cor meum. - secundus

2. fejezet

Rey csak egy kicsit naiv, és amikor már azt hinné, talált egy kapaszkodót Kylo nagy egojának megmászásához, kiderül, hogy a férfi nagyobb seggfej, mint gondolta.


Szóval Poe és Finn úgy ülnek kint a teraszon, mintha a szombati reggeli napfelkeltét nem takarná el egy óriási ködfelhő és köszönik szépen, ez nekik tényleg relaxáció.

- Egy nap, fiam, a tiéd lesz minden, amit megérint a napfény - mondja Poe, Finn meg csak nevet.

- És amit nem?

- Az a nemzeti adóhivatalé.

És Rey inkább a konyhapultnál ülve csak figyeli őket, mert talán egyszer, ha eleget vannak kettesben, akkor észreveszik, hogy a szexuális feszültség közöttük elég egy afrikai falu energiaellátásához.

A hétvége hamar elmegy, mert Finn beadandót ír, Poe meg nevet rajta, aztán feláldoznak egy üveg bort együtt az oktatási rendszer oltárán, és pizsi partit tartanak a nappaliban kihúzott ócska kanapén.

Rey kezdi egyre jobban érezni magát, próbálja fenntartani az álcát, hogy nincs meghatva a velejéig attól, hogy kezd végre tartozni valahova, de a szorongás ott lappang mélyen a húsában és marja belülről, de amíg a gyógyszerek kordában tartják nincs baj és... és így jó.

A pokol akkor szabadul el, amikor a nevelőapja vasárnap este felhívja. Rey nem sűrűn beszél vele, megállapodtak egy bizonyos mértékű ki nem mondott távolságtartásban, így teljesen letaglózza a hangnem, meg az a sok elvárás amit felé támaszt.

- Nem küldök több pénzt, örülj, hogy eddig is megtűrtelek - köpi a férfi a telefonba, Rey meg csak néz maga elé, mert nem mehet vissza, nem tud hazamenni. - Nincs rá elég keresetem, hogy finanszírozzam a hóbortjaidat, mint a  külföldi egyetem.

Rey megérti. Nem akar teher lenni és húsz éves, elég idős ahhoz, hogy állást találjon meg eltartsa magát, csak éppen ideje nincsen rá, hogy is lenne, szalad az egész élete, ő meg nem elég gyors, hogy utána szaladjon.

- Ne gyere haza az ünnepekre - mondja a férfi, majd leteszi és a vonal egy ronda sípolással megszakad, Rey meg csak ül az ágyán és nem tudja, mihez kezdjen.



Rey nézi maga előtt az asztalon fekvő halott testet, guminak tűnik a bőre, a szeme meg be van esve és a kloroform szaga megfullasztja. Hárman megint összehányták magukat, és a tanár azt mondja, ez természetes, senki sem kell, hogy meglepődjön rajta, így Rey inkább azon csodálkozik, hogy most van a legbékésebb állapotában napok óta.

A terem hideg fénye alatt Kylo meg unottan figyel csak, a lámpa alatt glória vetül a haja felé, és a fekete pulóverétől teljesen elüt a hófehér orvosi köpeny, meg a vörös vérfoltok rajta. Reynek a professzorra kellene figyelnie, de nem önmaga az utóbbi napokban, szóval üveges tekintetét Kylóra emeli, azt meg mintha megégetné magát, sziszegve ránéz. A szeme alatt fekete folt van.

Kylo nem tűnik ezen kívül sérültnek, kívülről legalábbis olyan, mint bárki. Épp csak magasabb, meg a szemében van egy furcsa veszély, mint a veszett rókáknak. Rey azon gondolkozik, hogy ő is közel engedi-e magához, mielőtt megharapja?

Amikor vége az órának Rey megvárja a boncterem ajtajában, és Kylo ma valahogy fenyegetően magas, ő meg szörnyen picinek érzi magát mellette. A férfi ellép, két lépést hagy közöttük. Számított kérdésekre, a probléma az, hogy nem érdekli.

- Mi történt veled?

Rey hangja inkább aggodalmas, mint meglepett, és ez letaglózza a férfit, így megáll egy pillanatra, a lába alatt a padló be akar törni. Rey érzi a pulzáló erőt.

- Semmi közöd hozzá.

A lány szomorúan mosolyog, meg sem próbál hazudni. Miért kellene? Igaza van.

- Tűnj el az utamból.

Megtorpan, a férfi meg csak úgy elsétál mellette, mintha semmivé vált volna a lénye. Kylo vak, Rey meg néma, és az egész helyzet olyan abszurd. Rey nem érti, miért érez csalódottságot, ahogy figyeli a férfit egyre távolodni, de a szíve szúr, a szeme könnyezni kezd és a gyógyszereiért nyúl a táskába, mert a pánik szorongató ujjai a torkába marnak.



Rey egész nap szótlan. Finn nem kérdez erről semmit, csak leül mellé  a leghátsó sorba, és figyelik az anatómia előadást, száraz anyag értelem nélkül, és összefolyik az egész Rey szeme előtt. Még több gyógyszert akar, de nem lehet, mert tanult a hatásairól, tudja, mi történik a szervezetében, amikor túl sokat erőltet le a torkán.

- Tudod mit tanultam ma?

Rey végre megmozdul, a fejét a barátja felé fordítja.

- Mit tanultál?

- Semmit - kezd összepakolni Finn. - Abszolút semmit. A vizsgákon majd azt írom le papírra, hogy a válasz Jézus. Ő a válasz mindenre.

Rey mosolyog; nem érti, hogy mi történik.

- Mit csinálsz? - nevet a lány, mert Finn kapkod és kiesik a kezéből a táskája, aztán Rey cuccát is beleszuszakolja, pedig már sehova nem fér.

- Elviszlek ebédelni, gyere - mondja Finn és kisétál az ajtón, Rey meg csak zavarodottan, de valahogy jókedvűen követi.




Kylo hallgat, Rey meg a füzetét bámulja erősen, a fekete folt a férfi szeme alatt gúnyolódik vele. Feszültség nő köztük, Rey szürkének képzeli el, ami pulzál és dagad és hiába tölti a napját Finn-nel vagy hallgatja Poe történeteit a kiképzésről, a kellemetlen görcs a gyomrában nem szűnik. Minden egyes pillanattal tovább húzza és nyújtja a lehetőséget, hogy Kylo lyukat égessen a homlokába.

- Semmire nem haladtál hétvégén - töri meg a csendet Kylo, és vádlónak akar tűnni, meg nagy ijesztő fenevadnak, de csak megtört hang jön ki a száján.

Óh, a lelkiismeret-furdalás édes tónusa.

- Tönkrement a laptopom - mondja Rey, magyarázat, tényközlés az egész. A szemét még mindig nem emeli a másikra.

Kylo a ceruzáját piszkálja, nagy ujjaival meghajlítja a fadarabot, az recseg, de kitart.

- Nos, akkor erre lett volna jó a könyvtár.

Rey végre ránéz, a szemében harag csillog, mert nem lehet, hogy a nevelőapjával történt incidens után ez az önsajnáltató bohóc veszi a fáradtságot ahhoz, hogy még egyet belé rúgjon, és igazán vissza akarja fogni a haragját, a keze már reszket, és izzadtság folyik le a homlokán. A könyvtáros megrovón néz rá, szóval nagy levegőt vesz és megpróbál nem ordítani.

- Épp más dolgom volt - szorítja ki a fogai között, Kylo meg prüszköl egyet, és miért, miért...?

- A pasiddal való ebédelés nem mondanám, hogy megfelelő kifogás.

Rey elámul a szavakon amit hall, higannyá válik a fülében és beleragad, és nem tudja elhinni. Egyszerre szórakoztatja, és elborzasztja.

- Te kémkedsz utánam? - nevet Rey, mert nevetséges a helyzet, és a keze már görcsben van attól, hogy be akar egyet húzni a másiknak, de mindenki őt nézi, szemek tapadnak rá az ajtóból, meg a sarokból, a szuvas faszékekről ülve szemek vannak mindenütt.

Kylo kényelmetlenül érezheti magát, mert az előtte lévő könyvbe temetkezik, és nem néz fel, ő az egyetlen, aki kerüli a pillantásokat. A szeme alatt a karika egyre sötétebb, és Rey arra gondol, hogy a szíve fekete vért termel, meg a szemei fekete pigmentekbe vannak áztatva, az egész ember olyan, mint egy nagy tintapaca, semmi éle és semmi formája. Kifolyik belőle a sok utálat.

- Nem csak te meg a pasid jártok az Ahch-Toba - mondja végül.

- Finn meleg.

Rey hangja hisztérikus.

- A pasid meleg?

Ez egyre nevetségesebb, Rey meg reszket a feszültségtől.

- Nem a pasim - áll fel végül Rey, mert a gondolatai csaponganak és gyógyszerre lenne szüksége, de nem itt fogja elővenni a dobozt, nem fogja mutogatni a gyengeségét, nem Kylo előtt.

A férfi úgy tűnik, észreveszi a hibáját, mert feláll ő is, és a mozdulata ügyetlen, meg darabos, mint egy gyermeké, Rey meg csak magára kapja a kardigánját és kiviharzik. A véres folt még mindig látszik az ujján, de csak fakón, és nem akkora probléma, mint amilyennek Rey maga érzi.

A lány beszalad a legközelebbi női mosdóba, a táskájában a sárga dobozt keresi; fehér, keserű pirulák vannak benne, amik az agyában dúló harcot felégetik és porrá őrlik. A markába önti a gyógyszert és a csap alá hajolva öblíti le, aztán a csempére csúszik, mert a hideg enyhíti a haragját, a jég meg a fémek, a közelségük nyugalmat ad.

Rey aztán felnéz az ajtóba, ahol Kylo megtörten áll, a szeme alatt a karika pont olyan zavarba ejtő, mint a pillantása. Rey hagyja, hogy értelmezze, amit lát, felkavarja és összetöri a tudat, hogy az arcon nem lát mást csak közönyt, meg egy kis dühöt.

- Akarsz róla beszélni? - kérdi végül Kylo, és a táskája pántjába kapaszkodik, mert Rey úgy gondolja, hogy abba cipelheti a súlyt, ami a földön tartja.

- Nem.

Kylo lassan közelíti meg, mint egy sértett állatot, csak szép, kiszámított léptekkel, Rey meg nevetni akar, mert a férfi még nem tudja, de ígyis-úgyis harapni fog.

- Nem kell szégyellned - ül le elé Kylo. Fél fejjel magasabb.

- Nem szégyellem. Csak semmi közöd hozzá.

Kylo mosolyog; Rey nem érti, hogy min szórakozik annyira.

- Rendben van - mondja. - Tudni akarod honnan szereztem ezt itt?

Kylo remegő ujjával a fekete foltra mutat.

- Szombat este be kellett volna fognom a pofámat. Olyanba ütöttem az orromat, amibe nem kellett volna és... Egyszerűen nem látom, nem - csuklik el a hangja. - Nem értem, hol vannak a határok.

Rey tekintete vadul megvillan.

- Akkor most sajnálnom kéne téged?

- Nem - vicsorog Kylo, az egész lényében hirtelen van megint valami fenyegető. - Én nem olyan ember vagyok, aki sajnálatra érdemes.

Rey a szemével a fekete íriszekben keresi a válaszait, meg a remegő ajkaknál, amik csalfaságra ösztönzik, de nem találja, hol a csavar, vagy mit akar elérni ezzel a játékkal a férfi, szóval csak hagyja kibontakozni a gondolataiban az egész történetet maga előtt a gyönge, apró Kylóról, ahogy a szart is kipofozzák belőle.

- Akkor miért vagy itt?

Kylo kinyitja a száját, aztán becsukja, mert jól meg kell gondolnia a szavait, pedig azt sem tudja igazán, hogy mit akar, csak a tudat marad, hogy száműzni kell a gyámoltalanságot és a gyengeséget. Rey viszont nem lát mást, csak egy megtört embert, akinek nem maradnak egész darabkái, azonban a törésvonalat nem találta meg még. De ha kitapogatná, ha az ujjai alatt érezhetné a domborulatot - talán ott lüktetne a szíve fölött -, Rey képes lenne összevarrni, nehogy kiszakadjon belőle a tömérdek genny és epe.

- Van benned valami, amit nem értek - mondja végül, és Rey megremeg, mert a szemei olyanok, mint két halott csillag. - Megvannak a körvonalaid, meg az egész váz, de a többi összefolyik.

- Mondja a két lábon járó kérdőjel - gúnyolódik.

Kylo keze a térdén, az ujjai az erei fölött lebegnek, egészen a húsáig vájódva szorulnak a homorulat tengelyében és Rey egy pillanatra megijed, mert a férfi amilyen súlyos, olyan hirtelen mozdul. Levegő szorul a tüdejébe, égető parazsat nyel vele. Azon gondolkozik, hány gramm alprazolam számít túladagolásnak, mert szüksége van többre, és többre. Van ez az érzés a szíve mögött, ami még nem félelem, de nem is vágy, hanem a kettő keveréke, egy elegy, ami tönkreteszi a keringését.

- Miért érdekellek? - leheli Kylo.

Rey nem válaszol, nincs mit mondania. Nincsenek válaszai.

- Veszélyes vagyok.

- Meg akarsz félemlíteni?

Reynek nevetni támad kedve, Kylo arca meg közöny és undor.

- Fogalmad sincs róla, mire vagyok képes, csak hogy megszerezzem, amit akarok - sziszeg Kylo. - Nem félsz egy pillanatra sem, hogy mi lesz akkor, amikor útjában állsz annak, ami nekem kell?

- Nem félek tőled, Kylo.

Rey megijed a hangjától. Kemény, magabiztos és van egy olyan éle, ami felvágja a lány nyelvét, de a vér íze meg a zavar nem elég ahhoz, hogy ne élvezze Kylo arcának látványát.

A férfi közel van hozzá, szinte érzi a lélegzetét; menta és füst, meg liliom.

- Nem vagy más, csak egy elkényeztetett gyermek, aki hozzá van szokva ahhoz, hogy készen kapja a feneke alá az aranykanalat - állt fel Rey, Kylo alulról nézett rá. Kezeit maga mellé ejti. - Nem én akarom összetörni a világodat, de ha bármit el kell venned tőlem ahhoz, hogy megszerezd azt, amit akarsz, akkor inkább mondj le róla.

Kylo felé magasodik, és a karját a csuklójára fonja, pedig Rey menekülni akar, minél távolabb, minél messzebb a fekete lyuktól, ami a férfi szemében tátong.

- Most még csak a felszínt kapargatod - mondja, és meglepően nyugodt. - Ne akarj mélyebbre ásni, mert még a végén nem fog tetszeni, amit találsz.

Rey elszakítja magát Kylótól, a keze izzik ott, ahol az ujjak hozzá értek, és az idegszálai érzi, egyenként pattannak el a koponyájában, mint a húrok az öreg, megfeszült gitárokon.

- Ne aggódj, elvetted minden kedvemet attól, hogy valaha is még egyszer érdeklődjek utánad.

Rey már nem néz vissza, csak ott hagyja maga mögött a sötét alakot, és minden elvi kérdés már, mert ha Rey visszanéz, akkor veszít és utál veszíteni, ezért behunyja a szemét és emlékezetből, a sötétben találja meg a kijáratot.