medfølelse. - feber

2. fejezet - feber.

Hazainduló, ártatlan utazók között jön-jön, s kopog a halál.

Az első napon a fjordok meredek mezőin sétálva lovával Thor nézte a vonuló embereit, a lépés közben elesőkért mormogott egy-egy imát. A kegyetlen vihar sót és homokot fújt a szemükbe. és a hó marcangolta éles körmeivel az elől haladók húsát, de az élni akarás és a forró vér erősebb volt legtöbbjükben. Thor köszönetet mondott a norvég partok göcsörtös csipkézettségének, amiért nem szálltak hajóra. A dagály magas áramlatai elmarkolnák és vízi sírba temetnél az összes csónakjukat.

Thor figyelme újra és újra visszavándorolt az emberei élén lovagoló apjára, görbe, öreg hátára és élettelen szemére. Az idő vasfoga, mint az erkölcseit, úgy a férfi tartását is felemésztette. Gyermekéveiből még emlékezett rá, amikor téli csizmájában is csak az apja térdéig ért, az pedig aranyba és finom bőrbe öltöztetve hozta haza a győzelmei imádságait. Milyen dicsőségesnek hatott nagy, otromba kezeivel, ahogy a csipkézett, véres bárdot forgatta vastag ujjai között. Thor olyannak kívánt lenni mint ő, ameddig rá nem jött, hogy ez mit is jelent.

És Thor imádkozott az istenekhez, hogy soha ne lehessen olyan, mint Odin. Ugyanazokhoz az istenekhez fohászkodott, mint az összes többi törzs, azokhoz, akikhez a jötünök, s ha mindegyiküket ugyan az az isten teremtette, hát hogy lehet, hogy Odin mégis felettük kíván uralkodni?

Thor szeme előtt fekete tincsek és éji csillagok játszottak a vihar cseppjei között, tekintetével a smaragd íriszek tulajdonosát kereste. Loki a sor szélén sétált, szemét makacsul maga elé emelve, állát az ég felé tartva. Dac, felsőbbrendűség sugárzott a létéből, bár gyenge testét a szél úgy cibálta, mint a fűszálakat a réti szellő. Lába itt-ott megbicsaklott a növekedő hóbuckában, de ő rendíthetetlenül tört előre.

Thor nem értette meg a létét. Nem értette, hogy mit keres közöttük, amikor a saját népe kitaszítottként bánt vele, csupán mert ő észben ért fel olyan magasra, mint a legtöbbjük erőben. Az apja mesélt róla, Thor sok kérdése után ömlött belőle a szó a kitaszított elsőszülöttről, kinek születési jogát Laufey minden erejével tagadni próbálta. Valamilyen furcsa együttérzés szorította össze Thor bordáit, Baldr-ra gondolt, egyetlen öccsére, s arra a szeretetre, amiből Odin valahogy mindig többet merített a fiatal suhancnak, mint a trónörökösnek.

Thor lassan Loki mellé sétált, lovát maga mellett vezetve. Loki egy apró pillantással vette tudomásul a jelenlétét, de nem szólt egy szót sem, csak vékony vásznait jobban összehúzta magán. A szél kezdett a ruhák alá kúszni.

- Mi készteti a nagy Thort arra, hogy az egyszerű földi halandók között sétáljon? - kérdezte Loki pár pillanat múlva csendesen, az üvöltő szélben szinte hallhatatlanul. - Odin árnyékában a vihar hűvösebb?

- Nem hadakozni jöttem - dörögte Thor. - Tartsd a csípős nyelved a szádban, vagy lefagyasztja a hideg.

Loki szemében egy apró szikra lobbant, de visszatartotta azt, amit mondani szeretett volna, inkább csak egy önelégült mosolyt engedett meg magának. Thornak úgy érezte, mindez csak játék közöttük, a szavak és a pillantások csak valami nagyobb lélegzetvételnek az előkészítése.

- Hát miért vagy itt? - nézett rá a fekete hajú kíváncsian. A szemei úgy világítottak, hogy a ködöt is könnyedén végighasította.

- Magányosnak tűntél - rántotta meg a vállát a szőke.

- Egyedül, a népem nélkül, egy csapat ismeretlen barbárral körbevéve, egy idegen földön... - sorolta Loki. - Én, magányos?

Thor elmosolyodott a rossz viccen, de azonnal meg is illetődött, ahogy előtte egy harcos összeesni látszott. A mellette álló azonnal utána kapott, ahogy a sérült a földbe kapaszkodott a véres kezeivel. Körmei alatt a hó mindenütt olvadni kezdett.
Thor megpróbálta felsegíteni, de a férfi nem akart talpon maradni, lábai remegtek, mint egy újszülött állaté. Két erős kezét a gyenge test köré fonta, úgy emelte a magasba.

- Ültessük a lovamra - mondta a másik harcosnak, aki felsegítette a sebesültet a fekete hátasra.

Thor beterítette a haldokló férfit a nagy, barna bundájával, így rajta nem maradt semmi, csak a páncélzat. A kanárt a katona társának a kezébe adta, majd tovább bandukolt csendesen. Loki összehúzott szemekkel nézte a jelenetet. A szemei sarkában éles hitetlenség lopott helyet magának.

- Te más vagy - mondta végül.

Thor értetlenül nézett a jötünre.

- Más? Miről beszélsz?

- Csak más - csendesedett el Loki. Pislogott néhányat, önmagán is meglepődve, majd elfordult a kutató szemek elől.

- Ne piszkáld a kíváncsiságomat - lökte Thor játékosan oldalba a fekete hajút. - Mitől más?

Loki nem válaszolt, a gondolatait próbálta összeszedni.

- Más, mint az emberek, akiket magam ismerek - folytatta végül. - Más, mint bármely jötün vagy asgardi. A katonák fele észre sem vette volna, ha a földre kerülsz, a másik fele pedig akkor se ajánlaná fel a lovát, ha a két lábad törne. Akkor te miért?

Thor meglepődött a kérdésen. Sosem gondolkozott a válaszon ezelőtt, mert a vérében volt a könyörület és a kedvesség. Az anyja mindig erre tanította, így hát ekként viselkedett.

- Ezt teszik az uralkodók, nem? - nézett Loki szemeibe. - Áldozatot hoznak a népükért.

Loki nem szólt semmit, csak tovább lépdelt a növekedő hótengerben. Thor hasában furcsa szorítás kezdett erősödni, ahogy az ifjú jötün herceget nézte. Nem értette, és talán nem is akarta, miért.


A második napon Thor mélyen beszívta a csípős levegőt, tüdeje fázott és a torka kiszáradt a hajnal fiatal fuvallatában. Kezeit szeme mellett tartotta, tekintetét előre szegezte. Az íj ina lerázta magáról a ráfagyott harmatot, ahogy Thor felhúzta a füle mellé. Ezután egy pillanatra nem vett levegőt.

A célba vett őz felkapta a fejét, hirtelen körbe nézett, majd visszahajolt legelni. A jeges földön növekvő gyér fű kevés helyen nőtt ki, s mint Thor, az őz sem kockáztathatta az élelem lehetőségének elszalasztását. A suta szemei feketék voltak, mint az ében, nyakán az ered úgy dudorodtak, mintha ki akarnának törni a helyükről. Thor orrába visszatért a vérszag, szemei előtt lángoló kunyhók és halott emberek hada. Egy könyörgő nő, aki felé nyújtja a szennyes kezeit.

Thor célzott, majd kieresztette az ujjai között a vesszőt. Az állat egy fájdalmas nyögéssel hullott a földre, a férfi pedig remegve engedte ki a tüdejéből a levegőt. Tenyerével úgy szorította a térde alatt fekvő kidőlt rönköt, hogy a vékony bőrét teljesen átlyukasztották az erős faágak. Fülében sikolyok és a parázs ropogása...

Végül felküzdötte magát a talpaira, a tetem felé lépdelve a vérző tenyerét a nadrágjába törölte. Az állat még meleg testét a vállára dobva indult vissza a táborba. Érezte minden lépésénél, hogy az őz súlya egyre és egyre nagyobb teher.


A harmadik napon Thor már egy napja nem evett egy falatot sem. Loki szavait viszont itta, mint a mézet. Ha kérdezett, akkor a jötün válaszolt, ha pedig este megosztották a takaróikat, Loki elmesélt minden a felettük letelepedő csillagokról. Loki tudománya olyasmi volt, amit Thor nem értett, de örömmel hallgatott. Eleinte a jötün bizalmatlan volt vele szemben, de egyedüliként a szőke közeledett hozzá, így megpróbált ő is nyitni felé.

- Honnan tudod mindezt? - kérdezte egyszer Thor, amikor hajnalban az álom már majdnem elnyomta mindkettőjüket.

- Könnyű tanulni, ha az ember egyetlen barátai a könyvek és a boszorkányok - suttogta Loki, mintha titok lenne. A közös titkuk.

- Nincsenek boszorkányok - mormogta Thor, kezeit feje alá gyűrve. - Csak mérgesek a szavaid, s azt akarod, hogy tévhitben éljek.

- Egy nap voltak boszorkányok - válaszolt Loki. - S egy nap még lehetnek.

Thor már fél napja hitte, hogy Loki egy boszorkány, s megátkozta, hogy minden gondolata körülötte forogjon. A léptek között fekete homályt látott, szén színű tincseket, ragadozó mosolyt és zöld pár szemeket, amik úgy nézték, mint egy éhező állat az elejteni vágyott vadra.

Érezhette a vér szagot, gondolta Thor, ahogy a tenyerét nézte. A sebei duzzadtak, gennyesek lettek, Thor feszülten mélyesztette bele saját körmeit, s nézte, ahogy a vér szökve folyik le a csuklójára. A fájdalomtól a feje szédülni kezdett, lába alatt a talaj sziporkázott és rengett, de tovább lépdelt az érintetlen hóban.

- Az isteneim azt üzenték az este, álmomban, hogy a hideg tél és a merész közöny megpróbáltatja türelmem - lépett mellé Loki, Thor pedig alig ocsúdott fel a mélázásából, kezét már a hűvös ujjak szorításában találta. - Miért nem szóltál erről? Vágyod a halált vagy egyszerűen csak hadakozni akarsz vele?

Thor meglepődve nézte a fáradt, zöld szemeket. Loki nyúzottnak nézett ki, szemeiben türelmetlenség csillogott.

- Semmi több, csak egy karcolás. Nem fontos - húzta el a kezét Thor, bár a hideg ujjak érintése valami erős forróságot keltett fel a vérében. Boszorkányság.

- Mint ahogy nem fontos egy légy nekünk, de annál inkább a békának. S nem fontos egy darab kő, egyedül a hegyomlásnál - morogta a jötün. - Elfertőződött. Ég az arcod, Odin fia.

Thor szeme előtt összemosódott a vándorló sereg, néhány katona összenőtt a lovával, néhánynak eltűnt a feje a fullasztó szélben.

- Nem állhatunk meg - mondta Thor végül. - Fél napra van Asgard, a gyógyítók majd gondomat viselik, ha elértünk odáig. Nincs több élelmünk tovább táborozni.

Loki vicsorítva állt elé, kezeit Thor mellkasára ragasztva. A szőke megdöbbenve nézett le a smaragd szemekbe, majd mielőtt felfoghatta volna, már a földön térdepelt, mocskos kezeit a sárba támasztva próbálta magát egyensúlyban tartani.

- Ha nem szeretnéd, hogy gyógyítóid már csak a haldokló testedet tisztogassák, hagyd, hogy segítsek - kérte Loki, hangjába egy furcsa, erőtlen akaratosság kúszott.

Thor nem szólt semmit, hagyta, hogy Loki néhány erőteljes katonával felemeltesse a testét, hóna alatt a két ember vállára támaszkodva lépdelt tovább. Nem sokkal később Loki egy lóval tért vissza, Thor pedig nem kérdezte, honnan szerezte, lázas természete nem engedte, hogy ilyesmiken gondolkodjon. Egy takaró is került rá, félálomban pedig lopva figyelte, hogyan a fekete hajú jötün hogy vezeti a kantárt.

A hó egyre mélyebb lett, Thor megijedt, hogy talán vakságot is kapott, de olyankor mindig a látószögébe csúszott Loki vékony alakja. Lángoló teste a nap lemenésével egyre izzott, ereje egyre inkább fogyott a döcögős úton, míg a távolban Asgard városának fából épített falát meg nem látta. Egy megkönnyebbült sóhaj csúszott ki a száján, sebes kezével a ló érdes sörényébe kapaszkodva próbálta magát ébren tartani. Csodálkozva nézte a levegőben felhőként felszökő lélegzetét, a forró párát, ahogy egyre feljebb vándorol az ég felé. A szeme a kékség felé fordult, feje hátracsuklott, s utoljára Loki haragos tekintetét látva a hóba esve elájult.


A negyedik napon Thor nem ébredt fel Asgasd falai között, de láza és sebe egyre duzzadt, s Odin minden gyógyítójának összes tudása sem volt képes segíteni a helyzetén. Lokit a törzsfőnök elzárta, messze Thortól, s neki csak egy ázott bunda maradt hátra a jötün hercegből, amivel meztelenre vetkőztetett testét takaróztatták. Frigga úgy járt-kelt az ajtó előtt, mint egy éhező állat a kalitkában, tehetetlensége az őrületbe kergette. Thor szőke haja a nap végére elvesztette fényét, kék szemeit takarta, s a kezén lévő sebek tovább duzzadtak, akkorára, hogy kifakadhasson belőle a fiatal örökös egész élete. A negyedik nap bevégeztével Thor mélyen álmodott.


S az ötödik napon Thor arra ébredt, hogy Loki hűvös ujjai végigszántják csapzott haját, ismeretlen szövegeket kántálva, szemhéjába zárva a smaragdokat. A férfi szemei alatt karikák ültek, sötétek, mint a hajnal, amit külön töltöttek. Frigga az istenekhez fohászkodott a templomban, de Odin már nem imádkozott tovább a fiáért, s nem bírta nézni, hogy ellensége kezei ily gyöngéden foltozzák össze a felszakadozott sebeket.

Méz illat, tömjén és gyógynövények terjengtek a levegőben, Thor krémek ízét érezte a szájában, a homlokán lévő vizes kendő pedig kezdte egyre inkább zavarni a csöpögésével.

- Rólad álmodtam, Laufey fia - dörmögte Thor csendesen. A hangja suttogás volt, nyelve reszelte a fogait.

Loki önelégült mosollyal nyitotta ki szemeit, lecserélve az asgardi fején lévő borogatást. Mozdulatai óvatosak voltak, egyenletesek. Thor meg szerette volna szakítani a nyugodtságát, elkapni a levegőben a kezet, amely olyan gyengédséggel ért hozzá, mint anya a gyermekéhez.

- Arról, hogy valóban boszorkány vagy - folytatta Thor. - Mondd el, ha az álmom igaz.

- Talán tényleg az vagyok - bólintott Loki. - De ha az vagyok, talán bitófára küldesz.

Thor elmosolyodott. Nem várt nyílt választ, az túl könnyen szerzett tudás lett volna. Kezét rásimította Loki ujjaira, szájához érintette őket, és apró csókolt lehelt a percekre. Loki összehúzta a szemét, de nem kapta el a kezét, helyette a szája elnyílt egy pillanatra.

- Köszönöm - suttogta Thor erőtlenül. - Köszönöm, köszönöm.

Loki felemelte Thort a tarkójánál fogva, szájába máktejet öntve álomba bírta a még lázas asgardit. Thor a takarójába kapaszkodva újra elaludt, álmában a fából épített házak között szaladva kereste a zöld szemek gazdáját. Nem volt hó, nem volt fű, csak kitaposott, fekete talaj és nem voltak emberek, a hely nem volt igazán Asgard sem, ezért Thor szaladt tovább, amíg megtalálta, akit keresett, és csókot lopott tőle.


A hatodik napon Thor egyedüllétre kelt fel, de az ajkain érezte a fűszerek édes ízét.