cor meum. - quartus

Esküszöm, ez a fejezet fluff akart lenni.

Rey a tanteremben ül, kezében toll, a gondolatai között meg káosz. Kylóval nem beszélt napok óta, a férfi mintha felszívódott volna a legutóbbi találkozásuk után; Rey pedig kezd egyre jobban aggódni. A sebe nem volt szép, de nem volt annyira mély sem, hogy halálos legyen, Reyben viszont ott volt az érzés, hogy nem hagyhatja ennyiben a dolgot. Elvégre, egy késelés elég komoly következményeket vonhat maga után, nem olyan, mintha az elvett játéka miatt szaladt volna hozzá Kylo segítségért.

Végül úgy dönt, hogy hagyja történni az eseményeket. A férfi valószínűleg előbb-utóbb úgyis fel fog bukkanni az ajtója előtt toprongyosan és foltokkal a nyakán vagy a szeme alatt. Szóval Rey megpróbál visszazökkenni az életébe - több-kevesebb sikerrel.

Az egyetem egyre kevésbé kezdi foglalkoztatni; túl sok nehézség és túl kevés idő, az agya meg fogékony, de túl fáradt is. A munka mellett nincs ideje annyit tanulni, mint amennyi szükséges lenne, ezért gyakran csak Finn jegyzetel helyette, míg ő a padon fekve alszik. Ez is egy ilyen nap, Rey haja pacaként terül el a leghátsó sor kemény fapadja felett, a külvilág zaja alig szűrődik át hozzá. Valószínűleg észre sem venné a hozzá irányuló hangokat, ha Finn nem rázná meg a vállánál.

- Rey - szól neki a barátja. - Vérzik az orrod, Rey.

A lány ijedten ül fel, kezét azonnal az orrához kapja, Finn meg tömködi alá a zsebkendőket.

- Nem fog így menni - áll fel Rey, Finn meg követné, de megállítja. - Maradj csak, jegyzetelj.

- Nem lesz bajod? - húzza össze aggódva a szemöldökét Finn, de Rey csak legyint.

- Nem ez az első eset. Hidd el, nagyobb segítség vagy, ha jegyzetelsz.

Rey a mosdóba siet, a kendők az orra alatt már teljesen átáztak, mire a kagyló felé hajtja a fejét. Vörös minden, a kezén szalad le a vér a könyökéig, onnan a padlóra, mint az órán a másodpercek, potyognak. Rey érzi a fémes ízt a szája szegletében, de a sóhaja elnyomja az érzékeit.

Kylo pár perc múlva mögé lép, Rey szinte meg se hallja, ahogy beszökik az ajtón; csak árnyék maga és semmi más. Ujjaival a lány hajába túr, gyenge mozdulatokkal összefogja a keze alá egy csomóba a tincseket. Rey végigremeg az érintésre, a bőr a bőrnek feszül, pedig szinte alig érezhető, mintha a levegőt karcolná fel Kylo a teste körül és szűnni kezd a fejében a zsongás. A szeme alatt nem lát mást, csak az ő mély barna íriszeit.

- Köszönöm - mondja a lány, a lábai remegnek.

- Gyakran történik ez veled? - mormog Kylo, Rey meg csak lassan bólint, mert a vér íze keveredik a szájában, és ha beszél, csak még többet nyel.

Pár percig még a kagyló felett van, addig sem kell a férfira néznie, addig sem kell a hülye hajával, meg a szomorú szemeivel foglalkoznia; így is teljesen eltompítja csak a tudat, hogy felé hajol, ahogy a haját tartja. Végül kiegyenesedik, a zsebkendőket meg a kukába hajítja.

Kylora nézve egy kicsit elgyengül, nem olyan biztos a gondolataiban; ő meg csak az arcát kutatja, Rey meg nem érti, mi benne olyan különleges, hogy úgy érzi, a férfi már a csontváza alá lát.

- A gyógyszeredtől van? - kérdezi végül.

- Néha vérzik az orrom, néha csak a fejem fáj - vonja meg a vállát a lány.

- Nem kellene ezt szedned.

Kylo hangja szigorú, és Rey úgy érzi, hogy túl közel áll hozzá. A férfi olyan magas, hogy fenyegetve kellene éreznie magát, meg ijedtnek; ehelyett csak palástként vonja magát körbe vele, mintha csak pajzs lenne a külvilág nyomasztó zajai ellen.

- Észnél tartanak - szögezi le, Kylo meg úgy mérlegeli, mintha valami eszméletlen nagy baromságot mondott volna. - Megnyugtat.

- Nincs más lehetőséged? Amire talán jobban reagál a szervezeted.

- Clonazepamot kellene használnom, de azt... Arra nincs pénzem.

Rey úgy ejti ki a szavakat, mintha égetnék a nyelvét; szégyelli a helyzetét, pedig tudja, hogy nem ő az egyetlen, aki hasonlóan kevés pénzből gazdálkodik, még ösztöndíj mellett is. Mégis, valami a gyomrában háborogni kezd a gondolatra, hogy emiatt Kylo lenézheti, vagy gúnyt űz belőle.

Egyik reakcióval sem találkozik. Kylo szemében együttérzés van, meg bánat.

- Nagyon sajnálom - mondja, Rey meg idegesen felnevet.

- Ne - rázza meg a fejét. - Mindegy. Te hogy vagy?

Kylo meglepetten néz rá, mintha még sose érdeklődtek volna iránta.

- Jobban - mondja szűkszavúan.

- Beszéltél már egy orvossal? Igazival? Aki nem csak összefoltoz - fonja össze maga körül a kezét Rey; nem sokszor jutott alkalma gyakorolni a tudását, de abban biztos volt, hogy elvérezni már a férfi nem fog.

Kylo a fekete nadrágjának a zsebébe gyűri a nagy kezeit.

- Nincs szükségem kérdezősködésre - szűri a fogai között, Rey tekintetét pedig feltűnően kerüli. - Az első állomás a váróterem után, ahol meg kellene állnom, az a rendőrség lenne.

- Talán az nem is lenne olyan rossz ötlet - mondja Rey, és nem érti, hogy ez miért csak neki tűnik teljesen ésszerűnek. - Talán tenned kellene valamit.

Kylo sóhajt egyet, Rey meg érzi a menta illatát és egy pillanatra le kell csuknia a szemeit, hogy ne essen el azonnal.

- Nem lehetne, hogy úgy csinálnánk, mintha... meg se történt volna semmi? - kéri a férfi, Rey meg csak bólint, mert a hangja törött és gyenge. - Csak hagyd figyelmen kívül. Mintha láthatatlan lenne ez az egész.

Rey fel akarja képelni a férfit, de még látja a vágás nyomát a szeme alatt, meg a görnyedt állásából érzi a férfi fájdalmát; körülöleli, mint egy fekete gomolyfelhő, amit magával cipel mindenhova, amerre jár.

- Hogy hiheted, hogy az olyan könnyű - nyögi, Kylo meg néma marad, ezért inkább témát vált. - Találkoztam Huxszal pár napja.

Kylo szeme Hux nevére veszélyesen megcsillan, a szája egy pillanatra megremeg. Úgy néz ki, mint egy elveszett gyermek.

- Mit akart?

- Azt mondta, hogy kerüljelek téged. Ami nem is rossz ötlet, tekintve, hogy szereztél magadnak egy kis hírnevet. És fogalmam sincs, mibe másztál bele, de elég komolynak tűnik.

Kylo bólint és hallgat, Rey meg nem igazán tudja, hogy mit mondhatna. Válaszokat akar, de fogalma sincs, hol keresse.

- Igaza van, tudod - mondja végül a férfi. - Kerülnöd kellene.

- Te követtél engem a mosdóba - emeli ki Rey, a másik meg elmosolyodik.

- Ha még egyszer megkeres, azonnal szólj nekem.

- Tudok vigyázni magamra - húzza ki magát Rey, Kylo szája szegletébe meg visszatér az a kisfiús ártatlanság, ami gondtalanná varázsolja az arcát.

- Hát persze.

Maz, az Ach-To tulaja a raktárban talál rá a lányra, ahogy a kötényét magához szorítva a hűtőnek hajtja a fejét. Az öreg nőt nem lepi meg a látvány; nem Rey az első alkalmazottja, aki nehezen kezeli a kávézó nagy zsongását, és amúgy is negatív energiák lengték körbe a lényét, már az első pillanatban, hogy átlépte a küszöböt.

- Biztos elkélne a segítség odakint - szólal meg, Rey pedig ijedten ugrik fel, amikor észreveszi a nőt. - Elég nagy a tömeg.

- Bocsánat, én csak...

- Nem kell magyarázkodnod - mondja, ráncos kezeit felemeli, hogy elhallgattassa a lányt. - Inkább meséld el nekem, mi bánt?

Rey szemeiben könny van, de kisöpri onnan; a keze remeg, mint egy falevél a viharban.

- Csak elgyengültem egy kicsit - mondja, Maz meg elmosolyodik, mint aki tudja a világ összes igazságát.

- Drágám, tudod nem baj az, ha a te korodban vannak problémáid - mondja, miközben megsimítja a lány arcát. - Azok is pont olyan valós, érvényes nehézségek, mint bárki másé.

Rey bólint, valamiért jobban érzi magát; lehet, hogy csak az öreg nő lágy hangja teszi, vagy a tudat, hogy valaki mellette áll, annak ellenére, hogy a jóindulatára támaszkodik.

- Nem kell elmondanod, ha nem akarod - mondja végül Maz. - Ha úgy érzed, összeszedted magadat, akkor kint várnak a munkatársaid.

- Köszönöm - mondja Rey, aztán újból magára marad.

Pár perc után elindul vissza, dolgozni.

November vége van, Rey pedig egyre idegesebb a vizsgái miatt, de még azok sem tudják elterelni a figyelmét Kylóról. A férfi csak ritkán jelenik meg az órákon, néha váltanak néhány szót és azok a pillanatok egy kicsit feldobják Rey napjait, de túl kevés van belőle, a lánynak meg egyre fogy a gyógyszere.

Rey egyre többet tud meg róla, és mégis egyre több dolog érdekli.
Kylo szereti a sült krumplit fagyival enni, a kedvenc együttese pedig az Arctic Monkeys. A kedvenc színe érdekes módon a zöld és nem a fekete, a szeme pedig világít, amikor valaki butaságot mond a közelében. Nem igazán barátkozik, de van néhány ember, aki közel áll hozzá. Apja barátjáról, Chewie-ról, ahogy ők becézik, mindig kedvesen mesél, ahogy az anyjáról is, bár olyankor a szavainak van egy kellemetlen, merev árnyalata. Kifejti mindig a véleményét arról, hogy a szülei nincsenek elválva, pedig kellene.

December elsején hajnalban még anatómiát tanul, amikor Finn és Poe már alszanak, az ajtón meg kopogást hall. Az óra fél egyet mutat, és meg se lepődik azon, hogy Kylo áll a küszöbön. A férfi bőrig van ázva, a dzsekije nem sok mindent takar, Rey meg rosszul van a látványtól is. A férfi arcát horzsolások keretezik; valószínűleg máshol is vannak sebei.

- Gyere be - mondja Rey, és a karjánál fogva a szobájába húzza.

Leülteti Kylót a földre, ő a hátát az ágynak veti, Rey meg a nappaliban a szárítóról elveszi Finn egy fekete pólóját és a férfinak dobja, aztán a fürdőszobába megy. Betadine-t keres meg vattát, aztán úgy dönt, hogy visz magával tűt és cérnát is.

A szobájában Kylo már átvette a felsőt és levette a nadrágját, a lábán egy óriási vágás éktelenkedik. Rey először az alsót a radiátorra teríti, meg kell kapaszkodnia a fémszerkezetben, hogy levegőt vegyen.

- Elmondod, mi történt? - kérdezi, mielőtt visszafordulna, de tudja a választ.

- Valami nagyon rosszba keveredtem, Rey - nyögi a férfi, Rey meg bólint, és lassan mellé ereszkedik.

A sípcsontja mellett van a seb, hosszú és mély, és olyan eleven, mint a tábortüzek ropogása. Rey csak lassan nyúl hozzá, letisztogatja a ráragadt szennyet; Kylo csendesen tűri.

- Akarsz róla beszélni? - teszi fel Rey az égető kérdést; a keze remeg.

- Nem lehet.

Rey keze megsiklik a hús között, Kylo meg erre már majdnem felkiált, de eszébe jut az idő, meg a helyzet.

- Miért nem lehet? - suttogja Rey, egyre nehezebben tör utat a tű.

- Azért, mert ezzel megvédelek - mondja, miközben a lány lassan végez a sebbel.

Mocskos, ügyetlen munka; de egyben tartja a húst meg a szöveteket.

- Tudok vigyázni magamra - mondja a lány, Kylo meg a csapzott haját hátra dobja. Látszik a fájdalmas mosolya, ahogy Reyre néz. - Hux is benne van, ugye? Ebben az egészben. Valami illegális dologról van szó.

Kylo öblösen felnevet, Rey meg csak most veszi észre igazán, milyen mély árnyalatai vannak a hangjának. Ez a tónus most más. Nincs benne vidámság, vagy szórakozás; egyszerűen csak kétségbeesett vihar.

- Nincs benned semmilyen félelem, ugye?

- Mindig is túl vakmerő voltam a képességeimhez képest - mosolyog a lány.

Kylo újra komor lesz, a szeme semmiképp sem találja meg a másikét. A plafont nézi, a repedéseket és talán azon gondolkodik, hogy mennyit hazudhat még, hogy ne omoljon rá.

- Nem jöhetsz hozzám mindig, azt várva, hogy majd ugrok mindenféle magyarázat nélkül - próbál szót érteni vele Rey. - Szeretnélek megérteni és szeretnék segíteni, de nem megy, ha a sötétben tapogatok.

- Egy szörnyeteg vagyok - mondja végül Kylo. - Ha tudnád, utálnál.

Rey közelebb húzódik hozzá, a tenyerét a férfi szívére simítja. Kylo meglepődik, de nem húzódik el, csak lassan a tekintete a lány arcára téved és kutatja benne az indokokat, meg a hátsó szándékokat, de végül nem talál semmit.

- Pont olyan embernek tűnsz, mint amilyen én vagyok - mondja Rey.

Kylo rásimítja a kezét a lány csuklójára és Rey megijed egy pillanatra, de nem fordul el, hagyja, hogy a férfi közel húzza magához és átölelje. Melegséget áraszt, meg finom, menta illatot, de ott van mellette a füst szaga, meg valami furcsa, poros mámor. Rey a nyaka köré fűzi karjait és a kulcscsontja felé hajtja a fejét, érzi a vállán csorogni Kylo könnyeit. A férfi percekig tartja a karjai között, ringatja, mint egy porcelánbabát, kezei a lány hajában ragadnak. Egy pillanatra minden megáll; megáll a levegő, meg a vér az ereikben, és csak ők léteznek meg a szívük üteme, a bőr az ujjbegy alatt, az illatok és a színek.

Ez a pillanat túl gyorsan eltelik, és Rey csalódott, de lassan felkel, magával húzza a férfit az ágyba és Kylo ráborul a lány alakjára; úgy öleli magához álmukban.