cor meum - nonus

Megkésve bár, de törve nem. Itt van. Legeljétek.

- Dameron. Micsoda meglepetés.

Hux úgy áll az ajtóban, mintha ő rendelkezne az egész épülettel, pedig a járda meg a kerítés is csak undorodva gördül a talpa alatt; Poe szája is lefele konyul a látványra. A nap erősen süt le rájuk, de még hideg van ahhoz, hogy elhagyják a kabátot; Poe a küszöb előtt is a pulóverébe kapaszkodik. A szeme végigszalad a vörös hajú nyurga testén és egy pillanatra megállapodik a kezénél. A zsebe mély üregébe bugyolálva nem látszik, hogy mire markol rá, de a másik irányítási kényszerre való hajlama miatt Poe egyből észreveszi, hogy az ökle be van feszítve.

- Huxy - néz végül a szemébe; az említett elfintorodik. - Régen láttalak erre.

Hux tekintete megakad a Poe mögött a fürdőbe siető Finnen; a nadrág félig lent van a derekáról és a kidolgozott mellkasa közszemlére téve csillog a reggeli napfényben. Hux egy pillanatra talán meglepődik, hogy milyen intim pillanatba zavart bele a jelenléte, de ez csak a szeme villanásán keresztül látszik. Az arroganciája elég jelmez ahhoz, hogy megfelelően leplezze az érzelmeit.

- Látom, egyre lejjebb adod az elvárásaidat - sziszegi szinte mozdulatlanul; az arca meg se rezzen. - Sok szerencsét vele. Talán majd elviseli a kibírhatatlan horkolásod.

- Utánad már csak fejlődni lehet. De mint látom, te nem találtál még egy olyan hülyét, akinek ilyen kevés elvárása van - mosolyog önelégülten Poe; Hux meg csak feljebb húzza az orrát. - Vissza akarsz talán jönni? Ennyire hiányzom neked?

Hux csak prüszköl egyet; az egész olyan irreális. Nem is érti, mit keres még itt.

- Ez nem a nedves álmaid egyike, Dameron - néz félre Hux, mert már kezd elege lenni a játszadozásból. - Rey miatt jöttem. Lenne vele egy kis megbeszélnivalóm. Szóval, ha nem bánnád...

Hux előre akar lépni; a lába már majdnem a küszöb túloldalára ér, de egy kéz megállítja az útját. Poe tenyere a mellkasának feszül, ahogy visszatartja őt és egy pillanatra vészesen közel kerülnek, szóval Hux csak hátrabillen a sarkaira és megáll. Végignéz újra a társaságán; Poe meglepően magabiztosan állja a tekintetét.

- Igazából, bánnám.

Hus letörli magáról Poe kezének nyomát; mint az égett szén, úgy hagy nyomot a testére vésődve a tenyér.

- Ne merj még egyszer hozzám érni - szűri a tökéletes, fehér fogai között Hux, Poe meg hátrébb lép és a kezét az ajtó kilincsére fonja.

- Vagy mi lesz? - kérdezi egy kihívó éllel a hangjában.

- Kénytelen leszek megfosztani téged a kézfejedtől.

Hux hangjában megremeg valami ösztönös undor; és Poe meglepődik az egészen, mert még sosem hallotta ezt a tónust. Egy pillanatra megijed, de nem engedi megmutatni, csak lesöpri magáról az érzéseit és a behajtja az ajtót.

- Rey nincs itt - mondja, mielőtt kattanna a zár. - És jobb, ha te is eltűnsz.



Rey a kezében gyűröget egy papírt; nem a repülőjegyet, azt gondosan elrakta. Az utolsó összetakarított kis pénzét szánta rá; Kanadába szól és vissza nem.

A szája szegletében érez egy apró, keserű ízt; az egész helyzet rohasztani kezdi az ínyét meg a torkát fojtogatja, bár kívülről semmi nem látszik, ő érzi belülről a tépelődő kezeket feljebb akaszkodni a torkán. A diktafon meg az az apró súly, amivel rendelkezik most legalább egy mázsának tűnik a hátizsákjában, lefele húzza őt a Föld magjáig, hogy eleméssze őt a hő meg a lávafolyam.

A campus folyosóján sétál; órán kellene lennie, de nem számít úgysem, csak megy a feje után a csempék meg egyenként szaladnak a talpa alá. Poe nem kérdezett, amikor bejelentette, hogy visszautazik Kanadába. A szemeiben higgadtság uralkodott, pont, mint a mozdulataiban, ahogy átölelte a kanapén belé kapaszkodva.

De ez már nem számít, mert Rey keze a galacsinra fonódva csak gyűrögeti azt a szétroncsolódott fecnit. Hallja, ahogy a papír megrepedve ropog az ujjai alatt; ami furcsa, az az, hogy mást is hall mellette. Léptek kopogása hangzik fel mögötte és aggodalmasan hátranéz; senkit sem lát, egy pillanatra elfogy a látása és fehér minden, mint a horizont, de ahogy elindul, a léptek újra felhangzanak. A zsebébe nyúl remegő kezekkel, hogy elővegye a telefonját; aztán mielőtt egy számot is beírhatna, egy erős kar ragadja meg a könyökénél fogva.

Rey először harcol; megpróbál kitörni az őt tartó szikár ujjak közül, de azok nem eresztik. Rey aztán arcot is kapcsol a testrészhez; Kylo érzelemmentes tekintete őt pásztázza.

- Gyere velem - mondja és Rey szíve a torkáig ugrik; egyszerre minden lehetőség, minden végzetes kimenetel lejátszódik az agyában, ahogy a férfi maga után húzza őt a folyosón a bejárati ajtóig, majd a parkolóba. - Szállj be.

Rey egy pillanatra visszanéz az épületre; a bejárat előtt egy feketébe burkolózott férfi figyeli őket. Egyszer sem látja őt pislogni.

Végül beszáll a Mustangba, Kylo meg felbőgeti a motort és elhajt a parkolóból.

- Ki volt az? - kérdezi pár pillanat múlva a lány a fejét az ablaknak hajtva, Kylo meg csak megrántja a vállát.

- Nem ismerem - hazudja, Rey meg egy pillanatra elhiszi neki.

Kylo kézfejét figyeli; a tenyere alatt egy nagy vörös vágás húzódik, meg a nyaka is egy nagy kabátba bugyolálva vérzik; a fekete szöveten szinte meg se látszik a szín.

- Jól vagy?

Kylo összehúzza a szemöldökét a kérdésre; Rey meg egy zsebkendővel a nyakához nyúl és letörli róla az elkenődött vért.

- Megmaradok - húzódik el Kylo, aztán tesz egy bal kanyart. - És te...?

Rey nem mond semmit.

- Mit keresel még itt?

Csönd áll be köztük; Kylo hangja tele van aggodalommal és haraggal; Rey pedig érzi és tudja, hogy elrontotta.

Újból nem válaszol; nem akarja elmondani neki a bizonytalanságát a tetteivel kapcsolatban. Nem akarja beavatni a férfit abba, mennyire kétségbeesve toporzékolt a rendőrség bejárata előtt, mert a tekintete előtt villogott a két mérges, fekete szempár és a keze beleremegett, ha hozzáért a diktafonhoz; mintha tüzes vas felé nyúlt volna.

- Hova viszel? - néz ki az utcára Rey, mert a fák meg a bokrok kezdenek átváltozni ismeretlen növényzetté; nem ismeri fel a környéket. - Haza?

- Gondolod, biztonságos lenne? - morogja a férfi, Rey meg csak megrázza a fejét.

- Nem hiszem, hogy még létezik számunkra biztonságos hely - dünnyögi a lány és a repülőjegyre gondol; el kell kezdenie pakolni.

Kylo vesz egy éles kanyart; lassan a külvárosban járnak és a napfény kezd megsárgulni az íriszükbe kapaszkodva. Mókusok szaladgálnak a hó alól kibúvó talajon; kezdődik a tavasz és Rey még csak most vette észre. Hóvirág után kutat a szemével; a fehér kis virágok a fejüket örökké búsan lógatják; Rey mindig örömét leli bennük.

- Szükségem van néhány dologra a szüleimtől - mondja Kylo és Rey meglepődik; még sosem találkozott egyik barátjának sem a rokonaival.

A gyomrában görcs lesz úrrá; újszerű a helyzet, tele új emberekkel és nem biztos benne, hogy képes elviselni; Kylo látja is rajta a meglepődést. Az egyik kezét leveszi a kormányról és Rey térdére simítja; biztosan azt reméli, hogy ez majd megnyugtatja a lány idegeit.

- Nem maradunk sokáig.



Kylo körbefut a kocsin és kinyitja neki az ajtót, Rey meg belé kapaszkodik egy pillanatba, ahogy kiszáll. A férfi csak végigfuttatja a tekintetét a lány külsején és a tekintetébe egy furcsa lágyság költözik; Rey nem akarja értelmezni. Fél, hogy rossz következtetéseket von le, az pedig csalódáshoz vezet.

- Viselkedj úgy, mintha minden rendben lenne - súgja Kylo, a lány meg bólint és követi a másikat a ház felé.

Az előszoba otthonos; rögtön egy lépcső vezet a felső szintre az ajtó előtt; balra a nappali van, onnan pedig a konyhára nyílik egy ajtó. Mindenhol pasztell színek vannak és virágmintás huzatok, képek és kárpitok; de a levegő menta illatú és egy elutasító taszítással adja Rey tudtára; neki sosem volt ilyen otthona.

A konyha felől egy idősebb nő lép be a nappaliba; meglepődik a fia látványára, de még inkább a mellette álló Rey jelenléte az, ami felvillanyozza.

- Ben - néz az említettre. - Mi szél hozott, kisfiam?

Kylo a névre elfintorodik és az anyjához lép; a csók az arcára gépies és a férfi olyan hamar el is lép tőle, amilyen hamar tud.

- Csak beugrottam néhány holmiért - mondja, majd Rey felé lép. - Ő itt az egyik...

Összenéznek; Rey nem igazán tudja, hogy mit vár a férfi szavaiból, meg aztán mik ők?

- Az egyik barátom - fejezi be a mondatot végül Kylo és az anyja arca egy pillanatra felvidul.

- Szervusz, drágám - lép felé a nő és felé hajol, hogy átölelje.

Rey egy pillanatra kellemetlenül érzi magát; de az ölelés puha és kellemes, a nő környezetében pedig felerősödik a menta illat, szóval belesimul az érintésbe.

- Leia vagyok, Ben édesanyja - mutatkozik be. - Bocsánat a megilletődöttségemért, Bennek nem szokása bárkit is hazahozni.

Rey elmosolyodik; még sosem hallott senkit Bennek hívni Kylót és csipkelődve tekint a férfi felé, az meg csak megforgatja a szemét. Láthatóan nincs lenyűgözve a fejleményektől.

- Örülök, hogy találkozhatok önnel, asszonyom - fordul vissza a nőhöz Rey, az meg csak felnevet.

- Most legalább húsz évet öregedtem. Szólíts Leiának, kedvesem.

Kylo idegesen a lépcső felé kezd el araszolni és hagyja, hogy Reyt az anyja elvezesse a konyhába.

- Gyere, drágám. Segíts nekem egy kicsit, ameddig a nagy méregzsák intézi a dolgát.





- Szóval, együtt vagytok? - szólal meg Leia, miközben egy fakanalat ad a lány kezébe.

Rey egyből zavarba jön, ahogy a tűzhely mellé áll és a fahéjas almát kezdi kavargatni az előtte lévő edényben. Az émelyítő illat elkezdi körbelengeni a kis helyiséget és egy pillanatra megkordul Rey gyomra; ma még nem evett semmit.

- Nem, nem, dehogyis - rázza meg a fejét.

Leia eközben a tésztával foglalatoskodik; az egyik részét egy tepsibe gyűri, a másikat pedig elkezdi kinyújtani. Liszt van a jobb orcáján és egy pillanatra Rey el is felejti a körülötte történő káoszt.

- Kár - sóhajt a nő. - Még mindig várom a napot, hogy bejelentse, valójában homokos.

Rey elneveti magát a gondolatra; ezt az egyet legalább megcáfolhatja.

- Talán sosem lesz unokám - sóhajt a nő.

Rey megszeppen újra; ez a téma sosem volt az ínyére való.

- Igazából, én amúgy sem terveztem gyereket - dadogja. - Úgy egyáltalán.

Leia elmosolyodik; az a mindent tudó, okos mosoly ez, amit Rey még nem ért, de úgy érzi, hogy egy erős célzás arra, hogy valaha a nő is így állt hozzá a dolgokhoz.

- Elég nehéz terhet jelentenek - mondja, ahogy elveszi a lány kezéből a kanalat és a fazékkal kezd egyensúlyozni. - Ben mindig egy magányos gyerek volt. Emlékszem a legnehezebb napjaira, amikor összepakolta az összes holmiját és azt ordította, sosem fog visszajönni ebbe a házba Megszakadt érte a szívem.

Rey egy pillanatra a nő vállára teszi a kezét; nem tudja, hogy szabad e ennyit tudnia az egész helyzetükről, de biztos benne, hogy kíváncsi.

- Mi történt?

- Azt hiszem, elege lehetett abból, hogy ő sosem lehet az első az életünkben. Nekem ott volt mindig a munkám és mivel ügyvéd vagyok, nincs sok időm a karrierem mellett. Az apja meg mentős; ha hívták, hát ment - meséli Leia, Rey pedig gondosan figyel. - Úgy gondoltuk, elég önálló, hogy meglegyen nélkülünk is. De egy gyermek a szülei nélkül olyan, mint a tenger csillagok nélkül. Fogalmad sincs, merre fordulj.

Rey egyet ért ezzel; felrémlik előtte a saját gyerekkora, amikor nem számított, hány nevelőszülőhöz került, ha egyiket sem nevezhette a szüleinek. Mindegy volt, hány várost járt be, mennyi barátot szerzett, ha sosem érezte magát otthon bennük.

- Biztosan megbocsátott már - mondja Rey; de csak vigasztalás az egész. Ő maga sem képes megbocsátani a saját szüleinek, amiért elhagyták.

Leia összehajtogatja az almás pitét és lassan, egy finom rétegen megkeni tojással a tetejét.

- Mindig annyira magányos volt - sóhajt a nő. - Luke, a bátyám, sokat vigyázott rá, de végül ők is elhidegültek. Nem tudom, mi történhetett közöttük, de valamit összetörtek egymásban.

A sütő melege megpirítja Reyt, ahogy betolja a kis tepsit. Kylo ekkor lép a nappaliban; a kezében egy nagy dobozt tart; tele van könyvekkel, meg személyes kis kacatokkal és Rey összehúzza egy pillanatra a szemét, de nem kérdez semmit.

- Mehetünk? - kérdezi Kylo, Rey meg csak bólint és egy puszival elköszön a nőtől.

Leia keze remeg, ahogy belekapaszkodik egy pillanatra a lány pólójába; a szemében egy néma kéréssel fordul hozzá. Azt sikítja: "Vigyázz rá".


Rey a Mustanghoz lép, ekkor érkezik a kapubejáróhoz egy XJ Jaugár és Rey ereiben egy pillanatra meghűl a vér, ahogy figyeli kiszállni belőle a férfit. Kylo fintorogva kezet fog vele; őszülő haja van és szigorú tekintete. A szemeik egyformák, Rey ezt egyből látja, egyforma, pont mint a válluk tartása.

- Szervusz, Ben - köszön neki a férfi. Rey csak távolról figyeli őket. - Már mész is?

- Elég sok dolgom van - mondja szűkszavúan, aztán valamiről csendben kezdenek el beszélni, ezért Rey a Jaguárhoz lopakodik és végigfuttatja a kezét a vázán.

A tenyere alatt finoman domborodik a motorháztető íves körvonala; poros szürke színe van és igazi ereklyének néz ki az egész szerkezet. Kylo apja ekkor fordul felé és érdeklődve lép egyet az irányába.

- Tetszik, amit látsz? - kérdezi, kezeit zsebre dugja és teljesen elégedettnek néz ki, ahogy a betonon megtámaszkodik.

- V12-es motor van benne? - kérdezi Rey; a szemében felcsillan az izgalom.

- Az, és nagyon is jól hajtja a kicsikét - mondja büszkén a férfi, majd kezet nyújt neki. - Han Solo.

- Rey - mosolyog a lány és hirtelen belekeveredik egy beszélgetésbe a kocsi fogyasztásáról és egyéb mechanikai részletekről, amíg Kylo finoman a vállánál fogva megindítja a saját járműve felé, de még így is ömlik Reyből a szó.

Az ablakot lehúzva végül elköszön Hantól, és a mosoly az arcára tapad a következő pár percben. Kylo néha érdeklődve rátekint, de többnyire csöndben telik az út; pedig Rey agyában zsonganak a kérdések.

Kylo meglepően nyugodtnak látszik; a dobozt betuszkolta a csomagtérbe és a kocsi egyenletesen döcög. A környék még mindig nem ismerős a lánynak, de egy pillanatra el is felejtkezik róla, hogy merre kellene indulnia. Legszívesebben örökké így maradna, hogy az út szalad a kocsi kerekei alatt és az ablakon kinézve nem lát semmi mást, csak azt, ahogy a problémák fennakadnak a mellettük elsuhanó fákba gabalyodva.
- Honnan tudsz ennyit a kocsikról? - töri meg a csendet Kylo; Rey ekkor veszi észre, hogy a férfi ujjai remegnek a sebváltóra tapadva.

Rey egy pillanatra elmosolyodik, ahogy néhány emlék furakodik a gondolatai közé.

- Többnyire nevelőszülőknél laktam - kezdi a lány. - Nem mindegyik volt ugyanolyan, de akadt köztük néhány kedvesebb. Az egyiküknek volt egy garázsa; mindig ott szerelte az autóit. Mániája volt a régi klasszikusok. Sok minden rám ragadt, mert barátok híján, délutánonként ott töltöttem az időmet.

Kylo csak megértően hümmög és bekapcsolja a fűtést, mert a szeme Rey vékony kabátjára téved. Megfeszül köztük egy közös egyetértés; a nehéz gyerekkoruk súlya ott lebeg felettük a levegőben, szóval Rey egy pillanatra levegőért kap; mélyen sóhajt egyet.

- Az édesanyád nagyon kedves nő - mondja Rey egy apró mosollyal, Kylo meg csak megrántja a vállát.

- Szenilis.

- Kedvelem - mosolyodik el egyszerűen a lány és Kylót figyeli, mert a férfi egy ösztönös undorral kezeli csak a helyzetet. - Az édesapádat is.

 Kylo nem válaszol, csak elmerengve figyeli a lány arcán játszó utcai fényeket. Kezd sötétedni.

- Haza akarsz menni? - kérdezi végül, ahogy visszaérnek a belvárosba.

- Biztonságos ott nekem? - húzza fel a szemöldökét a lány.

- Manapság már sehol sem az.

Rey csak az utat figyeli; a gyomrában gyűlni kezd egy kiábrándító idegesség.

- Inkább maradnék veled. Melletted valamiért biztonságban érzem magam.

Kylo keze megfeszül a kormányon.

- Alhatsz nálam ma este, ha szeretnél - motyogja. - Amúgy is, lenne mit megbeszélnünk.

Rey csak bólint. Utána nem szólnak egy szót sem, mert az izgalom és a nyugtalanság elbódítja az érzékeiket.


Kylo az ajtó melletti komódra dobja a kulcsokat, miközben beengedi Reyt a házba. A kis garzonlakás otthonosan van berendezve; színes falak és néhány kép, ez az összes dísz, meg a csipkézett függöny az ablakok előtt. A bútor modern és nőies ízlésre vall; valószínűleg nem Kylo rendezte be.

Rey pár lépést tesz meg előre; csak felméri a terepet. A konyhából egyből a nappalira nyílik a tágas tér; mellette egy ajtó vezet a hálószobába. Rey lerúgja magáról a csizmáit; nem akarja bekoszolni a talpa alatt a szőnyeget.

Aztán hirtelen egy finom érintést érez a vállán; Kylo ujjai gyengéden simítják le róla a kabátot. Rey megszeppenve fordul felé; a férfi csak egy mozdulattal felakasztja a ruhadarabot és a lány elé lép.

- Igazán beszélnünk kellene - suttogja Rey és nem érti miért teszi, mert senki nem hallhatja őket. Teljesen kettesben vannak.

- Lenne néhány kérdésem - válaszol hasonlóan Kylo; ujjaival végigkövetve a lány ajakit.

Rey nyel egyet; az aurájába beletolakodik a férfi lénye. Magas árnyékként hajol felé a fekete massza; mint egy holló, egy apró egérke felé.

Rey az ujjakat nézi, aztán a remegő kezet; majd a remegő, barna szemeket. A férfi végül keretbe zárja a lány arcát és közel hajol; éppen csak érzik egymás aromáját. Ha Rey megszólalna, az ajkai súrolnák Kyloét.

Lehunyja a szemét egy pillanatra; talán ez az utolsó lehetősége, szóval előre hajol. Kylo íze nem változott és Rey egy momentumot talál az idő széles terében, amibe belefulladhat, mert most kell, hogy véget érjen az élete; ennél több érzéke sosem repeszti szét a gondolait; ennél jobban sosem fog pulzálni a világ.

Kezek ragadják meg a gyönge derekánál fogva, és elrugaszkodik a földtől; hagyja, hogy Kylo egy tollpiheként a magasba emelje és köré fonja a lábait. A férfi kicsiket lép; felmordul, ahogy Rey a hosszú, dús hajába túr.

A lány lába lerúg egy vázát a konyhapultról, ahogy fordulnak és csak belenevetnek egymás csókjaiba, ahogy a darabokra tört porcelánra néznek.

- Nem is tudtam, hogy szereted a százszorszépet - csókolja meg Rey újra; Kylo közben berúgja a hálószoba ajtaját.

- Pedig elég egyértelmű - suttogja, ahogy lerakja a lány az ágyra.

Rey váratlanul megszeppen, majd magára húzza a férfit és a nyakába harap.

- Bassza meg - nyög fel Kylo és belemarkol a lány derekába. - Most igazán nem ezt...

- Hallgass - harap egy újat a lány, és elkezdi lehámozni a férfiről a fekete felsőt.

Kylo hagyja neki; a szemei kezdenek elhomályosodni, bár a kevés fényben az ében ékkövek kevésbé látszanak, de Rey érzi a mozdulataiban, a darabos légzésében, hogy pont ugyanolyan hatással vannak egymásra.

Rey keze Kylo szíve fölé vándorol aztán; az gyorsan dobog, mint a vasúti átjáróknál a vonat alatt a meggyötört sín. Egy pillanatra elfeledkeznek egymás tekintetében, majd Kylo közel hajol és a másik szájára suttog nyugtató szavakat.

- Ne félj - kéri. - Én is érzem.