medfølelse. - sjalusi

4. fejezet - sjalusi.

Tavasz jött, s a tavasz hozta magával a kérdések tömegét.

Thor kezeit tördelte, néma imáját elmormogta ezerszer és még egyszer, a tömegben oly aprónak érezve magát. Az emberek eltaposták volna, ha termete megengedi, körülötte minden ujjongott és örömmel sírt. Visszatért az aranyfiú.

A szőke nézte, ahogy Baldr fehér paripán, kecsesen és büszkeséggel belovagol, dicső mosolyában benne van Vanaheim minden diadala, kezei között folyik az arany és az igazgyöngy. Mögötte napsugárba borított kíséret. A fiatal suhanc szeme rárebbent, s Thor felé hajított egy gyöngysort, gúny volt ez és ígéretes pillanat. Baldr könnyen kaparintotta meg a győzelem ízét, míg Thonak nem jutott más csak vér és hamu. Mily igazságtalan szerep.

A fiú leszállt a lóról, kirívó örömmel ölelte át egyetlen bátyját, aki gyakorlottan viszonozta a köszöntést. Baldr nem szólt semmit, ilyen volt, a legjobb szavait mind az atyjának tartogatta. Baldr a jó. S egy nap Baldr, a kegyetlen.

Megfogva a lova kantárát a fiú elsétált, apja valahol már várta, hogy nagy, öblös tenyereivel meglapogassa biztatóan a még gyenge halántékot. Thor nem volt féltékeny, s nem volt bolond sem. Tudta, hogy vele Odin azért bánt oly viszályosan, mert a vezetői szerep nem hálás, s neki fel kell rá készülnie. Így hát az összes gyengédséget, ami megmaradt benne, azt Baldrnek ajándékozta. Csak azt nem vette észre egyetlen szemével, hogy a kötelesség gondolata ettől keserű, íztelen lett Thor szájában.

- Hogy siettél a világra, s mégis te vagy a második - hallott maga mellett egy selyem hangot, karján a bőr is beleremegett. - Meséld el nekem, ha fáj. Én hallgatok.

- Nincs szívemben sérelem - fordult Loki felé Thor, egy kéznyújtásnyira állt tőle a jötün.

A tömegben észrevétlenül fogta meg a fekete hajú gyenge tenyerét, megnyugvást és védelmet érzett, ahogy a hideg bőrt simította. Utoljára pólyásként érzett így, anya hosszú ujjaiba markolva.

- S mi van helyette? - húzta össze szemöldökét a jötün. - Vagy oly kegyes, hogy szeresd, ki lopja dicsfényedet? Téged nem várt ily ünneplés haza, téged nem várt más, csak betegágy és rothadó fertő, pedig te karddal harcoltál a békéért, s nem tetszelgéssel.

Thor a szavakra haragra gerjedt, a gyilkosság mocskos bűne eszébe juttatta a jutalmául kapott szörnyű kínokat, de aztán azonnal le is nyugodott. Loki nem érthette, neki nem voltak fivérei. Loki nem érezhette milyen az, ha inkább akarod megvédeni az egyetlen öcséd gyerekkorát, minthogy elrabold tőle a kegyetlen igazsággal. Mert a kegyetlen igazság az volt, hogy, ki előtte állt gyilkos, apja mészáros, anyja pedig néma bűnrészes szerepében tetszelgett. Hogy a halotti vér úgy folyik a patakokba, hogy azonnal el is tűnik a fehér habok között, mintha sosem létezett volna, de Thor tenyerére rászáradt, ott maradt, s kaparni nem lehet. Ettől már csak akkor szabadul meg, ha a bőr lefoszlik kezéről a föld alá merülve, a férgek vacsorájaként. De Baldr keze még tiszta. Bald, a jó.

- Baldr gyermek - fordult hozzá Thor. - Tizenhárom éves. Nem tudhatja még, s nem is kell neki tudnia, mit jelent a hódítás.

Loki szemében értés csillogott, éles nyelvét végigfuttatta halvány ajkain, szája beszédre nyílt.

- A dicsfény nem vakítja meg azt, aki csukott szemmel jár - bólintott a jötün, Thor gyomra csomóba szorult. - Te talán megvakulni vágysz.

Thor kezébe vette Loki arcát, keze alatt a bőr pírba borult, tüzes varázslat és szemérmes iszony lett.

- Hagyd el mérges szavaidat, nincs rá okod, hogy kántáld - duruzsolta a sápadt fülekbe imáját. - Örvendj velem ma este, kezed fond az enyém köré, s vigalom és bor lesz jutalmad. Megtisztelsz?

Loki önelégülten elmosolyodott, s ahogy a szemei mellett az apró ráncok felfele konyultak, veszélyt érzett Thor, olyat, amit az asszonyok gyenge nevetése, zsarolók mohó átka és vadállatok vicsora vált ki. Szaladnia kellett volna, s mégsem szaladt.

- Ha lesz, ki örömmel lát, hát legyen akaratod szerint - bólintott a jötün ellépve a szőkétől. - S ha lesz, ki irigy rám, úgy legyen akaratom szerint.

Ezzel elfordult, lobogó hajába belekapott a szél, ahogy távolodott Thor földbegyökerezett testétől. A férfi úgy állt ott, mint aki arra vár, mikor válik belőle fa, hogy hullajtsa le a leveleit, s növeszt újakat, majd meghal. Thor úgy állt ott, mint aki csodát lát.


Baldr és ő nem beszéltek sokat. Baldr inkább volt Thornak isteni lény, mint hús-vér ember. Kezei közül csak tökély került ki, száján a legfinomabb szavakat ejtette, szeme lágy volt, szerény, de néha egy kicsit mesterkélt. Baldr második fiúként hátrányból indult, s ezt azzal akarta behozni, hogy mindenben jobb kívánt lenni a bátyjánál. S óh, hogy milyen sikeres volt benne.

De Thor nem volt féltékeny. Thor látta, hogy mire vágyik oly nagyon az öccse, mit kaparinthatna meg a vezetői szereppel, ő látta a sok epét és ropogó csontot a harcok mezején, s látta az eleső gyermeküket sirató anyákat, a szerelmükért imádkozó szeretőket. Sajnálta Baldrt, amiért azt hitte, hogy a világ olyannak létezik, mint az esti bábák által mesélt történetekben. S még inkább sajnálta, ha tudta hogy minden csak mese, s mégis az élére vágyott lépni.

- Kedvesek voltak-e az emberek? - kérdezte Thor, ahogy az őzre célzott a bokrok között lapulva.

A suta gyanútlanul legelt a fák árnyékában, inas nyakát megfeszítve hajolt a kevés fűszál fölé. Thor kezében íja megfeszült, testében végig érezte az ín kínját. Baldr szőke haját elé fújta a szél.

- Kedvesek - bólintott. - Ajánlottak aranyat, s ajánlottak csókot. A pecsenye ízlett a legjobban.

Thor eleresztette a vesszőt, de az állat riadtan szaladt útjára a térdébe fúródott fával. Utána nézve a földről az idősebb felszerelését apránként felszedte, Baldr fájdalmas tekintetét kerülte.

- Vanaheimben nem vadásznak őzet, nagyatyánk mesélte - mondta Baldr. -  Ott imádkoznak hozzá, köszönetet mondanak neki.

- S mit esznek, ha nem vadhúst? - lépett előre Thor, lábaira ezer inda fűződve próbálta visszatartani.

- Marhát, s madarakat - követte az öccse. - Esznek fürjet, s néha fácánt. De az őz túl ártatlan, hogy vérét ontsák. Olyan, mintha levágnának egy gyermeket. Ő a természeté. Ártatlan, veszélytelen, gyenge.

Thor ránézett a fiúra, kezei között ott feszült az íj durva fája, nehéz teste lógott a föld felé. A vér szaga elterjedt a levegőben, a metsző hideg az orrába kúszott, s szívében lappangani kezdett a bűntudat és félelem.

- Jól vagy, testvér? - nézett rá aggódón Baldr, kezeit rásimította bátyja karjára.

Thor a fiatal kezébe adta az íjat, övéből egy ezüst tőrt húzva elő elindult a vérfoltok nyomán.

- Eredj a faluba, s készülj fel az estére - parancsolta neki. - Ma téged ünneplünk, nem kellene saját lakomádat magadnak szerezni.

A fiú bólintott, s hátat fordított testvérének. Vékony lábaival elindult az erdő peremére, Thor pedig követte az állat nyomait. Nem juthatott messzire. Törött lábakon senki sem menekül sokáig.


Kezei alatt remegő üvegcseppekként gyülemlett a víz. Thor megmosdott a frissen hullott jeges hóban, arca átfázott, szemei tisztára nyíltak, s mégsem érezte magát elég valósnak az ébrenléthez. Magára legszebb felöltőjét vette, a bőr és aranydíszítések mellett a selyem ing kiemelte derék alakját.

Próbált kényelmesen ülni apja mellett, el akarta hinni, hogy az ünnepély nem arra megy ki Baldr éltetése mellett, hogy neki is párt találjon végre az atyja. Megfelelő feleséget, ki majd egy nap harcos fiakat és gyönyörű lányokat szül majd neki. Ki mellette uralkodik, bölcsen vezeti a népet, tanácsaival nyugtatja, s segíti őt. Thor minden alkalommal elutasította a jelentkezőket, s már nem is igazán akart kifogásokat találni. De túl régen játszották már ezt a játékot ketten, nevetséges volt a létezése is, s Thor nem unta meg.

Az asztalok között végignézve a főkunyhóba az emberek úgy próbáltak betolakodni, mint tüzes eső elől menekülni vágyók a menedék alá. A zene ricsaj volt csak Thor fülének, az étel íztelen, az emberek homályosak és érdektelenek. Látta a barátait versenyt inni egymással, látta az öccsét izgatottan táncot járni egy apró, törékeny leánnyal. Apja vígan nézte népét mulatni, s Thor, tudván, hogy ez a kötelesség egy nap reá fog várni, próbálta megtanulni a mosolyt.

- Le vagy törve, édes gyermekem - hajolt hozzá Frigga. - Mióta hazatértél nem vagy ugyanaz. Tán a csatában hagytad a jókedved?

Anyja a hideg ellenére napsugarat hozott magával bárhova is érkezett, szemeiben olvadt arany ragyogott, mosolya kedves volt, de sosem őszinte. A mosolya mögé rejtette gyermekei örök terhét, az összes bánatukat és aggodalmat.

Thor nem válaszolt, csak megszorította anyja kezét, s nyugtatóan elmosolyodott. Frigga szemei nem változtak az idővel, fiatalon is oly bölcsen nézték a fiát, mint életének közepén. S mégsem tudta, hogy azon a napon Thor többet hagyott a csatamezőn magából, mint amennyit a lelke elbírt volna.

- Nem lesz örökké ilyen nehéz - simította meg Thor borostás arcát az anyja. - Elmúlik a fájdalom, ahogy egyre többet tapasztalsz.

- S oly érzéketlenné válok majd, mint atyám.

Thor nem kérdezett, s nem várt választ. Felállva helyéről egy korsó sört töltött magának, s útját a harcostársai felé vette. Nem számolta, hány poháron volt túl, amikor magához húzott egy fiatal, magas leányt, a terem közepén a táncolók közé sorakozott vele, s forgatni kezdte. A dús, fekete hajú szépség nevetett, de tompa volt a nevetése, majdnem hamis. Szinte az volt, akire vágyott, szemében megtalálta azt a csínyt, mosolyában az élt, kezeiben a gyengédséget.

Odin minden rezdülése elárulta Thornak, hogy az apja elégedett, egyetlen szemében büszkesége csillant, s a trónörökösnek ettől hányingere lett. Thor az elméjével megpróbálta kimetszeni Odin másik szemét is, az arany golyócska pattogott volna a földön, le a nép elé, hogy az összetapossa, s véget vessen a vígságának. Az örökös émelygett, kezét levette a megilletődött asszonyról, az ajtón kisodródva a fal mellé támaszkodva hajolt bele a hóba.

Fejét ujjai között közrefogta, s hányni próbált, véget vetni a borzalomnak, a zajnak és a rémeknek, mik úgy pattogtak körülötte, mint fa körül a parázs. Minden kifordult önmagából, s minden undorítóvá vált. Ricsaj és rothadás. Thor ketrecként próbálta visszatartani a feltörő könnyeket.

Visszhangot vert a fejében egy kántálás. Jöjj el Baldr, jöjj el dicső, hozd magaddal a tavaszt... Dalt írtak hozzá, vidámat és oly szépet, hogy a nők térdei megrogytak tánc közben. Jöjj el hozzánk, üdvözítő, mondd, örökké maradsz...

A tekintete előtt homállyá váltak az emberek, minden zúgott, minden magány és siralom. Minden, minden, minden.

S aztán csönd lett. Hűsítő kezek lapultak meg a hátán, a nevetés elhallgatott, a zene elillant a messzi hegyek közé, s a tél is melegebbé vedlett. Lassan, mintha a világ is foszlana, köddé enyészett a borzalom.

- Odin fia, mily sebezhető, mily botor - suttogta Loki, óvatosan végigcirógatva Thor vállait. - Könnyen ledönti lábáról a jó bor.

A szőke nem nézett fel, nem akarta, hogy Loki így lássa. Csúf ríme marta a torkát, Thor vele akarta szavalni, ha tudta volna a sorokat, mert igaz volt minden szó. Igaz, igaz.

Szinte tehetetlen volt, az alkohol meghódította az elméjét, kegyetlen türanniszként ostromolta az önuralmát. Szégyellte magát, s szégyellte, szemeit, melyben a bűntudat éles kontrasztot mutatott a kék óceánnal.

- Ha gúnyolni jöttél, hát hagyj most magamra - kérte Thor, makacsul hátat fordítva a jötünnek.

Loki elmosolyodott, fejét lehajtva közelebb lépett.

- Hadd kísérjelek pihenni - segítette talpra, s Thor nem is vette észre, hogy a hóban térdepelt, csak amikor újra túl magasan volt kapaszkodó nélkül.

Loki a derekára fonta a karját, s körmeivel belevájt a gyenge ing vékony anyagába. Thor nem szólt, némán követte a jötünt, ment amerre vezette. Akár a halálba vezetve is követte volna.

 Az este tele volt csillagokkal, a Nagy Kutya formája szépen kirajzolódva szórta fényét a norvég hegyek közé. Az éjszaka hallgatott. Nem volt vonyító farkas, nem voltak a távolban nyugtalankodó rókák és nyulak, a medvék álomba merülve feküdtek az avar takarásában. Thor élvezte ezt a nyugtató csöndet, s kérlelte az isteneit, hogy ezen a szép éjjelen gyenge álmot küldjenek rá, ne kelljen tovább önmagával harcolnia.

Loki erősen lökte be az ajtót, ami Thor kunyhójába nyílt. A szőke leült az ágyra, kezei közé fogva homlokát előre hajolt. Zavart volt, kegyetlen órákon keresztül volt ébren, s érezte ezt minden rezdülésében.

- Ne láss így, hagyj magamra - mondta, de Loki nem mozdult. Percekig maradtak mozdulatlanul, Thor bátorságért könyörgött, Loki pedig kimérten várt egy pillanatra.

S Thor végre ránézett. A jötün hercegen arany láncok, arany gyűrűk, szemében arany szikrák lógtak. Zöld törzsi tunikája a bokájáig ért, az oldala mentén kilátszott a fekete bőrbe bújtatott hosszú lába. Haja göndören hullott a vállára, szemei pedig szomorúak voltak, mint egy gyászoló anyáé.

- Gyönyörű vagy - rökönyödött meg Thor, kezeit leejtette térdei közé, azt kívánva, hogy a sötétség bár elemésztené őt. S egyszerre maradni is akart, mert Loki nem lépett sehova, mozdulatlanul figyelte Thort, mint aki vár valamire. Csodára. Katasztrófára.

Percek múlva, megunva a csendet, csak közelebb lépett a szőkéhez, befészkelve magát a lábai közé. Thor felnézett, kezeit a vékony csípőkre simítva figyelte a jötünt herceget. Az ujjai alatt a ruha meggyűrődött, puha volt, mint a selyem. Nem akarta arra gondolni, hogy a közelségének a puszta ténye milyen károkat tesz az érzékeiben. Mint egy pusztító vihar, erővel törölte ki minden tiszta gondolatát.

- Irigyeltek volna az emberek - szólalt meg Loki, beletúrva a kezét Thor hosszú hajába. Erre az asgardi felmordul, hátravetette fejét. - A senki megy meghódítani a nagy asgardi oroszlánt. Ezt mondták volna. De te megtagadtad a műsort.

Loki térdre ereszkedett, így egy vonalba lehetett Thor arcával, akinek a szeme egyre ködösebb lett, kezdte elveszteni az önuralmát. A jötün közelebb hajolt a szőke füléhez, borostája majdnem hozzáért a márvány bőrhöz.

- S így nem is sejtik, hogy már régen az enyém vagy - suttogta.

Thor megragadta a gyenge testet és maga alá gyűrte a paplanokba, Loki két kezét a csuklójánál összefonva tartotta a feje felett. A jötün jól szórakozott, mint egy ragadozó, egy vadállat, úgy nézett Thorra, a prédára. Éles fogait kivillantotta, mélyről jövő morgást hallatott. Thor megfeszült felette.

- Ostoba játékokat űzöl - morogta a szőke. - Erre megy ki az egész? Hogy ékszerként magad köré fonva dicsekedve hordhass? Mutogatni akarod szerzeményed, hogy mindenki irigykedhessen? Boszorkány vagy, valóban. Ez a bűvölet nem lehet valós.

Loki felnevetett, baljós, kétkedő nevetés volt.

- Nem vagyok boszorkány - suttogta, s érezte Thor egyre közelebbről rátapadó leheletét. - De ha az lennék, elveszne hát az élvezet. Ez a tekintet, ez a vihar a szemedben... Úgy hiszed, nem látszott az első pillanatban, mikor rám vetetted?

Thor felült megrökönyödve, elengedve Lokit, aki követte a mozdulatban. Úgy nézték egymást, mint akik először találkoztak. Thor érezte Loki melegét maga mellett és be akarta kebelezni, felfalni a világ elől, hogy csak neki juthasson. De egy furcsa csomó a gyomrában megakadályozta. A jötün nem a barátja volt, csak egy kígyó, akit a mellkasán melengetett.

- Túl sokat gondolkodsz, Odin fia - hajolt közelebb Loki, hangja, mint a gyapjú, puha és meleg. - Nem vagyok boszorkány, de ha az lennék, sem vetnék rád bűbájt. Minek csókot lopni a kábulatból, amikor ugyanúgy megkaphatom ingyen?

- S miért szeretnéd csókomat? - próbálta megfejteni a jötünt Thor. - Hogy eladd, majd ha szükséged lesz? Hogy elárulhass, ha életed a tét, vagy csak, hogy újabb játékot űzz, amikor unatkozol?

Loki már térdepelt előtte, vékony térdeit a bundák közé nyomva Thorba kapaszkodott. S olyan volt, mint aki az istenéhez imádkozik, szájára fohászt festette, könyörgés volt a szeme.

- Könnyű téged olvasni, Thor - lehelte. - De azt hittem, az én szememet sem nehéz. Vak vagy, talán.

Thort nem érdekelte, hogy a jötün nyelvén hazugság gurul-e le, vagy csak akarata szerint irányítja őt. Nem érdekelte már, s bár elméje józanná vált a közelségtől, ahogy ledöntötte a fekete hajút és csókolni kezdte, részegebbnek érezte magát, mint alkoholban fürdött volna. Loki ajka jeges volt, de méz ízű és puha, s nyelve éles, mint egy penge. Thor magához húzta a szikár testet, ahogy elfeküdt a lábak között, alsó testét a másiknak feszítve.

- Erre nem ez az idő - lihegte Loki, haja a szája elé hullott. Thor kezei között tenger volt a fekete tincsek, Loki illata viharfelhő. - Részeg vagy.

Thor belefúrta az arcát a másik vállgödrébe, nagyot harapva az ott megfeszülő bőrbe. Vér serkent, s a szőke bocsánatkérően húzta végig rajta a nyelvét. Loki lélegzete megakadt.

- Ez nem jelenti, hogy kevésbé kívánlak - morogta Thor. Szemében állatias ösztön lappangott, s tudta, hogy ha Loki hagyja, akkor hagyja elszabadulni.

De a jötün csak összeszorította homlokukat, lihegésüket csillapítva várta a rájuk telepedő gyenge nyugalmat.

- Aludd ki magad - suttogta. - Reggel is itt leszek.

Thor belefúrta körmeit a csípőbe, remélve, hogy nyomot hagy maga után, emléket a holnap reggelre, hogy lássa a térképet, hol induljon el. Loki ujjai belefonódtak a szőke hajzuhatagba, ahogy Thort a mellkasára vonta.

- Ha eltűnsz, hát életem is veled tűnik el - lehetle, s Loki bólintott, majd magához ölelte.

Thor egyszerre volt kényelmetlenül feszült, s olyan boldog, hogy attól félt, a mellkasa felrobban a helyében, s meghalnak mind a ketten a bevetett ágyban fekve, életük hajnalán. Loki mellkasa egyenletesen emelkedett alatta, az íze, az illata, a lénye körülölve simogatta Thort.

A reggel nem tudott elég hamar jönni.