Loki!!! on ice - 16. fejezet

Jó hír: Loki és Thor beszélnek. Rossz hír: Loki még mindig nem boldog.

Lokinak nincs jó napja. Az utóbbi egy hétben egyik nap sem volt igazán az övének nevezhető, de legalább az étkezési zavarai a háttérbe szorultak a doktornő utasításaival, és a legtöbbször csak egyszer riadt fel esténként. Szóval Loki úgy hiszi, hogy igazán, innentől már csak jobbra fordul a helyzet, annak ellenére, hogy legszívesebben a föld alá bújna a világ elől, ne lássa senki az összetört szívét, amit a talpára kötve maga után húz a mocskos földön. De persze, nem táplál túlságosan nagy elvárásokat. Az univerzum mindig is túl kegyetlen játékokat űzött vele.

Közeledik az országos döntő, és valamilyen szinten Loki megkönnyebbül, amiért New Yorkban tartják. A hazai jégen jobban csúszik a pengéje, mégsem teljesen nyugodt az előadását illetően. A lába miatt még mindig bizonytalan minden landolása az ugrások végén, és néha talán egy kicsikét kétségbeesik, hogy kicsúszva alóla a talpa magával sodorja őt majd a történelem örök vesztesei közé. Ez csak néha szorongatja meg a torkát, és olyankor a jég hideg ujjait érzi végigkúszni a gerince mentén. Olyankor látja Fury szemében is az aggodalmat, hogy vajon érdemes-e végigcsinálniuk. De Loki nem hajlandó feladni.

Most is a programját próbálja, amikor hallja, ahogy az ajtó csapódik. A fejében minden lehetséges ember neve megfordul. Talán Thor lehet az, akinek végül elege van abból, hogy képtelen elérni Lokit; talán Fury döntött úgy, hogy megjelenik az edzésen, annak ellenére, hogy Loki arra kérte, ne tegye. Talán Natasha lehet, hiszen ő még az egyetlen ember, akinek egy kicsit is számít Loki mentális épsége, de az ajtón Tony Stark mászik be gyanúsan másnaposan, a szemére tolt napszemüveggel fedve a tekintetét.

Az egyik kezét a derekára teszi, ahogy megtámaszkodik a székek mellett, az egyik műanyag háttámlába markolva és körbenéz. Nagy, csillogó mosollyal integet Lokinak, amikor látja, hogy ő is észreveszi a pimasz hokist.

- Hali, Elsa. Régen láttalak, gondoltam átugrom ide hozzád csacsogni - kiabál neki Tony, miközben Loki a pálya szélére siklik, hogy közelebb legyen hozzá. - Csak te, meg én, meg egy csarnoknyi intimitás.

- Javíts ki, ha tévednék, Stark, de nem emlékszem, hogy társaságra vágytam - mondja Loki olyan hűvösen, hogy Stark elgondolkozik, vajon ő tartja-e fenn a jégpályát ezzel az attitűddel.

- Nos, még szerencse, hogy nem véleménykutatást végzek - vonja meg a vállát Tony, aztán leszedi magáról a szemüveget, és lassú, elnyújtott mozdulatokkal megdörzsöli az orrnyergét. - Nézd, a lényegre térek. Mi van veled, meg Tarzannal? Eléggé motiválatlannak tűnik mostanában.

Loki felhorkant a mondatra, bár tény, hogy valamiért egy kis elégtételt érez. Legalább nem ő az egyetlen, akit teljesen tönkretesz a fennálló helyzet. Ez persze nem jelenti azt, hogy bármit is hajlandó tenni az ügy érdekében.

- Miért nem kérdezed meg őt? Úgy hiszem, ő a te barátod - morogja Loki, miközben összefonja a karjait maga előtt.

Tony látványosan szenved a mondatra, úgyhogy sóhajt egyet.

- Megsértesz azzal, ha azt hiszed, te vagy az első, akit megtámadok ezzel a kérdéssel. Ennél mindketten intelligensebbek vagyunk.

Loki nem lepődik meg a válaszra, de hallania kellett. Hogy talán Thornak is pont olyan nehéz erről beszélnie, mint neki. Hogy talán nem ő az egyetlen, akinek harcolnia kell az érzelmeivel.

- Londonról van szó? - szakítja meg a Loki gondolatát Tony, mire az egy veszélyes pillantást vet rá.

- Te tudtál róla?

Tony szeme megértően felcsillan.

- Úgy látszik, hogy többet, mint te - motyogja, és feldolgozva a száján kiejtett szavakat, rájön, hogy ez nem a megfelelő pillanat arra, hogy a fölényét megcsillogtassa, főleg, amikor meglátja Loki elkínzott arcát. - Kínos.

Loki hajlandó megsértődni Tony érzéketlenségén, és előveszi a lehető legfenyegetőbb tekintetét.

- Elnézést kérek, magamra hagynál, hogy békében érintsen kellemetlenül az életem romokban heverése? - szűri a fogai között Loki, Tony meg csak megforgatja a szemét. Újra.

- Ide figyelj, te díva! Ez, most kivételesen nem rólad szól, szóval megköszönöm, ha lemászol a magaslatokból és meghallgatsz - magyarázza Tony, Loki pedig kénytelen csöndben maradni, mert ez a részlet valahogy kimaradt Thor előadásából. - Az öccsét szenved az itteni oktatási rendszertől, szóval szüksége van egy kis levegőváltásra.

- És ehhez át kell szelniük az egész Atlanti-óceánt - fűzi hozzá keserű szájízzel Loki.

- Én ajánlottam nekik.

Loki azonnal elhallgat. A csípős megjegyzése ott lóg a levegőben, ahogy a váratlan válasz is rá. Őszintén meglepi, hogy ilyesmit hall Starktól, mert bár nem érti pontosan az összefüggéseket, letaglózza, hogy valaki, aki eddig mellette állt, így hátba támadja.

- A szüleimnek vannak Londonban kapcsolatai és kiválóak az iskolák Baldr számára.

Loki nyel egyet. Úgy érzi, hogy a világ körbefordult körülötte úgy, hogy közben őt elfelejtette magával cipelni, és most csak támasz nélkül lóg valahol az üresség peremén. Úgy érzi, mintha az egész világ ellene játszana.

- És akkor most ettől most jobban kellene éreznem magam? - kérdezi, és reméli, hogy az arca nem árul el semmit.

Tony megdörzsöli újra az orrnyergét. Ő igazán nem így tervezte ezt a beszélgetést.

- Tudod, mi volt Thor első válasza rá? - néz Loki szemébe, aki nem hajlandó jelét adni annak, hogy érdekli a válasz. Pedig mennyire remeg érte. - Azt mondta, az a szerelmes kis csalogány, hogy nem hagyhat itt téged.

Loki szíve nagyot dobban, hogy aztán a gyomráig süllyedjen, és libabőr fut végig az egész testén a hallottakra. A tekintete talán megenyhül, mert Tony elég jelnek veszi a reakcióját arra, hogy úgy döntsön, itt az ideje abbahagyni a beszélgetést. Elrugaszkodik a műanyag támlától, és leporolja a nem létező piszkot a fekete zakójáról.

- Bármi is történt köztetek, úgy hallottam, hogy egy jó kapcsolat kulcsa a kommunikáció. Alátámasztani nem tudom, mert az enyémet általában pont az rontja el, hogy be nem áll a szám, de talán te kipróbálhatnád - csacsogja, aztán hátat fordít Lokinak, aki elgondolkozva nézi távolodni a másik hátát.

- Stark - szól utána. - Legközelebb elég egy üzenet.

- Hogy aztán megfosszalak a csodálatos személyemtől? - mosolyog rá Tony, aztán el is tűnik az ajtó mögött.

Loki a kezét ökölbe szorítja. Talán tényleg igazán itt az ideje, hogy tegyen valamit.

Loki már végez, éppen a korcsolyát húzza le a lábáról, amikor meglátja az alakot a csarnok másik végén esetlenül állni. Thor zsebre dugott kézzel nézi őt a plasztik fal előtt, a nagy, bánatos szemei nem árulják el, hogy miért jár itt, de Loki szíve megkönnyebbülve dobban. Remeg a zokniba bújtatott talpa, ahogy a másik felé kezd menetelni, nehezen átlépve az őt akadályozó padok között. Reméli, hogy nem látszik, mennyire kétségbeesett, legalább annyira, mint amennyire reméli, hogy nem csak az éhség miatt képzeli maga elé Thort.

Végül elé érve megáll. Az ösztönei azt súgják, hogy a legjobb ötlet a kontrollálhatatlan zokogás a másik vállára hajolva, de azért a becsület még vissza tartja őt az efféle érzelmi kitörésektől. Egyelőre.

- Mit keresel itt? - mondja elhalóan, Thor pedig úgy néz rá, mintha Loki képes lenne teljesíteni a legkedvesebb álmát.

Végül nem szól semmit, csak lenéz Loki nagy, bundás zoknijára, aztán lágyan elmosolyodik. Valahol erre kisüt a nap, Loki biztos benne.

- Meg fogsz fázni - mondja egyszerűen és ez pont elég ahhoz, hogy Loki rávesse magát, szorosan átölelve a nyakánál fogva.

Thor majdnem összeroppantja, ahogy a derekába kapaszkodik. A világ rendje biztos, hogy hamarosan rendbe fog jönni, csak még néhány másodpercre szüksége van Lokinak Thor ölelésébe olvadva, hogy feldolgozza a realitás kegyetlenségét. Egyszerre utálja és akar elveszni a másikban. A kettősség széttépi belülről, mert sosem akarta ezt, hogy érzelmileg ennyire függjön valaki mástól, hogy ilyen szintén képtelen legyen önállóan fenntartani a józan eszét, sosem kívánta ezt.

Elég volt néhány hónap, alig pár hét a megszámlálhatatlan örökkévalóságból ahhoz, hogy Loki teljes mértékben függőjévé váljon annak a szernek, amiről csakis más akarata dönthet. Ez kiveszi a kezéből az önállóság szabadságát, és Loki azt érzi, hogy az egész helyzete nem más, mint egy ördögi csapda.

De Thort nem lehet olyan démoni, hogy magára hagyja, ugye?

- Annyira hiányoztál - motyogja Thor a hajába. - Annyira sajnálok mindent.

- Jobban is teszed - sóhajt Loki, ahogy hátrébb hajol. - Fogalmad sincs, mit tettél velem.

- Esküszöm, hogy többet nem fordul elő - nevet fel Thor, Loki is megenyhül egy kicsit.

- Ajánlom is, ha szándékozol életben maradni - morogja, ahogy Thor arcán a tenyerei közé veszi és egy lágy csókot nyom a másik szájára.

Thor íze édes, felfoghatatlan és vibráló, és Loki képtelen lerendezni azokat az érzéseket, amik magával sodorják egy olyasfajta szédülés felé, amit talán a drogosok érezhetnek az elvonók utáni első adag belövése után. Extázis az egész, és Loki nem tud betelni vele.

- Akkor hihetem, hogy megbocsátasz, amiért nem szóltam Londonról? - motyogja Thor, ahogy a homlokát a másikénak dönti. - Nem akartalak ilyesmivel aggasztani feleslegesen.

- Egyelőre felfoghatjuk ezt tűzszünetként - bólint Loki és megpróbálja magába szívni Thor arckifejezését. A boldogsága elég ahhoz, hogy Loki részegnek érezze magát. - Akkor elmondod, hogy kerülsz ide?

- Tony említette, hogy mostanra már biztos éhes vagy - mondja, és Loki helyett a gyomra válaszol, ami hangosan megkordul. - Lenne kedved eljönni velem ebédelni?

Loki szeretne ugrani örömében, de türtőzteti magát, és egy érdektelen arckifejezéssel kibontakozik a ráfonódó kezek közül. Cinkosan elmosolyodik, miközben az öltöző felé veszi az irányt.

- Csak, ha salátázni megyünk - mondja, és hallja, ahogy Thor kuncog az elhallgatott csipkelődésre.

Loki megnyugszik. Talán, mégiscsak minden rendben lesz. Talán, a világ nem képes még arra, hogy kettészakadjon körülötte. Talán, ma még nem.

Loki magára húzza a ruháját és a térdére támaszkodva vár. Az öltözőben egyedül maradt, már mindenki a pálya szélén a vetélytársait figyeli, csupán Loki képtelen rávenni magát, hogy végignézze az előadásokat. A versenyzők közül az utolsó helyre rakták, így bőven van ideje a saját gondolataira.

Még érzi a bőrén Thor reggeli érintését, és három napja másra se tud gondolni, csak a csókjai gyengédségére, és arra a napsugár ízű zamatra, amit a mosolyában hordoz. Az ujjbegyei apró nyomása a bőrének a felszínén felidéz Lokiban egy keserű örömöt. Túlságosan is élvezi a másik létezését ahhoz, hogy ez egészséges legyen.

Meghallja aztán a nevét a bemondóban, így lassan szedelőzködni kezd. Magához ragadja a jégkorcsolyáját és egy üveg vizet, úgy mászik ki az öltöző ajtaján. Arra igazán nem számít, akibe botlik. Laufey érzelmek nélkül figyeli, ahogy Loki a folyosóra lép, az út közepén megállva tornyosodik a fia felé. Az nem szól semmit, csak végignéz az apján. Talán van számára valami mondanivalója?

Loki lassan mellé lép, aztán hagyja, hogy Laufey mellette sétálva kövesse őt a pálya felé. A csend kellemetlenül feszül közöttük, olyan akár egy gumiszalag, aminek a végét az egyikőjük úgyis el fogja engedni, és az olyan nyomot hagy, ami napokig fájdalmasan pulzál majd bennük. A kérdés csak az, hogy melyikőjük kezei közül csúszik ki a szalag először.

Laufey megtorpan a pálya bejáratánál. A fehér, pergő falak illenek az arckifejezéséhez; érzéketlen és rideg. Loki nem vár tőle semmit, egyetlen szót sem, akár egy pillantást sem, és mégis csalódottságot érez. Végül az apja rátekint, de a szemei üvegesek, mint egy frissen befagyott tó vize.

- Tudnod kell, hogy bármi is történjék ma - sziszegi -, mindig is csak egy folt maradsz a nevemen. Semmi több.

Loki visszafordul hozzá, de ugyanúgy nem mozdul egy ideg sem az arcán. Nem adja meg azt az elégtételt.

- Miért is, pontosan? - kérdezi, és talán Laufey meglepődik rajta. Talán nem ezt várta. - Sosem mondtad el nekem, úgy igazából. Szemtől-szembe.

- Kellett volna? - húzza fel a szemöldökét a férfi. - Mindig is elég intelligensnek mutattad magad, hogy megfejtsd.

Loki elmosolyodik. Lehetne ez akár dicséret is, de Laufey sosem mulasztaná el kiemelni azt, hogy mindezt csak Loki hiszi magáról. Ez csak az ő fejében igazság.

- Mindig is azt hittem, önmagam miatt vetsz meg engem - mondja Loki, és muszáj a talpát néznie, mert nem akarja látni, hogy az apja mit gondol. - Azért, aki vagyok. Ahogy érzek. Akit szeretek. De be kellett látnom, hogy pont olyan vagyok, mint te. Leszámítva az elsöprő gyűlöletet és lebecsülést azon emberek iránt, akiket kevesebbre tartok magamnál. 

- Vigyázz, mit beszélsz - sziszegi Laufey, de Loki nem hallgat el.

- Túlságosan is hasonlítok rád, hogy önmagam miatt utálj. Így felmerül a kérdés: engem gyűlölsz, vagy magadat?

Loki Laufey kezét a levegőben kapja el, és csak pár centi választja el őt az arcától. Legbelül Loki megremeg a gondolatra, hogy az ütés milyen hatással lehetne rá a verseny előtti megmaradt pár percben, ugyanakkor fölényt érez a gyors reakciója után. Laufey szeme tele van dühvel és elemésztől kétségekkel, ez pedig tovább biztatja Lokit.

- Nem tudsz rólam semmit - morogja az idősebbik.

- Ahogy te se rólam, de ez nem tart vissza az ítélkezésben - néz mélyen a másik szemébe Loki és megfagy közöttük a levegő.

Laufey pár pillanat múlva megmozdul, a kezét leengedi kettejük között, aztán megigazítja az öltönyzakóját. Alig pár másodperc múlva máris úgy néz ki, mint akit az ég-világon soha nem ért még semmilyen atrocitás. Loki vére felforr az ereiben, mert a legnemesebb szándékaiban is azt kívánja, hogy az apja a földön fetrengjen a frusztráltságában. Úgy látszik, ez talán még nem az a nap.

- Fogalmad sincs, hogy miket beszélsz - mondja végül Laufey az előttük lévő ajtóra szegezve a tekintetét. - Csak egy gyerek vagy, nagy ambíciókkal és kevés valóságérzettel. Sosem fogsz felérni ahhoz, amire olyannyira vágyakozol, és amikor eljut az apró kis fejedig ez a tudat, össze fogsz roppanni alatta. A te fajtád mindig is csak a földet söpörheti az igazi bajnokok után.

Laufey nem vár választ, csak kisétál az ajtón a pályára, egyedül hagyva Lokit az üres folyosón. Loki démonjai talán pont arra várnak, hogy az elszigeteltségbe burkolózott, elhagyatott alak körül eltűnjön minden, ami visszaránthatja őt a valóságba. Érzi a karmaikat a húsába vájni, ahogy az apja szavai visszhangzanak a fejében.

Életében először nem az jut eszébe, hogy bizonyítsa a saját álláspontját, lerombolva ezzel Laufey nézeteit. Nem a lázadás, nem a harc, nem a küzdelem. Loki először érzi a fáradtságot a végtagjaiban, először érzi magát olyan aprónak, hogy fájdalmasan ki kell tekernie a nyakát ahhoz, hogy az őt körülvevőkre nézhessen. Először jut eszébe, hogy talán tényleg itt az ideje feladnia.

Aztán meghallja a nevét a bemondóban és felocsúdik. A démonok eltűnnek, a világ újra színt kap és a fejében lévő zsongás a háttérbe szorul. Nem tűnik el, csak csendesedik, de ez pont elég ahhoz, hogy a versenyre összpontosítson.