medfølelse. - sårbarhet

6. fejezet - sårbarhet.

Méz színű, arany hangú a napsugár, de mit ér, ha vak vagy és süket?


Loki Thor nyaka köré fonta hosszú ujjait, a szőke üstököt a nyakához szorította és próbált elveszni az hegyes fogak között, amit a szeretője a nyakába mélyesztett. Thor benne mozgott, állatiasan és mélyen, kezeit a vékony comb köré fonta, karmolta és feszítette. Loki teljesen széttárta magát neki, s így is közelebb akarta vonni.

Gondolatai visszatértek egy képhez minden mozdulatnál. Thor a földön fekve, szeme véres, szája mozdulatlan, mellkasában egy éles szablya váj utat magának. Thor paripán lovagolva, fej nélkül és élettelenül. Thor halott teste gyászruhába öltöztetve hajón siklik, siklik a messzi Vallhala felé.

- Maradj – sírta Loki, ujjai erősen szorították Thor halántékát.

Thor megállt a pillanatban, verejtékező homlokát a másikéhoz nyomva lihegett. Loki érezte a kétségbeesést a gondolataiban, érezte a kényszert, a bánatot.  Nem akarta elengedni, vágyta a közelségét, a meleget, amit a napsugaras mosoly árasztott. S ugyanakkor gyűlölte is Thort, amiért a kétségbeesését kihasználva learatta jóindulatát. Loki utált sértett lenni, s utálta a kiszolgáltatottság érzését. Utálta Thort.

- Falvakat foglalnék el, s világokat igáznék le érted, ha erre kérnél. Emberek tucatjait fosztanám meg az életüktől, hogy boldoggá tegyelek – szorította mellkasát Thor a fekete hajúénak, lehelete Loki nyakát cirógatta. – De hogy volna az helyes?

- Nem kérlek mészárlásra – súgta Loki kezeivel körbezárva Thor arcát. – Arra kérlek, hogy ne menj.

- Efölött nem én döntök – válaszolt az asgardi, majd egy csókkal belefojtotta Lokiba további szavait.

Órák és elsuttogott mámorok után egymás ölelésében pihenve figyelték a másikat létezni. Thor egy elkószált fekete tinccsel játszott az ujjai között, Loki a másik mellkasán fekve hallgatta annak szívverését. A nap még messze járt, a hajnal hagyott időt még nekik, de Loki bordáit a félelem szorította, apró, hegyes kis ujjait a gödrök közé fúrta, s nem engedte.

- Szökjünk el – törte meg a csendet, Thor keserűen kacagott. – Sötétségben üljünk paripára, s a hajnal a messzi nyugati partokon talál majd. Veszünk egy hajót, egy csónakot, átúszunk a tengeren, messzire megyünk, hol Odin nem talál ránk.

Thor csak mosolygott a gondolatra, de bánatos mosoly volt ez, mert a szemei előtt a képek túl valósnak tűntek, elérhetőnek. Csábítónak.

- S mi lesz népeinkkel?

- Mit számít – mondta törötten Loki. – Soha semmi jó nem adatott nekem abból, hogy rájuk gondoltam.

Thor összehúzott szemekkel nézte a fekete hajút, keze megállt a mozdulata közben.

- Hát ennyire megvetnél engem talán? – kérdezte, szavai között vihar kezdett sűrűsödni.

Loki felkelt, lábait átvetette Thor csípőjén, hogy ott ülve lenézhessen a szőkére. Ágyékánál pocsolyába folyt a sok szőrme, márvány mellkasát a gyenge gyertya fénye aranyszínűre festette. Olyan volt, akár egy isten, kinek keze között dőlt el, Thor kegyelmet kap e, vagy fájdalmas, égető kínokat.

- El akartam menni messze – suttogott Loki, mintha nem akarná felébreszteni a holtakat, kikről beszélni fog. – Jötünheim nem adott mást csak pusztulást, zord telet és kegyetlen embereket magam köré. Több heget viselek a szívemben, mint te a testeden.

Loki végighúzta Thor hasán az ujjait, érdes karcolások domborodtak az izmok alatt. Thor arca nem árulta el, mire gondolhatott, így Loki folytatta.

- S akkor jöttek a nagy ázok, Odin és a harcosai, hozták magukkal az enyészetet, s köztük lovagolt a fertő – mesélt Loki, hangjában bús fásultság rejtőzött. – Azt reméltem, elszökhetek. Odin kezei között apám nem fog megkeresni, nem erőltet a jobb oldalára, hogy egy olyan népet vezessek, kik hátat fordítanak, ha a nyakamhoz kést tart az ellenség.

Thor megfogta az őt pásztázó kezeit, szájához húzta, s egy apró csókot lehelt rá. Loki szemei fájdalmasan csillogtak.

- Azt reméltem, hogy innen is elszökhetek, a messzi hegyek közé vagy a habos tengerbe. Sokáig úgy reméltem, s úgy akartam, de nem bírtam ellépni a gyenge tested mellől, ami verejtékezve hadakozott a halállal a betegágyon – lehelte a jötün megfáradtan, majd egy pillanatra megállt, szemeit Thor kék íriszeibe fúrta. - Az egyetlen ajándék, amivel az istenek megáldottak abból fakadt, hogy minél jobban ki kívántam törölni az életemből a felelősségemet népem iránt. Sorsunk gúnya ez, hogy elszakítani tőlem hozzájuk fűzött hűséged fog.

Thor lehúzta magához Lokit egy mély csókra, lusta és melengető volt. Loki el akart olvadni Thor mellkasán, ráfolyni a pórusaira, megfullasztani, hogy többé ne használhassa ki a hatalmát felette. De gyenge volt, s nem tiltakozott, mint akire átkot szórtak engedte meg Thor puha érintéseit. Kettejük közül inkább a szőke volt boszorkány - gondolta.

- Rossz szándék vezérelt, de a jó marasztalt, s ez helyes – súgta neki Thor, kezén libabőr futott végig a simogató hangra. – A sors hiába gúnyolódik hát, mert legyen olyan vihar, mely felránt az egekig, s dobál, mint egy szénaszálat, visszajövök. Legyen lángtenger, s legyen hegyomlás, legyen akár árvíz, én visszajövök, s átölellek újra.

Loki felnevetett, őszinte volt, s oly érzelmes, hogy rosszul lett magától. Hogy lehet ilyen kegyetlen vele az élet, hogy egyetlen boldogságát erővel elrángatja kezei közül, pont miután megízlelte, hogy milyen? Thor gyengéden a füle mögé hajtotta holló haját, majd tenyerével köröket írt a márvány arcra.

Loki kezei közé fogott egy nagyobb tincset Thor arany hajából, s fonni kezdte oly módon, ahogy az idős nők tanították neki még gyerekként, ahogy anyja mellett ülve várta apját visszatérni a csatából.

- Mit csinálsz? - nevetett fel Thor. - Asszonynak nézel?

- Maradj veszteg - mosolygott Loki, s munkája végeztével összekötötte Thor haját. - Így majd mindenki láthatja, hogy csupán hozzám tartozol. A népünknél ez a fonat azt jelenti, hogy kit szeretsz, hazavár. Csupán én oldhatom ki.

Thor nem szólt semmit, csupán nézte Loki alakját. Meztelen teste történeteket mesélt neki, mélyzöld szemei varázslatot szórt köréjük. Thor merülni kezdett a sötétben, a pillanatban, hogy aztán belefulladjon és sose lássa újra a napot.

- Vissza kell jönnöm, mert itt hagyom a szívemet – törte meg a leült csendet Thor, szavain kívül nem hallatszott semmi más az éjszakából. – Arra kérlek, hogy vigyázz rá.

Loki rásimította gyenge kezét Thor mellkasára, ujjai alatt érezte az asgardi szívének egyenletes ütemét. Egy-kettő, vert szorgalmasan, megigézve a ritmussal a jötün herceget. Egy-kettő, mily könnyű, harcba menetelni, egy-kettő, ilyen ütemben csöpög majd a vér a haldokló emberek mozdulatlan kezeiről.

- Vidd hát magaddal az enyémet utadon – válaszolt Loki, csendes hangja feszülten törte át a gondolatait. – Nem kell rá vigyáznod, nem kell gondolnod rá vagy foglalkoznod vele. Csak arra kérlek, hogy hozd vissza.

Thor csókot lehelt újból a fehér kezekre, majd Lokit maga alá fordítva felé mászott. A jötün meztelen teste a takarón fekve kiterített préda volt, felajánlotta magát a szőke istennek, kezeit imára nyújtotta az erős vállak felé. Thor megcsókolta egyszer, szeme végigvándorolt a szikár izmokon, s megcsókolta még egyszer, s még százszor, egyre lejjebb haladva.

- Vidd magaddal isteneimet is – lehelte Loki egyre kifulladtabban.

Thor beleharapott a felkínált csípőbe, elfojtotta vele a fekete hajú összes érzékét.

- Tanuld meg imádni őket, s kegyesek lesznek – folytatta Loki, kezeit belefúrva a szőke hajzuhatagba. Az összegabalyodott ujjak koronaként lógtak a selymes tincsek között.

Thor mormogott, borostájával direkt felsértette a finom bőrt az éles csontok mellett. Loki összeszorította szemeit.

- Kegyesek lesznek utadon, s visszavezetnek… hozzám – nyögte, ahogy megérezte Thor leheletét az ágyékánál.

- S mi lesz a jutalmam, ha gyorsan tanulok? – nézett fel a zöld szemekbe, Loki tekintetében ziláltság, s az övében éhség volt.

- Megtaníthatsz, hogy imádjam az embert – mondta megtörten Loki, s felsírt, amikor Thor mélyen lehajolt.



Lassan szállingózott a hó, fehér lepedővel fedte a tájat, s Thor figyelte, ahogy a lehelete nyomot hagy a levegőben. Nagy, bélelt vászon takarta őt a hideg ellen, szőrméit erősen összehúzta magán. A lovak prüszköltek izgatottságukban, a harcosok asszonyaiktól búcsúzkodtak, a fiatalak pakolták az élelmet és fegyvereket.

Odin szigorral figyelte a jelenetet, s Thor gyomra ugrott egyet, szinte ökölnyire zsugorodott. A nagy király csatába küldi népét, s egyetlen érzelme a fáradtság. Túl régóta harcolt már olyan célokért, amik nem adták vissza a javakat, miket elvesztett értük.

- Vigyázz magadra, édes fiam - lépett mellé Frigga, kezeit óvón Thor arcára simította. Szemében bánat ült, olyan, amit csak egy anya képes elviselni. - Térj vissza hozzánk minél hamarabb.

- Úgy lesz, anyám - csókolta meg Thor a puha kezeket, s egy ölelésbe vonta a nőt.

Gyenge teste megrázkódott az elfojtott könnyektől, majd elengedte őt, s hagyta, hogy visszatérjen helyére Odin mellé. Frigga sosem értékelte a harcot, a vér látványát vagy a kegyetlenséget, de kötelességtudata mindig nagyobb volt, mint az aggodalmai. S most, hogy egyetlen fiát háborúba küldte, Thor először látta a szemében a bizonytalanságot.

- Bátyám, sok szerencsét kívánok utadon - lépett elé Baldr, kezében bőrszíjra függesztett fafigurát tartva.

Thor átvette tőle, kezében megforgatta az apró totemet, mely egy villámot ábrázolt.

- Magam készítettem. Úgy hiszem, illik hozzád - mosolygott, s Thor újra egy gyermeket látott maga előtt, nem egy nemest, ki most tért haza régen vágyott győzelméből.

Baldr már majdnem olyan magas volt, mint Thor, de arcán csak pelyhedzett az ifjonti borosta, kezei remegve lógtak a gyenge test mellett. Hosszú, szőke haja arany folyóként lógott az arca mellett, a szél bele-bele kapott, s megtekerte a kabátja mentén, amit bátyjától örökölt, s Thor ekkor megértette. Megértette, s elfogadta.

- Vigyázz a szüleinkre, s a népre. Ez most a te felelősséged - tette kezét Baldr vállára, s megszorította biztatása jeleként. - Szeretném, hogy tudd, ha nem térnék vissza, hogy büszke vagyok rád. Légy önzetlen, légy kedves, ne hagyd, hogy megrontson a felelősség.

- Olyan leszek, mint te, fivérem - bólintott Baldr, s Thor nyelt egyet. - Egy nap láthatod. Amikor visszatérsz.

Thor keserű mosolya megfeszítette köztük a levegőt, s Baldrt magához vonta, erős kezeivel átölelve a fiút, a gyermeket, ki még messze nem volt elég erős ahhoz, hogy olyan terhet rakjon a vállára, amihez nincs megedződve.

Thornak eszébe jutottak a régi folyó menti játékok, mikor Baldr alig ért a térdén túl, s hogy őt nehogy megtámadja, az idősebb meggyilkolt egy rókát. Baldr úgy sírt a vörös tetem mellett, hogy Thor csendes nyugtatása csak órák után tudta elriasztani a mélyről feltörő pánikot. Csak elaludt, csupán alszik, ne félj...

Baldr végül ellépett mellőle, ott hagyva a kavargó gondolataival. Thor családjára nézett, jól magába itatva a képet, s az elméje közé rejtve arra gondolt, hogy talán ez az utolsó alkalom, hogy láthatja őket. Szíve szúrt, keze izzadt, megrögzötten bámult maga elé.

Nem jön.

Thor körülnézett, az emberek oszlani kezdtek, a legtöbb katona a lovon ülve várta, hogy kiadják az indulásról szóló parancsot. Thor a földbe fagyott lábakkal bámult üres tekintettel maga elé. Nem jön.

Körmei alatt vér csordult, ahogy tenyerébe feszítette ujjait, szeme szúrt, s feje zsongott a felgyülemlett haragtól. Táskáját lovára függesztve az állathoz lépett, két kezét a nyereg széleihez igazította.

- Tán úgy hiszed, majd búcsú nélkül engedlek utadra? - hallotta meg a várt hangot.

Loki fekete szőrmébe volt öltöztetve, szeme alatt sötét karikák jelezték az elmúlt este álmatlanságát. Thor szíve meglódult a látványra, szeméből könny csordult. A tekintetével elkapta Odin kérdő pillantását.

- Miért is vártam mást, mint hogy az utolsó pillanatban dönts úgy, hogy megjelensz - nevetett fel keserűen Thor, ahogy közelebb lépett hozzá.

Hosszú másodpercekig nézett Loki szemeibe, kérdő pillantások kereszttüzében állva várta, hogy a fekete hajú mondjon valamit. Úgy tűnt, mindkettejüknek torkára égett a szó, mert csendesen figyelték csak a másik lényét, ahogy felemésztődik a köztük remegő bánatban.

- Térj vissza hozzám - suttogta Loki, hogy csak ketten hallják. - Térj vissza, mert ha nem teszed, nekem kell utánad sietnem.

Thor két lépéssel megszakította a köztük lévő távolságot, s Loki homlokát a két kezével tarkójánál fogva az övéhez simította. A jötün tenyereit az őt tartó csuklókra fonta, s mint két egymástól elszakított fél, úgy keresték a kapcsolódást a másikban.

- Eszedbe ne jusson bármi őrültséget tenni, vagy visszatérek a pokolból, s addig kísértelek, míg ész nem növekedik az elmédben - morgott Thor, s kezével rászorított a gyenge koponyára. - Maradj türelmes, kérlek.

- Írj nekem - kérte Loki csendesen, s Thor bólintott.

Meg akarta csókolni, magához vonni, úgy szeretni, mint senki azelőtt. De nem akarta Odin haragját felkelteni, a kis közjátékukkal így is eleget kockáztatott már. Az apja összes haragja kivetülne a jötün hercegre, ha most ő messzi tájra lovagolna, védtelenül hagyva Lokit.

 El akarta mondani neki, hogy mit érez, de nem találta hozzá a megfelelő szavakat. Nyelve összeakadt a hideg levegőben, s gyermeknek érezte újra magát, ki még most tanulja a beszédet csupán. Egyszerű, dísztelen szavakat gondolt csak, melyek nem illettek Loki fenséges lényéhez. Úgy döntött, nem mondd semmit.

- Írok, mikor lehetőségem lesz, írok - bólintott Thor, majd Loki homlokára egy csókot lehet, s ellépett tőle.

Nem tudott többet a szemébe nézni, mert félt, hogyha megteszi és elmerül a zöld, mély bánatban, akkor nem lesz képes elindulni. Így csak felült a lovára, s nem nézve a hátrahagyott arcokat, a sor elején vágtatva elindult, hogy megvívja megöröklött csatáját.