Stardust and honey

Legközelebb Loki már tizenhét éves és őszintén meglepődik, hogy túlélt még egy évet.



Amikor először találkoznak valaki azt mondja, unokatestvérek csak éppen ezt senki nem látja át, mert egy csepp közös vérük sincs. Odin fogadott húga akkor hal meg, és temetés van, minden fekete, Loki meg valahogy furcsán komfortosnak érzi magát.
- Apa nagyon sírt.
Thor hangja olyan, mint a méz, a kezei pedig már most is kétszer akkorák, mint Lokié, pedig csak két évvel idősebb.
- Sosem láttam még sírni.
Loki még gyermek, de már átlátja a halál koncepcióját és saját elvei alapján, az önös elképzelésében nincs menny vagy pokol, csak örök-örök sötétség és csend. Valahogy ez megnyugtatja, mert bármit tehet, legyen bármilyen gonosz az ember, az élet után ugyanaz várja, mint a szenteket.
- Maradsz itt játszani velem?
Thor mellé ül, a gyerekszoba olyan nagy, mint egy vadállat bendője, elnyeli kettejüket és sosem találnak rájuk többé.
- Mit akarsz játszani?
- Leszel te a katona, én meg a másik.


Loki tizenöt éves és már majdnem ember. A kiállásán látszik a szikár alkata, és a lovakat úgy üli meg, mintha hozzájuk lenne ragasztva, de a keze remeg, mert beteg és az apja aggódik, mert a két öccse is beteg lehet, hiszen ha ő benne megvan a gén, akkor bennük is meglehet.
Minden mozdulata tragikus cselekedet, Loki érzi, ahogy az óvó szemek rátapadnak, mintha csak egy teáscsésze lenne, olyan vékony, hogy bármi egy pillanat alatt összetörheti.
Thor úgy ront be a kastélyba, hogy az ajtó csak fájón felsikolt, és Loki meglepődik a csontropogtató ölelésen, mert mindenki fél hozzáérni, hisz eltörik, megkopik és vége.
- Loki, drága Loki - köszönti Thor, és Loki szeme könnybe lábad, mert már egy éve nem látta, és olyan abszurd a meg nem fakuló rajongás, ami körbeöleli a szőke óriást. - Oly jó újra látni.
Lokinak valamiért ingere támad arra, hogy a mellkasa közé szúrjon egy tőrt, és elfojtja, mert ez nem egészséges, de Thor egész imádata nem teljesen egészséges, és ekkor jön rá Loki, hogy a másik még nem tudja.
- Téged is, testvérem - viszonozza az ölelést, és csak hagyja, hogy a melegség eltávozzon, amikor Thor hátrébb áll, hogy köszöntse a többi embert is.
Thor két hétig marad, nyári táborozás, meg aztán segíteni tud a kastély körül, és Loki orrába a két hét alatt ott ragad a méz illata, a nyelve alatt érzi a szájában, és nem tudja hova tenni magában, mert mindenki mosolyog Thorra, mindegy, hogy mit tesz vagy mit kérdez, és maga mellett hordozza a napsugarat, az egész olyan értelmetlen. Loki soha nem találkozott olyan emberrel, akiben ennyire nem talált semmi logikát, és Thort ez nem zavarta, mert úgy tett, úgy mozdult és érzett, mint egy kutya, aki a gazdája minden lélegzetvételét farkát csóválva értékeli.
- Beengedsz, Loki? - kopog az ajtaján minden este, Loki pedig beengedi és beszélgetnek a csillagokról, meg a politikáról, mert Thor minden jelleme közé befurakodott az a hihetetlen tulajdonság, hogy átlátja az egészet és érdekli a sok száraz, tömény társadalmi probléma. A napok túl gyorsan telnek, és Loki mesélni akar neki a tanulmányairól, meg akarja értetni vele a franciát és az olaszt, meg a spanyolt.
- Tienes estrellas en tus ojos - mondja, Thor meg mosolyog, mintha értené.
- Köszönöm.
- Fogalmad sincs, mit mondtam.
- Nem, de nagyon szépen hangzott.
És Thor szívesen hallgatná, de túl sokszor alszanak el hajnalban, egymás mellett az ágyon kapaszkodnak a szavaikba, amiket még ki akarnak mondani, és az idő olyan gyorsan telik, hogy Loki ajkán hegyek és oldalak, szövegbuborékok pukkannak ki és Thor pakol össze, mert vége a látogatásának, Loki meg csak áll a szobája előtt és nézi.
- Ne menj.
A hangja mintha nem az övé lenne.
- Maradnék, de...
- Maradj.
Mindketten tudják, milyen ócska próbálkozás ez, csak szavak, tett nélkül üres minden, és amikor elköszönnek Thor csókot nyom Loki orcájára, és Laufey szeme összeszűkül, de nem kérdez semmit, mert túl természetesnek hat az egész.
Loki utána nem érzi az illatokat.


Amikor újra találkoznak Loki már tizenhat éves, szinte felnőtt, Thor pedig tizennyolc, és a mosolya szebb, mint amire Loki emlékezik. Leveleket kap tőle minden hónapban, tizenhármat eddig és Loki mindet gondosan őrzi a komód legalján lévő fadobozban, szinte fejből tudja idézni a sorokat.
A haja katonásra van nyírva, és Loki nem csodálkozik, mert a háború szinte tapintható a levegőben, csomós és olyan érzése van, mint amikor végigkarmolnak a falitáblán.
Loki keze egyre jobban remeg, a betegség terjeszkedik a testében és a kastélyt Laufey nem hajlandó eladni, a válság után ez az egyetlen tulajdona, ami a megmaradt a valaha oly nagy vagyonából, pedig a fenntartása többe kerül, mint Loki egész évi gyógyszere. Többre lenne szüksége, jobb gyógymódokra, más országokban már dolgoznak lehetséges módszereken, de Laufey csak számolgatja a pénzét az asztalnál ülve, a nap meg süt le rá, megcsillogtatja az értéktelen aranyat.
- Loki - köszönti Thor egy öleléssel és ezúttal nem érződik furcsának, csak ösztönös az egész, hogy Loki is körbeteríti rajta a karját.
Helbindi kezet ráz vele, tizenhárom éves és már van fogalma arról, mit jelent az udvariasság, de Bylestir csak körbefonja a kezeit Thor térdénél és Thor nevet, felkapja a hatéves gyereket és Loki valamiért újra érzi a méz illatát.


- Puedes seguirme? 
- Siempre.
Thor nem érti teljesen a nyelvet, pár szót tud kibökni csupán, és az egész olyan homályos, de amit Loki mond, azt felfogja, a zsigereiben rezeg vissza, mint az ősrobbanás, és egyszerű. Spanyolul beszélnek néha, amikor nem akarják, hogy mások is hallják és Loki gyomra ebbe beleremeg.
- Meddig maradsz?
- Egy hónapig - válaszol Thor.
Kint ülnek a kastély körüli parkban, Loki a lábát a tóba ereszti, lágy virágok veszik körül őket meg hínár, de a hűsítő víz az augusztusi meleget elpárologtatja. Thor úgy néz rá, mint aki végre érti, hogy mi történik, mert Loki néha vért köhög fel, a zsebkendőin mélyvörös foltokat hagy a haldoklás.
- Az nem sok idő.
- Kevesebb, mint amit szeretnék, de több, mint amit reméltem.
És Thor akkor megfogja a kezét, végigcsókol minden ujján és Loki érzi, hogy ezt nem kellene, rossz az egész, valahogy helytelen, pedig semmi nem köti össze őket a jogokon kívül, a nevük és a vérük más.
- Quisieras quedatre?
Loki nem biztos a nyelvtani helyességben, de megkérdezi, mert hallani akarja a választ. Azt reméli, hogy Thor érti, mert egyszerű mondat, csak egy eldöntendő kérdés, egy szó rá a megoldás és mégis, reszket attól, hogy hallja.
Thor nem válaszol, csak beleereszti a lábát a vízbe.


- Hay un mito de estrella.
Fekszenek kint a fűben, este van és a fekete égen alig látszik néhány csillag, mert a felhőket feléjük fújja a szél, de Loki kiveszi rajta a Göncölszekeret, meg a Fiastyúkot. Thor figyel rá, kezei között az órájával játszik, de a figyelme Lokié, örökké őt figyeli a szoba sarkából, vagy a széken, mellette ülve.
- Milyen mítosz?
- Volt két gyermek - vesz mély levegőt. - Árvák voltak, mert az anyjuk és apjuk elhagyta őket, s ők bolyongtak szüntelen. Senki nem adott nekik ételt, és senki nem adott nekik italt, s Isten megsajnálta őket, csillag képében felrakta őket az égre.
Thor bólogat, és Loki tudja, hogy érti.
- Ha volna Isten, úgy gondolod jogos lenne tőle, hogy csak azt jutalmazza, ki szenved?
Thor nem hívő, nem érdekli a menny vagy a pokol, de megérti Loki félelmét, látja, miként reszket a keze, amikor a véres zsebkendőt elveszi a szája elől.
- Senkinek nincs joga erről dönteni - szökik ki a száján, és nem bőbeszédű, így utána csak hallgat, de Loki felé hajol, a fekete haja belelóg a szemébe. - S ki vagyok én, hogy Isten igazságáról döntsek?
Loki hallgat, mert fáj a szíve és már eltelt két hét, és túl gyorsan repül az idő. Talán van Isten és szenvedésre kárhoztatja, hogy majd egy nap csillag lehessen.
- Amikor nem leszek - szól, és Thor megfogja a csuklóját. - Amikor nem leszek, remélem csillaggá válok.
- Miért?
- Tienes estrellas en tus ojos.
Thor érti. Mindig is értette.


- Táncolsz velem?
- Nem tudok táncolni.
A gramofon hangja zörejesen járja be a szobát, de a dal benne ismerős Lokinak, csak nem tudja hova tenni magában, mert régen hallott zenét és az anyja jut róla eszébe. Az anyja imádott táncolni, de Loki mindig túl gyenge volt és túl hamar elfáradt.
- Megtanítalak.
- Nem hiszem...
- Nem hinni kell, gyere, lépj elém.
És Loki Thor előtt áll, olyan klisés az egész, mert fel kell rá néznie, pedig majdnem egy magasak, csak éppen Loki gyenge és görnyed, Thor pedig olyan délceg és daliás, minden nő álma. Loki álmaiban is benne van, másképp, mint kellene és olyankor Loki verejtékezve, nehéz lélegzettel kel fel, a levegő csomós, eres és szétrobban.
- Húzd ki magad, gyere, állj a lábamra, ha úgy könnyebb.
- Összenyomlak.
- Nem vagy nehéz, ne aggódj annyit.
A szoba hirtelen élettel teli, és a napsugár is sárgábbnak tűnik, Thor szemei megvillannak a ráeső fénytől, Loki pedig a lábára állva táncol. Thor vezeti, ő lép helyette is, és túl közel van hozzá, a levegő megint túl nehéz, de nem sietnek, a nagy kezek biztosan tartják Lokit és a széles mellkas megállítja, amikor dőlni akar. Izzad a tenyerük, és Loki még csak tizenhat éves, annyit kellene tudnia és annyira mindenre nincs ideje, és Thor elveszi a gondolatait, kiszippantja a sejtjeiből az illatával. A méz, a folytonos méz követi őt, mintha a bőrébe lenne itatva.
- Olyan gyönyörű...
- Ne kezdd.
- Olyan gyönyörű vagy.
- Thor.
- El sem hiszed, de...
- Hagyd abba.
Loki szeme megtalálja Thorét. Annyira elfáradt.
- Nem vagyok gyönyörű - mondja. - Beteg vagyok.
Thor bólint.
- Tudom.
Megállnak, de Loki feje még mindig forog, és le kell ülnie, Thor pedig gyengéden tartja a karjánál fogva. Az ágyra nehezedve minden kifakul, csak a méz illat marad meg.


- Aún tienes estrellas en tus ojos.
- Hallgass. Csak hallgass.


Legközelebb Loki már tizenhét és őszintén meglepődik, hogy túlélt még egy évet. A németek mozgolódnak, és Thor levelei is egyre ritkábban érkeznek, de amikor kap néhányat, oldalakon, regényeken keresztül mesél, mesél. Mindegyiknek méz illata van.
Loki már nem elég erős ahhoz, hogy hosszú sorokat írjon le, így csak ritkán küld válaszleveleket, napokat gondolkodik, hogyan sűríthetné bele szavakba a gondolatait.
Az egyik házvezetőnő ősi kelta szokásokról beszél neki, meg füvekről és gyógyszerekről, és Loki néhány hónapig jobban érzi magát, a nyárra már újra színt kap az arca, nem olyan fakó, mint a szemei.
- Loki - köszön Thor újra, ezúttal csak kezet ráznak, és Loki nem érti, egy pillanatra összetöri a saját szívet, ahogy nézi, hogy Helblindit is ugyanúgy köszönti.
Három napig nem találkoznak megint, és amikor Thor végre elé áll, Loki újra gyenge és vért köhög fel a pizsama felsőjére. A kezét a hajába túrva sír, dühöng, mert hogy képzelhette, hogy bárkinek is kellhet egy ilyen törött alak, aki csak félig ember és annak is a rosszabb fele.
Thor elé guggol, kezeit el akarja szakítani Loki szemei elől, és egy pofont kap cserébe. Loki úgy viselkedik, mint egy megsebzett vadállat, aki harap, ha ingerelik és Thor megérti. Mindig is értette, hova vezet az egész.
- Meg kell házasodnom - mondja kiábrándultan, két métert hátrál Lokitól.
- Kell, vagy szeretnél?
Thor bűntudattal néz rá.
- Nem számít.
- Nekem igen - néz rá Loki, a szeme fakóbb, mint a víz, amibe a lábukat mártották.
Megfeszül közöttük a ki nem mondott hazugság.
- Gazdag a családja, és kedves. Okos. Barna haja van - sorolja Thor, mint egy gép, akit erre programoztak.
- Mi a neve?
- Jane.
Loki úgy képzeli el, hogy Jane arca szelíd és a lány maga jól nevelt, nem túl magas és kecses a mozgása és pont olyan, ami Loki sose lehet és fáj tőle a szíve, a görcs a gyomrában a bordáihoz terjed és újra vért köhög fel.
- Októberben házasodunk.
Loki megérti, hiszen ez a normális, Thor a család örököse, tovább kell vinni a nevét, meg a hagyatékot, csak éppen elfogadni nem tudja, mert ellene van mindennek, amit a társadalom diktál és olyan igazságtalan. És aztán megnyugszik. Sosem volt esélye. Beteg.


Thor a szemében magával viszi az összes csillagot.


Szeptemberben kitör a háború, Thort pedig besorozzák, mint a legtöbb egészséges fiatalt. Az eljegyzése Jane-nel hosszabbra nyúlik, mert a fronton senki nem a gyűrűkkel és a vérvonallal foglalkozik. Loki minden hónapban levelet kap tőle, az összes méz illatú és könnyfoltos.
Loki éhezik. Öt kilót fogyott két hónap alatt, és egyre kevesebb és kevesebb. Helblindi és Bylestir nem látják rajta, mert gyermekek még, de Loki szenved és Laufey nem foglalkozik vele, mert kevesebb éhes szájjal kell törődnie, és a háború amúgy is felemészti a pénzüket és...
- Tienes ojos azules y tienes ojos malos. Veo las intenciones crueles - mondja apjának, s ő nem érti.
Loki fél attól, hogy nem fog mást kapni, csak egy letört ágakból összeragasztott, ócska fejfát. Az olyan sírokra senki nem emlékezik.


Amikor Thor hazatér hozzájuk, csak pár napra, pár pillanatnak tűnik az egész. Minden, amit Loki felfog az a jelenléte, mert a méz megint elkíséri és tömény, ahogy elé áll, és Thor ezúttal úgy kapaszkodik belé, mint haldokló gyermek anyja szoknyájába, és sír, sírnak ketten a hatalmas kastély kongó ürességében.
Este Thor mellette alszik, átöleli a gyenge testet, és Lokinak libabőr fut végig a gerince mentén, ahogy megérzi az ajkakat a vállán. Meleg van, és nehéz a levegő, Thor meg úgy viselkedik, mint egy gyermek, ahogy apró puszikkal próbálja bejárni az anyajegyek által kirajzolt utat. Csak a szeme fénylik másképp.
- Amikor ennek vége, elviszlek téged messzire - suttogja a csókok között, és Loki azt hiszi lázas, mert még sosem érzett ilyen tüzet a mellkasában. - Elszökünk innen, messzi földre.
- Mindenhol háború van. Ég a világ.
Thor maga felé fordítja az arcát és mélyen megcsókolja.
- Bemászunk majd egy barlangba és ott maradunk örökké.


- Thor, meg fogok halni.


A napok hosszúra nyúlnak, és Loki ül a kandalló mellett, Thor meg teríti rá a sok takarót, mert az állapota rossz, nagyon rossz és kint meg állandóan esik az eső, szürke az egész világ, csak Thor színes. Thor színe sárga Loki szemhéja alatt, napraforgó sárga és finom, lágy égszínkék.
Senki nem keresi őket, mert senki nem foglalkozik a halottakkal és jó ez így, mert Thor szereti hosszan csókolni, mint aki nem kap levegőt, és olyankor egy kicsit megtörik minden a világban.
- Sabes que te amo?
Thor elmosolyodik, és a mosolya napsugár és a haja furcsán rövid, meg a szeme, az még mindig fénytelen, de amikor Lokira néz, olyankor nem fáj annyira.
- Te amo con todo mi corazón.
Thor elhallgattatja egy csókkal, meg aztán sokkal, mert Loki remeg, a kezei hidege alámászik Thor bőre alá és ott ragad. Csak ritkán válnak el, pillanatokra csak és Loki azt kívánja, hogy bárcsak megállna az idő, mert bele akar ragadni, mintha egy sártenger lenne, elmerülni a pillanatban. Csak így, csak most, most pont jó...


- Jane hazavár.
- Hallgass.
- Jane jó anya lesz.
- Hallgass.
- Biztosan gyönyörű.
Loki suttog, a nyelve megtöri a szavakat, csak apró sóhajokként jönnek ki a száján. Este van és Thor már bepakolt, de még ez az éjszaka megmaradt nekik, így nem alszanak, csak egymásra borulva várnak.
Thor keze Loki hajában, Loki ajka Thor arcélén, és a szőke maga alá fordítja a másikat, játék az elején csak az egész, aztán átfordul valami komolyabba és Thor nem tudja, mikor vesztik el a ruhájukat és nem látja át a helyzetet a melegtől, csak azt érzi, hogy kell, kell, kell. Loki csak ad és ad, és Thor nem tudja, mennyit vehet el, de már benne mozog és fogak marnak a húsába, a nyakán szúró érzést hagy Loki szája.
- Az emberek beszélni fognak.
Loki nevet, és minden egy pillanatba fagy Thor emlékeiben.
- Hagyd nekik.



Lokinak a háború örökké tart.




Thor három hónap múlva golyót kap a lábába és az csontot tör. Azt mondják az orvosok, sosem fog újra jól járni, mert rosszul forrt össze, szóval biceg a kastély omladozó falai mellett az meg ráhajol, mintha gúnyolódna. A lépcsőt Helblindi segítségével tudja csak megmászni, és a gyermek szótlanul áll mellette minden foknál.
A kert rendben van tartva, a hóvirág már kidugta a fejét a sár alól, és minden nyugodtnak látszik. Mintha nem zajlana mérföldekkel arrébb egy eszét vesztett háború.
Thor egyedül biceg a tó mellé, a hideg befagyasztotta a felszínt, de alul látja a sárga halakat a jég alatt úszkálni. Loki szerette a helyet, és Thor szíve összefacsarodik, mert a fejfa pont olyan, mint amire gondolt és a kis dombon már nőnek a hóvirágok.
Megtörten ül le a hóba és a bicskájával Loki Laufeyson neve mellé odakarcolja a Göncölszekeret.









Este van, Thor remeg, és a háborúnak vége. A londoni lakásából figyeli a csillagokat, mert napok óta először láthatóak tisztán, és a szemével keresi, keresi azt az egyet...






- Quiero ser una estrella.