, hogy ez most nem számít. Egyelőre csak arra kell koncentrálnia, hogy vajon képes lesz-e megtanulni a koreográfiát. És talán, ha jól szerepel, Luke is felfigyel rá.

- Gyere, jobb, ha most már megyünk - fogja meg Poe a csuklóját, Rey pedig mámorosan követi.

Igen, sikerülni fog és végre eléri, amiért jött. Luke felfigyel rá és tanítani fogja. Minden a legnagyobb rendben lesz.

Pár perc múlva Rey rájön, hogy semmi nem lesz rendben.

- Hogy érted azt, hogy nincs meg? - néz rá Poe kerek szemmel.

- Fogalmam sincs, csak úgy szublimált - mondja Rey, és a hangja egy pillanatra olyan magaslatokba szökik, amitől Poe ugrik egyet. – Nem mintha itt lettem volna, hogy megnézzem mi történt.

A férfi arcán minden lehetséges érzelem végigfut, aztán megállapodik egy általános sokkban. Rey elgondolkozik, vajon szükséges-e mentő hívása, de nem sok ideig nyugtalankodik rajta, mert már a cipőjét húzza, hogy a folyosóra sietve elkezdje keresni az állatot.

- A jobb oldali folyosón keresem, te menj a másik irányba - szól még Poe után, miközben felkapja magára a kopott, szürke pulóverét és már el is tűnik a szobából.

Először talán még motiváltan indult neki, hiszen milyen nehéz lehet elbújnia egy kölyökkutyának a kietlen folyosókon. A kis állat még igazán járni sem tud, milyen messzire juthat? Aztán, amikor már fél óra keresgélés után sem találja a nyomát, kezd kételkedni a saját elbizakodásában, ami csak azt az ötletet szüli a fejébe, hogy talán jobb lenne addig szaladnia a tett színhelyéről, amíg az illetékeseknek fogalma sincs arról, hogy kié a felelősség.

Már majdnem visszafordul, amikor az egyik sarok végéről egy tompa duruzsolást hall. Egy férfihez tartozhat, mert mély és karcos, mint a napsütötte tengerparti homok, emellett szörnyen ismerős, szóval végül továbbmegy. Legnagyobb meglepetésére Luke Skywalker úgy térdel a farkát csóváló kölyökkutya előtt, mintha készen állna rá, hogy feláldozza neki a maradék méltóságát. A kezében valamilyen jutalomfalatot tart, azt nyomja az apró eb orra alá.

Aztán Luke felnéz Rey aggódó arcára, és minden világossá válhat számára, mert egy mindentudó, pimasz mosoly ül ki az arcára. 

- Bizonyára ez a kis fickó a tiéd - mondja, Rey pedig némán bólogat, mert minden mondandója a szájára tapad.

Sosem állt még ilyen közel magához a nagy Luke Skywalkerhöz. A kezén feláll az összes szőr a gondolatra, hogy az egyik példaképe maga szólította meg, és egy pillanatra el is felejtkezik a kutyáról, akit Luke az ölébe vesz és felé tart.

- Vedd csak el - mondja, Rey pedig könnyedén a kezei közé veszi a boldog állatot.

- Nagyon sajnálom, ha gondot okozott - próbál szabadkozni, de Luke csak leinti, aztán a zsebébe nyúl. - Nem fog még egyszer előfordulni.

Egy csomag cukorkát húz elő belőle, amiből rögtön szemezni kezd. Rey az egész előtt értetlenül áll. Mindez annyira képtelennek és valótlannak hat a férfiről felépített kis képzeletbeli világában, hogy rendszer meghibásodást eredményezhetett az agyában. Luke valahogy mindig annyira távolságtartónak és megközelíthetetlennek tűnt, mintha csak egy atombunkert épített volna maga köré, nem csak egyszerű falakat. Erre, mint egy igazi, korának megfelelő, zsémbes nagypapa áll a táncterem folyosóján és cukorkát eszik.

- Nos, nem árullak be Leiánál, ha te sem engem - mondja Luke, miközben feltartja a kezében lévő édességet. Rey elmosolyodik ezen a képtelenségen. - Mindig azt mondja, hogy rosszat tesz a szívemnek, és hát, többször van igaza, mint nincs.

- Tartom a számat.

Luke újra a kutyához fordul, aztán megsimogatja az apró fejét. Úgy tűnik, hogy eléggé megkedvelték egymást.

- Régen nekem is volt egy ilyenem - mondja. - Egy welsh terrier volt, elég okos. Igazán hűséges. Bár nem szeretem azt mondani, hogy az enyém volt, inkább voltunk kollégák.

Rey emlékszik a képekre, amiket a paparazzók csináltak Luke-ról kutyasétáltatás közben. Egész fiatal korától megvolt neki, Luke szinte sehova nem mozdult nélküle, csak akkor kezdett el elmaradozni mellőle, amikor öregkorára elfáradt. A legtöbb képen, amin Luke szerepel, a kutya hűségesen mellette feszít, mint akinek fogalma van arról, mekkora megtiszteltetés ilyen figyelem középpontjában lenni.

- Néha becsempészheted -  mutat Luke a kölyökre. - Hiányzik az értelmes fajok társasága.

Rey elmosolyodik újra.

- Azt hiszem, ő is kedveli magát - mondja, a kutya meg mintha csak alá akarná támasztani, ugat egyet.

Luke arca felderül, aztán lassan Rey felé fordítja a tekintetét, mert végig akar rajta nézni közelebbről is. Már az első pillanatban felismerte a lányt, de így közelről még egyértelműbb a hasonlóság.

- Ben Kenobi unokája vagy, nemde? - ráncolja össze a szemöldökét, és Rey megilletődik, mert bár sokan tisztában vannak ezzel, de senki nem igazán hajlandó tudomásul venni.

- Igen, ő volt a nagyapám - bólint Rey.

- Isten nyugosztalja, jó ember volt.

- Ismerte? - lepődik meg a lány.

Luke csak sejtelmesen elmosolyodik, ahogy meglapogatja Rey vállát. A gesztus maga szánakozónak hat, de Rey próbálja nem ekként felfogni, mert a nagyapja elég közel állt hozzá, hogy tudja, semmi szánakozást nem érdemel az, ahogy ő élte az életét.

- Majdnem olyan jól táncolsz, mint ő. Bár rád fér még egy kis csiszolás.

Rey szemei felcsillannak. Egy kritika Luke-tól nem hétköznapi dolog.

- Jól elkaptad az egész hangulatot, de a mozgásod még túl bizonytalan - mondja Luke, aztán egy újabb cukorkát dob a szájába.

- Megkérdezhetem, hogy...?

- Mit tegyél másképp? - szakítja félbe a férfi. - Meg, de nem fogsz rá választ kapni. Nem foglalkozom már ilyesmivel.

Rey nem tudja leplezni a csalódottságot az arcán, de nem akarja erőltetni egyelőre. Nincs meg hozzá a joga, és talán elszúrná vele az egyetlen esélyét arra, hogy egy nap együtt dolgozhasson a férfival. Ezúttal úgy dönt, hogy türelemre játszik. 

- Fiatal vagy még, és nagyok az ambícióid, látom - mondja. - Ha még tanítanék, örömmel foglalkoznék veled. Legközelebb szüless kicsit hamarabb.

Rey egy kicsit összetörik a mondatokra, viszont legalább látja, hogy Luke észrevette benne a potenciált, ezért nem csügged el teljesen. A lehetőség magja ott van benne, és csak a nyári zápor kell rá, hogy kicsírázzon.

- Köszönöm, minden esetre - mondja, aztán elfordul, de még Luke utána szól.

- Ne felejtsd majd el a kutyát - mondja, és Rey mosolyog, mert biztos benne, hogy nem fogja elfelejteni.



Amikor belép az öltözőbe, Poe a padon ülve, a hajába kapaszkodva várja őt, és őszintén úgy néz ki, mint aki tönkretette magát a saját gondolataival. Rey nem biztos, hogy a kutyusért aggódott igazán, vagy a következmények miatt, de nem számít igazán.

- Megtaláltam - mutatja a férfinak az állatot, ami szélesen mosolyogva nyáladzik.

- Hála Istennek, már készen álltam minden rád kenni - sóhajt egyet a férfi, ahogy feláll és a lány elé lép.

Mintha valami furcsát látna, összeráncolja a tekintetét.

- Minden rendben van? Találkoztál valakivel?

Rey csak megrázza a fejét.

- Nem történt semmi - hazudja, aztán a táskájába dugja a kutyát, aki egyből elkezd benne fészkelődni. - Jobb, ha elindulok haza.

- Vigyázz az úton - paskolja meg a vállát Poe. - És Rey, még egyszer gratulálok.

Rey ereiben végigszáguld az a furcsa, euforikus büszkeség, ami még teljesen szokatlan számára, de biztos benne, hogy egy nap majd megszokja. Aztán magára kapja a kabátját, és a lehető leggyorsabb módon a kijárat felé veszi az irányt.

Másnap reggel Rey már fél hatkor talpon van, mert az ereiben ott száguldozik az adrenalin és az izgatottság, amit nem tud megfékezni semmilyen eddig mélyen begyakorolt módszerrel, ezért ahogy kikel az ágyból, már rohan is készülődni. Mire a villamosra ér, a fejét a hideg ablaknak dönti, hogy csitítani tudja a száguldozó gondolatait. Azt hitte, húsz éves korára már kinőtte ezt a hozzáállást, de a világ mindig tud neki mutatni valami újat.

Mire a próbateremhez ér, még van tizenöt perce, ezért úgy dönt, hogy el kezd bemelegíteni. Már meg van a saját rutinja, pár pillanat az egész, hogy a ritmusába rázódjon, és elmerüljön benne.

A tizenöt perc hamar eltelik, aztán újabb és újabb. Rey kezd kételkedni abban, hogy valóban jól hallotta-e az időpontot, vagy a sokk annyira elvette az eszét, hogy teljesen félreértette a dolgokat. Már éppen arra készül, hogy összeszedje a holmiját, amikor az ajtó kinyílik és Ben lép be rajta.

A férfi láthatóan fáradt, a szeme alatt fekete karikák vannak, a ruhája pedig gyűrött és rendezetlen, de amikor belép, a szoba körülötte, mintha összezsugorodna, hogy óvón megvédje őt a nem kívánt tekintetektől. Rey a földet pásztázza, a figyelme túlságosan sokat időzik a merev izmokon, és a fekete, felkötött hajon. Nem erre kellene koncentrálnia.

- Azt hittem, hétkor kezdünk - mondja a lábfejét figyelve.

Ben el van foglalva a táskájával, meg a kabátjával, amit a sarokba dob, így nem néz rá, amikor válaszol.

- Azt mondtam, én nem várok - morogja. - Azt nem, hogy te sem.

Rey ökölbe szorítja a kezét, és elmosolyodik. A pofátlanság egyszerre dühíti és szórakoztatja, de tisztában van vele, hogy nincs abban a helyzetben, hogy bármit is szólhasson ez ellen. Így csak a nyelvére harapva hallgat egyelőre.

- A pozíciódon fogunk javítani. Gyere, áll elém! - fordul felé Ben, ő pedig lassan felé lépked.

Rey csak most veszi észre igazán, hogy mennyire magas, amikor Ben másfél fejjel felé tornyosul, és onnan néz le rá. A férfi benne van a személyes terében, szinte az orrába kúszik a másik menta illata, és a fekete atmoszféra, ami körbelengi, elkezdi fullasztani a lányt. Nagyot kell nyelnie, hogy újra levegőt kapjon, muszáj kerülnie a fekete szemeket.

Ben nem szól semmit, csak a derekáért nyúl, Rey pedig megvonaglik az érintése alatt. Próbál messzebb hajolni az ujjak elől, de előtte maga a férfi állja az utat. 

- Húzd ki magad rendesen - mondja Ben, Rey pedig őszintén próbálkozik.

A férfi végül ellép mellőle, ami úgy hat a lányra, mintha most bukott volna a felszínre az óceán kietlen sötétségéből. Nem tart sokáig, de pont elég ideig, hogy összeszedje magát, és rájöjjön, hogy ez nem a megfelelő pillanat a kislányos zavartságának. Megacélozott idegekkel fordul a férfi után, aki éppen nyújtózkodik.

- Próbálj meg követni - mondja, aztán a férfi által bemutatott sor gyakorlat hatására Rey úgy érzi, a térdei feladják a harcot.

Talán nem jött rá egyből, mennyire nehéz feladatot sikerült megkaparintania, de most már biztos benne, hogy Ben dolgozni fog rajta, hogy minél inkább megnehezítse neki.