Loki!!! on ice - 13. fejezet

Kezdődnek a bonyodalmak.

Loki a riporterek gyűrűjéből kiszakadva az öltözőjébe igyekszik. Az aranyérem a nyakában könnyű bélyegként húzza őt a föld felé, nem engedi, hogy a nárcizmusának engedve felszálljon az égbe, és ez jó, mert talán sosem lenne képes leérni újra. Nem akar interjút adni, nem akar emberekkel beszélni, fotókon pózolni, az egyetlen dolog, ami a fejében járt a pályáról való lelépése óta az, hogy beletemethesse magát Thor mellkasába és az örömkönnyeit kiengedhesse.

Magára zárja az öltözőt, aztán lehámozza a felsőjét. A fekete, selyem anyag végigfolyik az ujjai között és Loki engedi, hadd essen le a földre könnyedén, mint egy tollpihe. Leül, a lábai nem bírják tovább. A sokk, a megkönnyebbülés, az elégedettség, mindez egyszerre söpör végig benne és ő beletúr a hollószín hajába, térde felé hajolva nevet. Szeretne olyan mély levegőt venni, hogy soha többé ne legyen szüksége egy újabb adagra, szeretné, ha a szíve utoljára dobbanna, ha az érzések megkapaszkodnának a torkában, hogy soha ne juthassanak ki a testéből, mert ez a pillanat olyan, amire örökké emlékezni akar.

Aztán a pillanatát megtöri egy kopogás az ajtón és Loki kelletlenül áll fel a padról, minden porcikája jólesően sajog, ahogy a kilincsért nyúl. A küszöb előtt Thor áll, talán futott, talán csak izgatott, de valamilyen oknál fogva mélyen és gyorsan veszi a levegőt. Az ajka egy apró résnyire van nyitva, mint a gyerekeknek, aki előtt cukorkát lóbálnak, és a szemében olyan ámulat tükröződik, amit Loki még soha nem látott. Csak állnak egymás előtt némán, tétlenül és Thor végignéz a másik félmeztelen testén, aztán beljebb lép, Loki meg hagyja, hátrál egészen a pad széléig.

Thor egy mozdulattal bezárja maga mögött az ajtót, egy széket húz a kilincs alá, és megtámasztja, aztán visszafordul Lokihoz. A férfi elszánt tekintettel vár rá, Thor pedig megragadja a vállainál fogva és a falnak taszítja. Loki kezei egy pillanat alatt Thor szőke hajába fonódnak, a szája pedig éhesen tapad az ajkaira, a lélegzetük egymásba gabalyodik, miközben Thor felgyűri Loki szoknyáját a derekáig.

- Csodálatos voltál, mellesleg - lihegi Thor, az ujjai a szoknya alatti nadrág vékony anyagára tapadva a vájnak bele a másik húsába.

- Azt hittem, sose lesz már vége - válaszol Loki ugyanolyan indulattal, miközben tépni kezdi le Thorról az ingét.

A ruha a földön landol, aztán Thor felemeli a két kezét, hogy Loki lehúzhassa róla a pólóját is. Összemosolyognak a másodpercnyi szünetben, amikor eltávolodnak egymástól. Aztán Thor újra közel hajol, Loki tarkóját megtartva mélyen megcsókolja, beleharap a szájába játékosan és Loki felnyög.

Thor keze végigfut Loki gerincén, meg tudná számolni egyenként a csigolyáit, ahogy összerezzen a puha tenyere alatt és az érintésbe hajolva Loki felkínálja magát neki, akárcsak egy áldozat az istenének és Thor belekarmol a bordák közé, hogy közelebb húzhassa a vékony testet. Loki a nadrágjáért nyúl, kigombolja Thor farmerját, aztán szakadozottan lejjebb gyűri rajta. A keze remegésében ott van minden türelmetlensége.

- Hogy van a térded? - lihegi Thor, mintha csak próbálna nem arra koncentrálni teljesen, ami történik, mert akkor elveszti a fejét.

Loki piszkosan elmosolyodik.

- Miért nem derítjük ki? - suttogja, aztán egy hirtelen mozdulattal a térdére esik és Thornak meg kell támaszkodnia a falban, hogy ne zuhanjon vele együtt.

Loki ujjai az alsónadrágja szélét karmolják, a forró lehelete pedig ott van mindenütt és Thornak muszáj ráharapnia a tenyerére, hogy ne ordítson fel, amikor Loki lejjebb húzza a vékony anyagot. És akkor valaki kopog.

Thor szemei vörösbe fordulnak, Loki pedig megmerevedik, ahogy az ajtó felé kapja a tekintetét.

- Hé, szerelmes gerlicék, arról lenne szó, hogy már húsz perce mennénk kajálni és szóval tudom, hogy jelenleg tele van a szátok, mint egy alapos fogorvosi vizsgálaton, úgyhogy kopogjatok egyet, ha jöttök, kettőt, ha nem.

Thor és Loki zavarodottan összenéz, a fekete hajú szemöldöke majdnem teljesen egy vonallá préselődik a nagy értetlenségben.

- Ne csinálj semmit, talán elmegy - suttogja Loki.

- Nem, nem megyek. Várok. Ráadásul pont itt. Előttem az egész nap. És türelmes vagyok - szól vissza Tony, Thor feszülten ellép Lokitól és egy akkorát ver az ajtóra, hogy az visszhangzik az egész épületben. - Király. Ezt igennek veszem.

Loki mély levegőt vesz, aztán lassan felemelkedik a földről. Thor éppen szembenéz vele, ahogy visszafordul hozzá, Loki feketére lakkozott körmei az álla alá csúsznak. A hideg ujjak megemelik Thor állkapcsát, és a csípős száj beleharap a feszülő, borostás bőrbe.

- Még nem végeztünk - suttogja, aztán nekiáll öltözködni.

Thornak minden erejére szüksége van, hogy ne szaladjon Tony után egy közveszélyes fegyvert lóbálva a kezében.

Loki félrészegen esik haza, az alkoholtól az arcára ragad a mosolya és őszintén meglepődik, hogy milyen könnyen bejut a lakásába. Thortól félúton elköszönt, ő az estét a szüleinél tölti, szóval Loki egyedül maradt, hogy hideg vízzel lefolyatva magát kipihenje az aznapi fáradalmakat.

És Loki őszintén felszabadultnak érzi magát, pedig a győzelmével még csak az országos döntőbe jutott, a világbajnokságon való részvétele csak ezután fog eldőlni, és mégis, sosem érezte magát ennyire könnyűnek, gondtalannak.

A konyhapultba kapaszkodva felnevet, mert a világ feltűnően kedves vele az utóbbi időben és ezt nem tudja magában hova rakni. A fejében összeáll a régi viharoknak az előszele. Hogy milyen íze volt a levegőnek az anyja halála előtt, vagy hogy milyen csomókba állt össze a feje felett a sok felhő, amikor az apja bejelentette, hogy elköltöznek Londonból. A brooklyni levegő is pont olyan kellemetlen most, van benne egyfajta sistergős feszültség, ami felborzolja Loki szőrszálait a karján és hideget futtat végig a csontjai mentén. Loki sosem volt jó a problémák kezelésében, de azoknak a jövetelét mindig kiszagolta, mint egy vadászkutya.

Végül megkapaszkodik a pult szélében és eltaszítva magát tőle a fürdőbe megy. Hideg vízzel lemossa magáról az aznapi izzadtságot, úgy érzi, hogy vele együtt minden sikere is a lefolyóba kerül. A nyerés időszakos dolog, az emberek csak pár napig beszélnek róla, hogy aztán újabb győztest éltessenek, vagy egyszerűen az első már nem marad elég érdekes és a műkorcsolya sosem tartozott amúgy sem a legkedveltebb sportok közé. Loki elfogadja ezt, nem a hírnévért csinálja.

Megtörölközik lassan, a haja végéről cseppenként potyog a a földre a víz. Csak egy pizsama alsót vesz magára, majd összegumizza a fekete dzsungelt a fején, aztán kisétál a nappaliba. És akkor valami nincs rendben. A szája szegletében még mindig érzi azt a kellemetlen, keserű ízt. Talán az egyik bögre van rossz helyre rakva, talán csak másképp áll a szőnyeg, de Loki a zsigereiben érzi, hogy a helyben megváltozott valami, szóval felkapja a kis asztali lámpát a kanapé mellett lévő asztalkáról. Közel tartja magához, az ujjai szorosan illeszkednek rá, nehogy egy óvatlan mozdulattal kicsússzon, ahogy elindul a szobája felé. 

Nem elég merész, hogy egyből belépjen, csak a papucsát rúgja a küszöb elé és a reakció, amire vár váratlanul éri. Szerencsére a férfi nem elég gyors, hogy Lokira vesse magát, helyette a lámpa a fején darabokra törik Loki erős ütésével és a porcelán darabkák az ájult test mellé hullanak a földre.

Loki sokkoltan figyeli a padlón fekvő testet. Lassan kihátrál a szobából és a kabátzsebében a telefonjáért kezd kutatni. A névjegyzékben a kis ikonok között megakad egy-egy embernél, az ujjai összegabalyodnak, ahogy választani próbál, aztán végül tárcsáz.

A vonal túloldalán lévő álmos hanggal szól bele a telefonba, Loki kezében remeg a készülék, ahogy a füléhez tartja.

- Igen?

- Natasha - suttog. - Azt hiszem, szükségem lenne a segítségedre.

Megrökönyödve állnak az eszméletlen test előtt Loki szobájának küszöbén. A nő arcán nincs meglepettség, csak a szokásos unott, vészjósló tekintetével követi végig az elesett test vonalát a földön fekve. Loki remeg minden porcikájában, bár azt nem tudja eldönteni, hogy ennek a félelem az oka, vagy az a nyers düh, ami a torkán készül felmászni éles karmaival, hogy a világban megmutathassa magát. Még nem biztos benne, de már kezd körvonalazódni a tekintete előtt, hogy honnan ered az egész hangulatának a forrása.

Natasha a lábával megpiszkálja a férfit, Loki meg hátrébb húzza dühösen. A nő zavarodottan néz rá, ahogy összefűzi maga előtt a kezét, kiemelve a dekoltázsát. Natasha hajnal háromkor is képes volt fél óra alatt olyan szintre kikenni magát, hogy akár egy tévéműsort is levezényelhetne. Loki egyszerre van lenyűgözve tőle és egy kicsit megijed. Vajon a nő mire számított?

- Szóval, mi lesz vele? - néz vissza Kurse-re. - Nem hívsz rendőrt, vagy valamit?

- Nincs szükségem egy botrányra az országos döntő előtt - puffog mérgesen Loki és beletúr a hosszú, fekete loknikba. - El kell tüntetnünk innen.

- Nekünk? - húzza fel a nő a szemöldökét, de a szája sarkában egy apró mosoly kezd felbukkanni.

- Nem sakkozni hívtalak ide hajnal háromkor. Jó erőben vagyok, de egy mamutot én sem bírok el egyedül - mérgelődik tovább a férfi.

Natasha bólogat. Olyan, mintha a fejében már össze is állt volna egy terv, amiről még éppen Loki nem tud, viszont később nagyon fog fájni miatta a feje. Natasha tervei általában ilyenek. Ott volt az ügy a tequilával és a féreggel, ami toxikológiával ért véget, aztán a legutolsó hegymászós kalandjuk, ahonnan Loki három törött bordával tért vissza. Natasha ellenben karcolások nélkül megússza mindig és ez valahogy Lokival szemben nem fair az élettől.

- Szóval? - néz rá Loki kérdőn.

- Szóval mi? - lepődik meg a nő újra.

- Nem akarom, hogy itt keljen fel - szűri a fogai között Loki, mire a másik csak elmosolyodik. - Van ötleted?

- Akad.

Pár percnyi néma csöndbe burkolóznak. Úgy állnak a test felett ketten, lenézve az eszméletlen férfia, mintha tőle várnák a megoldást a problémára és Loki talán a lelke mélyén tényleg azt várja, hogy csak felálljon és kisétáljon a házból, mintha mi sem történt volna. De az élet nem ilyen egyszerű és ettől Lokinak ingere támad belerúgnia Kurse-be.

- Kidobjuk őt a sikátorba - töri meg a csendet Natasha, Loki meg csak értetlenül néz rá.

- Ez lenne a terved?

A hangja tele van a nő józanságáról való kétkedéssel.

- Ez - bólint a vörös.

Loki vár. Nincs jobb ötlete.

- Csináljuk. 

- Jobbra, jobbra, jobbra.

Loki hangja elveszik a lépcsőházban, ahogy Natasha beveri Kurse fejét a korlátba. A koppanásra Loki elejti a férfi lábát a kezei közül, aztán az is egy csattanással ér földet. Loki ordítani akar. Lehetőleg azonnal. Jó hangosan.

- Lehet, hogy én várok el túl sokat - túr bele a hajába, miközben a másik kezét a csípőjére rakja. - De szerintem érdemes lenne nem károsítani az agyát, mielőtt kirakjuk őt az épületből.

Natasha halott szemeivel végigköveti Loki kezeit, ahogy beszél. A nő bólint, aztán Kurse lábai felé bólint a fejével.

- Ha abbahagytad a pillanatnyi idegösszeomlást, akkor folytathatnánk.

Loki vesz egy mély levegőt, aztán újra felkapja a nehéz lábakat és követi Natashát a lépcsőn. Lassan haladnak, de végül az épület melletti sikátorban kötnek ki, ahol ledobják Kurset a mocskos földre, a fáradtságtól már végképp nem törődve azzal, hogy melyik testrésze hogyan érintkezik a betonnal.

Loki kifújja magát, aztán a fal melletti konténerre néz. Natasha követi a tekintetét, aztán meglepve néz Lokira.

- Egyre jobban lenyűgözöl - mosolyodik el, aztán nyújtózik egyet, mielőtt munkához látnak.

Loki megálljt parancsolva felteszi a tenyerét, aztán az eszméletlenhez hajolva elkezdi előtte kutatni a zsebeit. A pénztárcáját, meg a telefonját a nadrágban hagyja, helyette egy kulcscsomót emel ki onnan, ami egy kis műanyag zacskóba van gabalyodva.

Loki meglepődik, ahogy a kis átlátszó csomagot a kezeiben tartja. A telefonjáért kezd kutatni a zsebében, hogy felé tartva megvilágítsa a tartalmát. Natasha is zavartan lép mellé, hogy szemügyre vegye, mit találtak. A fény átszűrődik a tasak felső részén, de alul egy adag fehér porban akad meg.

- Csak nem? - mosolyodik el Loki.

Natasha kétkedően néz rá.

- Talán jobb, ha azt visszarakod, ahol találtad - mondja hűvösen.

Loki meglepve néz rá, szinte látszik, ahogy az agyában dolgoznak a fogaskerekek, vajon megfogadja-e a tanácsod, de végül bólint és visszadugja a kis csomagot a férfi zsebébe. A kulcsát, amivel Kurse valószínűleg teljesen észrevehetetlenül bejutott a lakásába, a saját nadrágja mélyére teszi. Natasha nekiáll felkanalazni a férfi fejét a földről, aztán Loki is csatlakozik hozzá.

- Mondtam, hogy le kellene cserélned a zárad - nyögi a nő, miközben megemelik a férfit.

Kurse egy nagy koppanással esik a mázsányi szemétre, miközben Natasha és Loki, mint aki jól végezte a dolgát, derékra tett kézzel figyeli a kilógó lábakat a konténerből.

- Akkor most nem lenne ilyen élményben részünk - sóhajt a férfi, aztán megindul vissza az épületbe.




Visszaérve a lakásban Loki bezárja maguk után az ajtót, aztán a keze hosszú ideig marad a kilincsen, ahogy a homlokát megtámasztva a fa erős lapján mélyen sóhajt egyet. Hajnal négy körül járhat az idő már, Natasha pedig nem zavartatja magát, ahogy Loki szobájába lépve öltözködni kezd.

- Gondolom nem zavar, ha már nem megyek haza - kiabál ki onnan, Loki pedig nem válaszol.

Az agyában a gondolatok össze vannak gabalyodva és sípol a füle, pedig az éjszaka ritka csendes. Sehol egy mentő, egy rendőr vagy egy tűzoltó. Csak a sikátorokban megbúvó patkányok csörömpölése az üres befőttes üvegek között hallatszik be a félig nyitott ablakokon.

Loki nem mozdul és Natasha lassan mellé sétál. A férfi egyik kinyúlt pólója van rajta, a minta már majdnem teljesen lekopott róla, és a haja kócos, szóval az éjszakába nyúlóan is annyira önmaga, miközben kinyúl Loki felé és átöleli őt.

- Minden rendben lesz - simogatja meg a hátát, Loki pedig megkapaszkodik a nő lapockáiban, ahogy elereszt néhány könnycseppet. - Reggel majd megbeszéljük.

Pár pillanatba telik, mire Loki elhúzódik tőle, letörli a szeméről az elmosódott festéket és utána hagyja, hogy Natasha maga után húzva őt a szobájába bebújtassa az ágyába. A nő aztán besiklik mellé a paplan alá és hátulról átöleli. Az egész mozdulat bájos és megnyugtató, Loki pedig majdnem teljesen belefeledkezik a történtekbe, csak a telefonja súlya juttatja eszébe az egészet a zsebében.

Nem nyúl érte egyből, megvárja, amíg a nő légzése egyenletessé válik, a keze ölelése lággyá fakul és csak aztán feloldja a képernyőzárat. Némi keresgélés után gépelni kezd, aztán megáll. Az ujja ott remeg a küldés gombja felett, de beletelik egy fél percébe, mire rászánja magát, hogy el is küldje. Utána lustán ledobja a kis készüléket az éjjeliszekrényre, azt remélvén, hogy egyelőre elfelejtheti az ügy további menetét.

És szinte azonnal kap is érte, amikor az felvillan, hogy válasza érkezett. Remegő ujjakkal nyitja meg az SMS-t, aztán megkönnyebbülten felsóhajt.

Tony üzenete bevilágítja a szobát.

Mondjad, Elsa, miben segíthetek?