cor meum. - primus

1. fejezet

Reylo medical school AU, hurt/comfort
Rey kanadai cserediák a londoni Oxford egyetem orvosi karán és szociális szorongásos zavarban szenved. Ezért is lepődik meg ő leginkább, hogy milyen  könnyedén megtalálja a hangot Finn-nel és Poe-val, akikkel együtt közösen bérelnek egy lakást a város olcsóbb negyedében. Egy projektmunka kapcsán viszont szembe kell néznie Ben Solóval, akit csak Kylónak becéznek és a közhiedelemmel ellentétben igenis van szíve. Lyukas és fekete, meg szenes, de létezik.

Rey megbabonázva áll a parafatábla előtt. Minden homályos, a betűk összefolynak, és azt reméli, rosszul olvasta a nevet.

- Minden rendben?

Finn nem kérdez többet, amikor meglátja, ki van Rey mellé beosztva. A keze a lány vállán ragad egy pillanatra, és Rey igazán értékeli az együttérzést, de hamar lerázza magáról, ahogy kilépnek a teremből. Magához öleli a könyveit, talán azt hiszi, hogy majd megnyugszik a közelségüktől, de a szíve még mindig sebesen ver és a szemei szúrnak, mert a párás szeptemberi meleghez még nincsenek egészen hozzászokva.

A könyvtárba veszi az irányt és megpróbál egyenletesen lélegezni. Finn valahol lemarad az egyik félreeső folyosón, még órája van aznap, valamilyen furcsa nevű foci-dolog, plusz kreditekért vállalta és gyűlöli minden porcikájával.

Rey Kylót a könyvtár közepén találja, kezében a zsebkönyv groteszk látványt nyújt, és ahogy felé hajol az asztalon, a haja ráomlik a hófehér füzetre, aminek a lapjait a szél szüntelen cibálja. Úgy néz ki, mint egy olcsó sampon reklám, és Rey nem érti, miért ilyen ideges a látványától.

Ahogy odalép Kylóhoz, az egy pillanatra se néz rá.

- Szóval van ez a projekt munka...

Ennyit nyög ki, mert nem igazán érti, hogy működik idegenek között a kommunikáció. Ők ketten sosem beszéltek még. Rey új a városban, Kylo pedig antiszociális, és vannak azok a gátlások, az a furcsa feszültség, ami megcsomósodik közöttük, akárhányszor csevegni próbálnak egymással.

Nem mintha ez sokszor fordult volna elő, Kylo nem igazán csevegős fajta. Kylo inkább olyan típus, aki tökélyre fejlesztette a menj-innen-vagy-megfojtalak nézését, ez pedig elég elriasztó jelzés volt eddig Rey számára.

De sajnos nem most.

- Éppen elfoglalt vagyok.

Kylo hangja olyan mély, hogy egy pillanatra Rey szemöldöke a homlokáig szalad, majd le a gerince mentén a bokájáig.

- Nem akarlak fenntartani, csak jó lenne, ha megbeszélnénk... Talán számot kellene cserélnünk legalább. Talán az úgy könnyebb lenne.

Rey kezdi egyre kínosabban érezni magát, ahogy szenved egy egész mondat összerakásával. Szavak, szavak után, mondja magában, és legszívesebben falnak menne a lenéző pillantástól, amit Kylo vet rá.

- Nincs telefonom.

Rey sírni akar, de csak egy kínzó kacaj jön ki a száján.

- Igazán? Most viccelsz, ugye? Akkor hogy beszéljünk? Küldjek neked postagalambot?

Kylo talán meg akar ereszteni egy mosolyt, talán csak el akarja harapni a torkát, Rey nem igazán tudja eldönteni a kontextusból, mert minden olyan zavaros, és pengeéles Kylo körül, pedig a férfi minden porcikája kerek és igazán puhának látszik, úgyhogy a helyzet paradoxonba siklik és Rey fuldoklik benne.

- Figyelj, ne foglalkozz a projekttel, megcsinálom én az egészet. Csak hagyj békén, megegyeztünk?

- Oké, izé... oké - nyögi Rey, és már elfordul, hogy meneküljön a sikertelen kísérletének a helyszínéről, de az áruló becsülete vasmarokkal rángatja vissza. - Vagyis, tudod mit? Nem oké. Meg kell tanulnom az anyagot és ez a projekt legalább feleannyira az enyém, mint a tiéd, szóval ha nem akarsz együtt dolgozni, benne vagyok. De haladást kell elérnünk, szóval legalább megbeszélhetnénk, hogy melyik részt ki csinálja.

Kylo ekkor áll fel, kezei közé veszi a könyveit és a füzeteket, a nagy bicepszek között újra csak abszurd az egész látvány, minden olyan apró és reménytelen a férfi közelében. Úgy néz Reyre, mint aki a vacsoráját készül darabokra szaggatni. Éhezik.

- Figyelj, hercegnő! - vicsorog. - Amit te neked kell tenned, az a nyugton maradás. Bízd rám a dolgot.

Azzal otthagyja Reyt a saját kétségbeesésével ellepve és a lánynak eszébe jut, hogy sosem tanult meg úszni.

- Hát ezt nem hiszem el...

Rey reménytelenül omlik össze, kezei közé temeti homlokát.

Kylo még a parkolóban is rajta nevet.

Poe spagettit csinál, és isteni illata van, de Reynek még mindig görcsöl a gyomra, és az agya újra és újra visszajátssza a pillanatot. Már hozzászokott, hogy ilyen a természete, hogy nem könnyen lép túl dolgokon, de ezúttal nem csak kellemetlen volt az egész helyzet, hanem dühítő is.

- Olyan egomániás mamlasz, bunkó, tapló parasztként viselkedett, én meg semmit nem tudtam csinálni pedig legalább megmondhattam volna, hogy mekkora bunkó, tapló paraszt.

Poe csak mosolyog rá, elkezdi törölgetni a konyhapultot. Már megszokta, hogy Rey panaszkodását hallgatja.

Poe és Finn két éve bérelték a lakást, amikor Rey csatlakozott hozzájuk. Lány albérlőt kerestek, Rey pedig olcsó szobát, szóval a kezdeti megszeppenés ellenére, hogy két férfival kell együtt élnie, hamar rájött, hogy mindkettőt előbb érdekli egymás szexuális élete. Ezt csak éppen még ők nem vették észre.

Poe gyakran főzött, szerette a rendet és mindig méz illata volt, ez pedig teljesen ellent mondott azzal a ténnyel, hogy pilótának készült, akit majd a hadsereg titkos bevetéseken tud alkalmazni nemzetbiztonsági ügyekben. Az egész valahogy nem passzolt Rey fejében.

Ahogy az sem, hogy ki rendezte be a szobát. Az egész túl világos volt Londonhoz képest és Rey nem értette honnan jön ennyi napfény, mert a falak mindig napraforgó sárgák voltak, és a kanapé világító narancs és az egész nem passzolt a pasztell színekhez, ami úgy általában uralkodott. A bejárati ajtó után a folyosó egyből a konyhába vezetett, onnan egyenesen a nappali volt, két szoba nyílt rá és az egyetlen fürdőszoba, amit már mindannyian megtanultak úgy használni, hogy senki kárára ne váljon. A retro bútorok között akadt néhány modernebb darab, ajándékok vagy részeg esték kincsei. Az egész túl otthonos volt, Rey pedig még nem igazán szokott hozzá az egész gondolathoz, hogy talán talált valamit, amit otthonnak nevezhet.

- Figyelj, ne stresszelj ezen annyit szerintem. Kell egy zacskó jég?

- Mire?

- Nem tudom, úgy nézel ki, mint akinek kell. Mindjárt felrobbansz.

Rey úgy is érezte magát. Ez volt vele mindig a baj, az a kontrollálhatatlan haragja, meg ahogy nem félt harapni, amikor ingerelték. A középiskolában mindenki szerette, ameddig távol maradt tőlük, pár lépés, ennyit kellett tennie, hogy fennmaradjon a normális állapot.

De Finn és Poe, ők egyből megkedvelték a kisvárosi lányt, aki eltévedve toporgott három háztömbbel arrébb, amikor a lakást kereste.

- Figyelj, szerintem ez egy jó dolog. Úgy hallottam, hogy Kylo egész jó tanuló.

- Egész jó? Van, hogy napokig meg se szólal, de amikor igen, úgy javítja ki a tanárt, hogy az legszívesebben keresztbe törné a laptopját.

- Na, akkor problémád nem sok. Hagyd, hogy megcsinálja helyetted a projektet, dőlj hátra, és élvezd a jó jegyet.

Poe Rey elé tartja a fakanalat, a szirupos, vörös szósznak a fűszeres íze bombát robbant a lány nyelve alatt. Poe csak elégedetten mosolyog, Rey arcán minden érzelem olyan könnyedén lepereg.

- Ne aggódj annyit. Nem tesz jót a ráncaidnak.

- Nincsenek ráncaim.

Poe visszafordul a szószhoz, sunyin mosolyogva bólogat csak, és Rey egy pillanatra mindent olyan egyszerűnek érez.

- Figyelj, nem azt mondom, hogy akkora nagy a problémám, csak szerintem ez nem fair. És mégis mit tanulok abból, hogy a fenekemen ülök?

Poe arcán zavar suhan végig, de még nem érti Reyt teljesen, még nem tudja átlátni a gondolkodását. Még nem. Minden átmeneti állapot csupán.

- Akkor meg ne itt sírj, hanem menj és idegesítsd ki még a szart is a Kylo gyerekből.

- Nem is tudom - dől hátra Rey. Hirtelen nem érzi magát olyan magabiztosnak. - Nem vagyok az a fajta.

Poe prüszköl egyet nevetésként.

- Dehogynem.

Rey összehúzza a szemöldökét, de Poe újra felé fordul, a vállára csapja a törlőkendőt és végigtenyerel a konyhalapon. Úgy néz ki, mint egy aggódó háziasszony és Reynek tetszik a látvány.

- Holnap odamész ahhoz a tepsi agyúhoz, szarságokat hordasz neki össze egész nap, ameddig megtörik, és amikor ez megtörténik, összezúzod minden motivációját és álmát egy szabad, egyedül végigcsinált projektmunkával kapcsolatban. Legjobb terv. Higgy nekem, tudom, miről beszélek.

Poenak fogalma sincs, miről beszél.

Reynek nincs jobb ötlete.

Rey aznap este a szobájában a döglődő laptopján anyagot gyűjt a munkához, a számítógép pedig karcoló visításokkal adja tudtára a nemtetszését. Három hónapja spórol újra, de a lakbér és a napi ebéd mellett nehezen viseli a többi kiadását. A kevés pénzből, amit félretesz, általában mindig elkölt egy kisebb összeget egy új cipőre, mert az előzőt rongyosra taposta, vagy füzetekre, mert sokkal gyorsabban ír kézzel, mint billentyűn.

Az internet nem sok mindent kínál fel a szívritmus-zavarok genetikai öröklődéséről. Három húsz oldalas esszé és egy fél órás diavetítés után Rey a homlokát marva terül el az ágyán. Este tizenegy van, csütörtök este, és a nappaliba érve Poe és Finn nagy mosollyal ülteti le maguk közé.

A tévében a Bosszúállók megy, és Finn csinált vajas popcornt, szóval a következő két órát tömény nevetéssel és szörnyű szóviccek közepette tölti. A film végére Finn rádob egy takarót, Rey pedig csak eldől, a hortyogása csendesen illeszkedik a színtelen reklámokhoz.

Másnap Rey késve ér be a terembe, a tanár észre se veszi, túl elfoglalt, éppen valamilyen kémiai folyamatról beszél az agysejtek között és minden annyira zavaros, hogy a lány egy pillanatra megtántorodik. Leül a helyiség legtávolabbi pontjára, még érzi a kávé ízét a szájában és a reggeli pirítós illatát, majd jegyzetelni kezd. Nem érti, amit ír, de majd otthon átnézi, otthon megérti, megemészti magában. Mindig ezt mondja, mindig jegyzetel és sír felette, és most kétségbeesetten körmöl, egészen addig, amíg feladja. Az egész biokémia úgy siklik ki a kezei közül, le a torkán, mint a higany. Keserű és halálos.

Fél óra szüntelen önhitegetés után hátradől, kezei közé csípi az orrát, mert elkezd vérezni és nincs nála zsebkendő. Az egész nap olyan hihetetlennek tűnik a szeme előtt, és csöpög-csöpög a vér le a padlóra, átáztatja a kardigánja ujját.

Kylo már akkor észrevette, amikor belépett, de csak a vér szagára ugrik fel pár sorral távolabbról, megfogja a lány kezét és a legközelebbi női mosdóig húzza. A szorítása erős és határozott, Rey felnyög a fájdalomtól, majd egy erős tenyér a fejét a mosdó felé nyomja.

Vörös cseppekben folyik a vér a fehér porcelánon és a kontraszt egy pillanatra megvakítja Reyt. Kylo nem szól, csak határozottan tartja a nyakánál fogva. Hosszú pillanatok telnek el, mire Rey újra levegőt kap.

- Ne nyeld le, nem akarlak hánytatni is.

A lány szót fogad, próbálja száműzni a nyelvéről a vas kellemetlen ízét, a szeme könnybe lábad.

Kylo keze a tarkóján, Kylo magas teste mögötte felé hajol, Kylo füstös illata az orrába kúszik a vér között. Hirtelen mindenhol ott van, és Reyt kirázza a hideg, és a kardigánja mocskos ujja belelóg a mosdókagylóba. Arra gondol, hogy sosem fogja kiszedni belőle a vörös foltokat. Nincs pénze újra.

Megereszti a vizet, az vörösbe keveredve folyik le a csöveken keresztül, örvényt hoz létre vele. Rey leveszi a felsőjét és víz alá rakja, a vér felbugyog a szálakon, siklik, mint a selyem az ujjak között.

- Kösz - kényszeríti ki Rey a fogai között.

Kylo a padlót bámulja, a hátával a csempézett falnak támaszkodik és feltűnően szenved. Rey úgy néz rá, mint aki lyukat akar égetni a homlokára, és Kylo nem zavartatja magát, csak figyeli, ahogy a véres cseppek elmaszatolódnak a talpa alatt.

Rey köhög egyet, a kezére egy adag vér csöpög. Száraz, alvadt vér.

Kylo felnéz, szemében zavar.

- Szeretnél mondani valamit?

A kérdés felfoghatatlan, mert Kylo olyan hangnemben teszi fel, mintha ő maga eldöntötte volna rá a választ. Rey szeme előtt összefolyik a tömérdek gondolat, amit fel akar tenni a férfinak, a legtöbb vádló és kegyetlen, szóval azokat a tarkója mögé száműzi, és mély levegőt vesz.

- A projektmunka...

- Már mondtam - szakítja félbe Kylo. - Hagyd rám.

- Segíteni szeretnék - néz rá Rey szigorúan, kezéről csöpög a vörös víz. - Nem tudom, mit képzelsz, ki vagy te, hogy ezt megteheted. De nem veheted el tőlem a munkámat, ez a projekt legalább annyira az enyém, mint a tiéd. Szóval, nekem mindegy, hogy fog ez működni, lepattinthatsz azzal, hogy majd fele-fele arányba megcsináljuk, de tennem kell nekem is valamit.

Kylo összefonja maga előtt a kezét, a hosszú fekete pulóvere úgy öleli körbe, mint egy nagy köpeny, hirtelen nagyon távolinak, megérinthetetlennek tűnik az egész lénye.

- Mindig ilyen idegesítő vagy?

Rey elmosolyodik és megvonja a vállát.

- Van eldugva egy kikapcsoló gombom.

Kylo előre lép, Rey pedig hátra szeretne, ha nem lenne a férfi és a mosdó közé szorítva. Kylo a nagy tenyerét a lány felé nyújtja, benne egy összegyűrt esszé, rajta vörös írás, vörös pontok és pacák. Az érdemjegy kitűnő.

- Ötkor találkozunk a könyvtárban. Talán hagyom, hogy megkeress nekem néhány könyvet - mondja, majd megtöri Rey száját a pulóverével.

Az egész mozdulat valahogy furcsán intim, és Rey egy pillanatra rosszul érzi magát tőle, fázik és remeg a vénáiból kiindulva. Kylo végül ellép tőle és kisétál az ajtón. Rey nem tudja hova tegye a történteket, csak áll és a vízbe áztatott kardigánt figyeli.

Poe hangja magabiztos, az éles akcentusa szegélyt vág a levegőbe.

- Tegyük fel...

- Ne - tiltakozik Finn.

- De tegyük fel, hogy egy nap választanod kell...

- Feltettük és levesszük.

- ... az életed, vagy egy kutya megmentése.

Finn egy pillanatra elgondolkozik.

- Egyértelműen egy kutya. Mi lehet jobb, mint egy kutya.

Rey szigorúan néz Finn és Poe szemébe, miközben a szájával tisztán formálja a szavakat.

- Két kutya.

Poe olyan szélesen nevet, hogy majdnem leesik a lépcsőről. Hárman vannak csak, Rey egy szendvicsbe kapaszkodik, Poe és Finn egymáson átvetett lábakkal foglalja el a fokokat és a nap hirtelen süt be a rájuk néző ablakokon. Meleg van szeptemberhez képest, Reyt nem zavarja annyira a vizesen a derekára kötött kardigánja.

- Vennünk kell egy kutyát - szólal meg végül Poe, Rey cipőfűzőjével játszik.

A keze érdes, munkához szokott tenyerei vannak. Sötét szemöldökét összevonja.

- Magadról sem tudsz gondoskodni.

- Nem, de te tudsz. Te gondoskodsz majd rólam, én meg a kutyáról - öklözik egyet Finn vállába a pilóta. Finn csak prüszköl egyet. - Munkamegosztásnak hívják, biztos hallottál róla.

- Ez rasszista volt.

- Latin-amerikai vagyok, én nem lehetek rasszista.

Rey csak nevet, kezében a szendvics egyre fogy, az éhsége viszont kibírhatatlan, és Finn csak szó nélkül csúsztat az ölébe egy rúd csokoládét.

- BB8-nek fogom hívni.

- Miért pont BB8? - húzza össze a szemét Rey, nem érti, mit kellene értenie.

- Baromi Buta... és a 8 jól hangzik mellette - nevet Poe és mindannyian egyetértenek, hogy ez rohadt hülye ötlet. - Nyolcszorosan Baromi Buta.

Rey elkésik a könyvtárból, mert Poe azt akarta, hogy elkísérje őt a hangárba, Rey meg volt olyan könnyelműen jószívű, hogy belemenjen és végighallgassa a pilóta elméletét az fénysebességű hajókról.

- A fénynek nincs tömege, szóval ahhoz, hogy elérjük a sebességet, majdnem tömeg nélküli repülőket kellene építenünk - magyarázta, Rey készségesen bólogatott hozzá. - Ez a következő néhány száz évben nem fog megtörténni.

Rey kifulladásig szaladt, és így is bő tizenöt percet késett, de Kylo csak lustán pislog rá, ahogy ő siettében bevágja a lábát a kiálló frissen festett küszöbbe. Rey nem káromkodik, csak összecsuklik a férfi előtti széken egy kicsit, összeszűkülő pupilláival fókuszálni próbál.

Kylo elé lök egy listát, könyvek, fejezetek címei sorakoznak előtte és a kínzó fájdalom megszűnése után Rey nekiáll megkeresni azokat. Csöndben dolgoznak, és van valami megnyugtató az egész szituációban, mert Rey szíve nem ver úgy, ahogy kellene és a tenyere sem kezd izzadni, ahogy a lapok között keresgéli a megfelelő bekezdéseket.

Mint aki megszelídített egy vadállatot, keze könnyedén siklik a Kylo intim szférájában, de semmi hirtelen mozdulat és semmilyen éles hang nem zavarhatja fel a kettőjük között leszálló gyenge csöndet.

Órákon keresztül dolgoznak közös egyetértéssel, amíg Kylo csuklója megfeszül, az inak égnek és duzzadtak, és ahogy leteszi a tollát, sóhajt egyet. A fekete hajába túrva a férfi hátraborul a széken és erősen nyújtózik egyet, a hasfalán a pólója feljebb siklik. Rey újra tinilánynak érezi magát a mozdulat láttán, gyomra görcsbe szorul. Túl intimnek látszódik az egész mozdulat ahhoz, hogy magát arra ítélje, hogy része legyen benne.

Kylo végül elkezd összepakolni és Rey is összeszedve a cuccát a kijárat felé veszi az irányt. A vizes kardigánját magára teríti, mert a kinti időjárás szeszélye arra kárhoztatja, hogy az estéket a szélben szenvedje végig, és nincs nála semmilyen váltóruha. Kylo nem köszön el, csak eltűnik, mint a rejtélyes tinirománcok búsongó főhősei, és Reynek nem fáj utána a szíve, mert az egész helyzet csak még kínosabb lett volna.

A buszmegállóhoz érve végül Rey rájön, hogy mekkora hibát követett el azzal, hogy a késő esti levegőn vizes ruhával indult útnak, mert a szél beszökik az összes hajlaton és átszakítja a bőrét, hogy befészkelje magát a hideg ujjaival a pórusokba. Rey remeg, a busz pedig csak fél óra múlva jön.

Már épp arra veszi rá magát, hogy visszasétáljon az orvostudományi kar épületébe, amikor megáll mellette egy régi évjáratú fekete Ford Mustang, Kylo pedig a vezető ülésről hajol át felé, hogy kinyithassa neki az ajtót.

- Gyerünk, szállj be - mondja és Rey egy pillanatra hezitál.

- Kösz, de azt hiszem, megleszek.

Kylo fenyegető komolysággal néz rá.

- Jéghideg van, te meg egy vizes kardigánba állsz a semmi közepén. Miféle medikus lennék, ha hagynálak így meghalni?

- Patológus, talán.

Kylo végül egy gyilkos pillantással meggyőzi, és egy pillanat alatt a fűtött, bőrüléses kocsiban találja magát. Az illat fenyő, a zene pedig halk búgásként szól csak a motor zöreje mellett. Kylo magabiztosan ül a volánnál, de Rey csak megszeppenve mondja meg neki a címét.

Percekig ülnek néma csendben, és Rey elátkozza magát egy pillanatra, mert ettől talán még a jeges fagyhalál is jobb sors lenne, de a gondolatait összegereblyézi egy kupacba és megpróbál néhány értelmes mondatot kinyögni.

- Szóval, gyűlölsz, igaz?

Egyszerű mondat, semmi összetétel, de nyelvtanilag helyes és a szavakat is sikerül artikuláltan kiejtenie. Rey mentálisan hátba veregeti magát. Kylo egyszerűen csak elmosolyodik és Rey ekkor jön rá, milyen lehengerlően teszi.

- Volt már rosszabb.

- Az jó - bólint Rey, a kezei remegnek. - Vagyis nem jó, de jó, hogy nem én vagyok a legrosszabb. Azt hiszem. Nem vagyok benne biztos. Mindig túl sokat beszélek, amikor ideges vagyok, te jó ég...

- Miért vagy ideges?

Rey mániákusan felnevet.

- Talán, mert itt ülök egy idegen kocsiban egy majdnem idegen emberrel, aki bármikor úgy dönthet, hogy lehúzódik az út szélére és rituálisan meggyilkol. Meg aztán ma még csak egy szendvicset ettem, és a kedvenc és egyetlen kardigánomon tátong egy nagy, gusztustalan vérfolt - vesz levegőt Rey. - Megint túl sokat beszélek.

Kylo mosolyog újra, az egész felállás olyan abszurd és olyan nevetséges, Rey nem igazán tudja hova tenni magában és a gyomra görcsbe rándul, mert sose hitte volna, hogy egyszer ebbe a helyzetbe kerül.

- Nem bánom - mondja Kylo, Rey pedig egyre zavartabb.

Pár percig újra csend van közöttük, és Rey szétnéz a kocsiban. Otthonosnak tűnik, régies, de karbantartott és a legtöbb holmi egyáltalán nem illik Kylóhoz. Az egyik rokonáé lehet, talán öröklött darab és Rey ereiben összegyűlik egy kevés melegség a gondolatra, hogy ezt a fekete, búsongó kölyköt is szereti otthon valaki.

- Nem tudok rólad semmit - mondja végül, és legszívesebben agyon csapná magát.

- Mit szeretnél? - néz rá Kylo kérdőn, s szemében meglepettség van.

Rey úgy határoz, hogy a legalapvetőbbel kezdi.

- Miért döntöttél úgy, hogy orvos leszel?

Kylo megrántja a vállát a kérdésre, de a kezei erősebben kezdik szorítani a kormányt.

- Luke Skywalker, a nagybátyám a legismertebb sebész az országban. Nem sok választásom volt, ha egy kis elismerésre vágytam.

Kylo pár percig hallgat, és Rey azt hiszi, akar mást is mondani, valami mélyebb okot, mint a világon való segítség belülről késztető érzése, vagy a vér iránt való egészségtelen vágyakozás, valami érdekesebb, más, mint a családi nyomás. De Kylo csak egy szót nyög ki.

- Te?

Rey összehúzza magát az anyósülésen, kardigánja a fűtés melegében kezd egyre inkább elveszni a kényelmetlenségek zavaró mocsarában.

- Segíteni akartam az embereken. Tudod, igazán segíteni, nem úgy, mint amikor a szelektívbe dobod a flakont vagy adsz egy pennyt egy hajléktalannak. Csak... segíteni.

- Ez nagyon nemes. Kár, hogy nem érdemlik meg.

- Az emberek sosem azt kapják, amit megérdemelnek.

Kylo simán leparkol Rey lakásánál, az eső addigra elkezd kopogni a szélvédőn. Rey vár pár pillanatot, mert a légkör valahogy kellemesebbé vált, mint a tejszín a kávéban, felhígult az egész atmoszféra és csak élvezni akarja a pillanatnyi állapotot. Kylo leállítja a motort és a kormányt nézi, nem tudván, hogy törje meg a hirtelen beállt csendet.

- Tudod, nem vagy olyan rossz, mint amilyennek mutatni akarod magad - szólal meg Rey végül.

- Ja, de te rosszabb vagy - mosolyodik el Kylo és mindketten nevetnek és ez furcsa, és Rey gyomrában a meleg összecsomósodik egy jóleső masszává. - És nem gyűlöllek.

- Tessék?

- Azt mondtad, hogy biztos gyűlöllek téged. Nem. Bár ez nem jelenti, hogy kedvellek.

Rey csak mindentudóan elmosolyodik és kinyitja az ajtót. A kardigánja még mindig véres, de a folt már csak akkor látszik, ha az ember tudja, hogy mit kell keressen.

- Akkor hétfőn találkozunk.

Rey a bejárati ajtóból figyeli, ahogy Kylo elhajt a Mustanggal és a gyomrában az a furcsa csomó még mindig erősen pulzál a gondolatra, hogy a férfiben is vannak emberi érzések.